Elgyászolhatom végképp a mentális egészségem?

Negativ tapasztalatok miatt óvatos , szorongó lettem és sajnos minden vágyam elvesztettem kapcsolatok kiépitésére, habár régen szomjaztam a barátságokat . Most már észrevettem h akkor vagyok legboldogabb, ha mindenki békém hagy , ami nem tudom ha jó.

Odaig ment h egyedul megyek kávézni , sütizni , szolizni , es nem is volna idejen

másokat hallgatni , abszolút nem erdekel senki sztorizgatása.

Nem tudom ezen változtatnom kéne? Ez a " tudj lenni egyedül , ne légy kapcsolatfugö" dolognak mintha a masik oldalara estem volna es jól érzem igy magam , de kulsö szemmel nem tudom ha ez normalis .

Nem tudom, talán alkalmazkodtam a magányhoz, es azert lett igy , mert hozzám sem ragaszkodik senki.

Fiatalbb koromban se volt sok baratom , de akik voltak azokkal sok idöt töltöttem. Azóta kulfödre költöztem ami nem könnyitette meg a helyzetem .

Volt par negativ tapasztalatom es irtózom is az irigy , álnok emberektöl .

Söt most mar tekinteteket is kerulök es elkönyveltem h sok a gonosz ember.

Valahogy gyerekesebbnek is erzem magam a korombeliektöl , 40 vagyok de mentalisan 27. Nem vagyok olyan érett mint masok gondolkodasban . A mit akarok kerdesre meg mindig nem tudom mindig a valaszt . Van egy gyerekem akit sajnalok h ilyen az anyja .

Vajon ez egy még normálisnak mondható helyzet , egyszeruen pechem volt vagy ez több annál ?