20 évesen a haláltól félek. Hogyan felejthetném el?
Nem tartom normálisnak... főleg, hogy bizonyos kirándulásokat, programokat teljesen tönkretesz. Van egy szívritmuszavarom és időnként talán bebeszélem magamnak, hogy rendellenesen ver a szívem. Egyszer elmentünk emiatt az ügyeletre és bár lekezelő volt a doki, azt mondta, hogy kicsit szapora de ezen kívül minden jó. Mégsem szaporának érzem hanem mindig attól félek, hogy egyszercsak megáll. Pedig tisztában vagyok vele, hogy ezellen nem tudok tenni és minél többet gondolok rá annál rosszabb.
Ezt leszámítva ha valakinek hallom a halálhírét (ami váratlanul történt de nem baleset) akkor elkezdek félni. Például egy ismerősöm rokona úgy halt meg, hogy elment a wc-re, köhögött egy nagyot és meghalt. Azóta néha félek wc-re menni és gyakran eszembe jut. Azóta meg pláne félek mióta hallom, hogy már tőlem fiatalabbak meg velem egykorúak is hirtelen meghalnak. Nincs semmilyen káros szenvedélyem amúgy, az alapvető élelmiszereken kívül nem eszek, nem iszok semmit ami káros lenne. Gondolok itt cigire, energiaitalra, kávéra meg hasonlókra.
Valamiért félek, hogy idő előtt meghalok. Próbálom terelni a gondolataimat több-kevesebb sikerrel. Munka közben is azt hittem, hogy elterelem a figyelmemet a munkával de nem. Többször előfordult, hogy egyik pillanatról a másikra eszembe jutott vagy éreztem egy szabálytalan ütést és utána folyamatosan erre figyeltem, így jó hogy rosszul érzem magam.
Mit tegyek?
Szia kedves kérdező!
Természetesen minden ember fél a haláltól, legalábbis a többségük. De nem szabad úgy felfogni, hogy a halálunk csupán annyiból áll, hogy vége, kész, nincs tovább, csak az üresség. Nekem pár hete hunyt el édesanyám 57 évesen, és mindig előre érezte meg fog halni, pedig sokszor beszéltük neki ne gondolj ilyenre, nem szabad, hisz itt vannak a szeretteid, stb. Aztán végül sajnos lelki, egészségügyi, és magánéleti problémák miatt csak erre tudott gondolni... A kórházban hunyt el, mert neki az élet az állapota miatt csak szenvedés volt. Fáj, és nagyon hiányzik, de tudom, hogy egy olyan helyen van már, ahol a béke, és szeretet van, együtt néz rám az égből. Ilyenkor azt mondom magamnak, egy nap még találkozni fogok vele, velük a túloldalon, de még vannak dolgok az életben, melyeket el kell intéznem itt a Földön. Nem kell félni a haláltól, mert az nem a véget jelenti, hanem egy másik élet kezdetét, egy olyanét, amit ebbe a világban mi fel sem foghatunk, csak akkor, ha egyszer eljutunk oda. Viszont addig is próbálj olyan dolgokra gondolni, amelyek számodra jól esnek, élvezd az életet, hisz ez ajándék egy felsőbb erőtől, melyet ki kell használni! 20 éves vagy, előtted még az élet, ne gondolj a halálra, arra gondolj hogyan tudsz minél jobb, szebb és boldogabb életet teremteni magadnak, fedezd fel a világot, lazulj, ismerkedj, ez a kulcs ahhoz, hogy élj, az önbizalom, és az akarat. Ne gondolj a halálra, arra gondolj hogyan élj a holnapnak.
25/F
A félelmekről
Ezt nezd vegig figyelmesen az elejetol a vegeig.
Ad egy szemleletmodot. Enis megeltem, ateltem hasonlo modon ahogy te a sajat halalomat, pedig en makk egeszseges vagyok. Ez nem baj, ne legy a halallal kozombos, emelkedj felul rajta.
Ez annyira érdekes....
Nekem is nagyon hasonló gondolataim vannak. Többször megjártam az ügyeletet, mert azt hittem szívrohamom lesz de mindig minden rendben volt. Én is folyton azt érzem, hogy furcsán dobog a szívem és, hogy egyszer csak gondol egyet és megáll.
Tényleg, mintha én írtam volna.
De gondolj arra, hogy egészséges életet élsz, tulajdonképpen nincsen rizikótényező az életedben.
Nem tudok ötletet adni, hogy mit tegyél, így a többi választ várom én is mert ez nekem is nagy problémám....
21 éves vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!