Az autisták miért nem értik a viccet, iróniát?

Tulajdonképpen nem "fokozatok" vannak, hanem az autizmus egy diagnosztikai gyűjtőfogalom. Ahogy haladnak előre a kutatások, az derül ki, hogy jellemzően genetikai eltérések állnak mögötte, de sokfélék. Van 6-7 típus, ami lefedi az esetek kb. harmadát-felét (attól függően, hogy mennyi százalékát a népességnek mondják autistáknak - mert ezek az egyértelmű, súlyos eseteket okozzák), a maradékot meg nagyon sok egyéb. Szóval az autizmus nem létezik abban az értelemben, ahogy mondjuk a Down-kór, hogy egy az egyben megfeleltethető egy genetikai eltérésnek, az autizmus mögött sokféle eltérés lehet, így nem csak az esetek súlyossága, hanem a milyensége is változatos.

Kisfiam pl. "atipikus autizmus" diagnózist kapott (pontosabban a nevében nincs is benne az autizmus: "egyéb pervazív fejlődési zavar", de ez is az autizmus egyik alesete. Na ő pont hogy csodagyerekszerűen korán megtanult beszélni, míg a legtöbb autista kisebb-nagyobb lemaradással küzd a beszédben. Vannak autisták, akik nem tudnak arcról érzelmeket leolvasni, a fiam a hat alapérzelmet felismeri (félelem, undor, szomorúság, harag, öröm, meglepődés-csodálkozás). De nem nagyon van hozzáférése saját érzéseihez, emiatt(?) döntésképtelen. Bonyolultabb érzéseket nehezen ért meg, múltkor pl. próbáltam elmagyarázni neki azt, hogy "kópé", de a hasonló szavakban se érti a lényeget, hogy "rosszcsont, csibész, huncut", mert ezek úgy jelentenek "rosszaságot", hogy közben szimpatikus nekem az elkövető. Ez számára zavaróan ellentmondásos, nem érthető.

A szimpla helyzetkomikumot érti, és nem vesz mindent szó szerint, de az átlagnál nehezebben értelmezi a szöveget, ha sok érzelmi intuíció is kell hozzá.

Tulajdonképpen többnyire nem lehet "szó szerint" érteni semmit, mert a nyelvünk annyira támaszkodik a közös tudásra, hogy nélküle nem érthető. Pl. "40 felett már előjön a távollátás, meg minden nyavalya" - ennek szó szerint semmi értelme, csak ha tudod, hogy a 40 az életkor években, az előjön, az itt "elkezdődik" értelmű, stb.

Ha valakinek más a belső világa, mint az átlagnak, akkor nyilván a szövegértelmezése gyakrabban megy félre, mert mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni. Ha ő azt írná ki, hogy "Ne lépj a gondozott füvünkre!", akkor nem esik le neki, hogy más egy globális tiltást leírva ("Fűre lépni tilos!") pont ugyanerre gondol.

Én legtöbbször képekben gondolkodom, vagy hogy mondjam. Tehát ha valaki mond nekem egy olyat, hogy pl. "egy cipőben járunk", ami elvileg egy tök normális kifejezés és semmi vicc nincs benne, az nekem mégis tök vicces, mert elképzelem, ahogy több ember szerencsétlenkedik úgy, hogy egyetlen nagy cipő van együtt az összes lábukon. De pl. olyasmi, ami más embereknek vicces, nekem nem mindig annyira az, mert nem mindig értem. Ezt nem tudom olyan jól elmagyarázni, mert nem tudok így hirtelen semmi olyan "rendes" viccet, ami nekem nem volt vicces. De pl. a nagyon elvont szóvicceket szeretem, pl. hogy "Miért nem tesznek Ü betűket az ágyba? Mert az ágyneműtartó".

Az iróniát meg lehet tanulni értelmezni, régen én is sokkal rosszabb voltam benne, de már van, hogy megértem, bár nem mindig. Szerintem ott az a baj, hogy olyankor olyan nonverbális jeleket is használ az ember, amiket én nem veszek észre. Azt pl. meg tudom ítélni, hogy ha valaki azt mondja, hogy "hát ez tök jó", akkor azt tényleg úgy gondolja vagy pont az ellenkezőjét. Először egyből arra gondolok, hogy örül, mert számomra a "jó" az egy pozitív dolog és örülni kell neki, de aztán végiggondolom, hogy milyen hangon mondta és milyen arccal, és általában sikerül eltalálni a hangsúlyból és az arckifejezésből, hogy igaziból mondta-e vagy irónia volt. Elvileg aki nem autista, az ezt simán meg tudja magától csinálni, de nekem elég sokat kellett tudatosan megfigyelni és tanulni.