Igaz, hogy a melegek a hadi társasjátékokban a kevésbé sebezhetővel játszanak többnyire?

Több szempontból is vicces kérdés, kezdjük ott, hogy e felfogás gyökere nem ennyire komoly, hanem ahogy említetted, „aki artyval játszik, az b**i”, magyarul „utáljuk”. Az önjáró lövegekről van szó, amiknek a lényege a játékban, hogy a csatamező egy biztonságos [-nak gondolt] zugából lehet velük bombázni a más csapattagok által éppen látott ellenségeket, így minden hülye el tud érni vele VALAMIT, de ha az ember igazán jól akar velük játszani, ahhoz jó koncentráció és többrétegű előrelátás szükséges. (Folyamatosan nyomon kell követni és értelmezni a csatamezőn történteket, így látható előre, hogy hol várható a célpontok megjelenése, hova lőjön mozgó célpontnál, illetve tényleg biztonságos-e a hely, ahol éppen csücsül. Ezek nem autista (és főleg nem meleg...) készségek, még ha az igaz is lehet, hogy egy autista inkább ebben jobb, mint másban.

Persze ezt egyesek továbbgondolják „férfiasság” és „férfiatlanság” szintjén, de itt csak arról van szó, hogy az „apátlanok” összetévesztik a férfiast a macsóval – mely utóbbi egy (korától függetlenül) éretlen fiú eltévedt elképzelése az „igazi férfiról”. Ennek a téves férfiasnak az ellentéteként jelenik meg a (szintén téves) „homoszexuális”. Szóval akik „hetero top játékosnak” érzik magukat a „meleg artysokkal szemben”, azoknál egy ovis f***méregető versenyről beszélünk. (Amit most kivételesen nem a löveg mérete dönt el:)

„Gyakorlatilag leautistázták a játékosaikat.” – hát mondjuk ez a cég finoman szólva nem a játékosok tiszteletéről híres :)

febr. 2. 13:06

Nem hiszem, hogy ezt így valaha is állította a pszichoanalízis, de hogy ma senki nem állít ilyet pszichoanalitikus körökben, abban elég biztos vagyok.