Hogy mondjam el a szüleimnek hogy nagyon rosszul érzem magam, depressziós vagyok?

Egy ideje tudom, érzem, hogy valószínűleg elég nagy bajok vannak velem, de nem merek erről senkivel beszélni. Maximalista vagyok, mindig mindenből a legtöbbet, a legjobbat akarom kihozni, de ez már olyan mint egy ördögi kör. Hiába vagyok kitűnő tanuló, sosem érzem azt, hogy megérdemelném. Egyszerűen már nem tudom elérni a száz százalékot. Mindig magasabbra és magasabbra teszem a lécet és aztán ha megugrom akkor úgy érzem szörnyen kevés volt amit csináltam, nem volt elég jó. Ez eleinte csak a tanulásra terjedt ki, de mostmár gyakorlatilag minden másra is. Már semmiben nem tudom hol van az elég. Vannak napok amikor egész jól vagyok, de többségében szörnyen érzem magam. Folyamatosan olyan dolgokon jár az eszem, hogy nem vagyok elég jó semmihez, a céljaimat amikért eddig küzdöttem és most is küzdök úgysem fogom elérni, el fogom rontani az egész érettségit, nem fognak felvenni sehova. Barátaim vannak, szeretnek, de nem tudom értékelni eléggé a velük való kapcsolatomat sem. Nem is tudom igazán szavakba önteni mit érzek. Egyik percben mintha mindenre képes lennék, úgy érzem minden jó, két órával később mindent a lehető legrosszabbnak látok. Gyakran elgondolkodom azon, hogy mennyire nem érdemlek meg semmit akim, amim van, mert sosem tudok igazán boldog lenni, örülni.

Azon is, hogy lehet hogy jobb lenne mindenkinek nélkülem.

Vannak pillanatok mikor megfordul a fejemben az öngyilkosság is, de nem komolyan, nem hiszem hogy képes lennék rá, de volt már rá példa hogy hosszabb ideig gondolkodtam rajta.

Nem vagdosom magam, nincs feltűnési viszketegségem, kivülről senki sem mondaná meg hogy vajon mit is érzek. Nagyon jól el tudom rejteni.

Most is épp egy olyan pillanatomban írom ki ezt, hogy egyetlen dolgot érzek, azt hogy nagyon de nagyon belefáradtam már abba aki vagyok.

Tudom, hogy ezeket el kellene mondanom a szüleimnek, és hogy nem normális, de félek eléjük állni ezzel, mert nem érdemlik meg hogy ilyen gyerekük legyen. Mindent megadtak nekem, végtelenül szeretnek, támogatnak én pedig borzasztóan szégyellem magam hogy ilyen vagyok.

De csak 17 éves vagyok, és nem szeretnék így élni, változtatni szeretnék. De ehhez szükségem lenne külső segítségre, de nem merek szólni.

Ti mit javasoltok?

L