Milyen érzés volt megtudni, hogy bipoláris vagy?

Ez egy érdekes sztori, mert. Még nem diagnosztizáltak, de nem is nagyon vágyom papírra róla még pluszba, így is eléggé szégyellem és nehezen beszélek róla és nem is merem kitenni a lábam a házból igazából...

Még olyan jó egy-két éve mindenféle mentális betegséget átnéztem, olvasgattam, mert mai napig tök érdekes témának találom, + amatőr író létemre, olyan története(i)m van amiben van egy-két mentális beteg szereplő. Ráadásul ilyen pályára is szerettem volna/szeretnék lépni a jövőben(pontosabban pszichiáterként)

Egy hosszú idő után feltűnt, hogy nálam valami nem okés. Olyan kirohanásaim, hirtelen depresszióim stb. dolgaim voltak/vannak, hogy sok embert üldöztem már el a köreimből ez miatt; egyszerűen nem tűnt fel.

Utánanéztem hát néhány betegségnek, és nagyon meglepődtem, mikor a bipoláris zavar minden tünetében, jellemzőjében magamra ismertem... eddig azt hittem, hogy normális volt minden ilyen tulajdonságom.

Nem mentem el pszichiáterhez. Nem merek, úgy érzem képtelen vagyok rá. Nem megy, csak ezt tudom hajtogatni a fejemben, mert azt hiszem úgyse tudnak segíteni. Van, hogy napokra, hetekre eltűnök és/vagy nem beszélek senkivel sem. Aztán visszajövök, és mintha semmi se történt volna, teljesen fel vagyok pörögve, be nem áll a szám. Teljesen azt hittem, hogy ez normális vagy nem is tudom.

Tudom, hogy ez most nem az a kérdés, meg ilyesmi, de segítene valamelyikőtök, hogy tudnám legyőzni a félelmemet? Talán az lenne a legjobb, ha el tudnék menni segítségért, mert így csak magamat és a környezetemet rongálom.

3-as vagyok. A sötétben alapból nem parázok igazából, de mániás időszakban tényleg bármit meg tudnék csinálni. Nagyon produktív is vagyok olyankor.

Valóban így van, én is festek, rajzolok, néha még dalszöveget vagy verseket is írok...

És szintén, a zene tényleg jó hatással van rám is, hála égnek. Köszönöm, hogy időt szenteltél, hogy egy kis választ írj nekem!! Még össze kell szednem valamennyi bátorságot, hogy másoknak - akiket valóban ismerek - tudjak róla beszélni.

Nejem van egy csomó mentális betegségem papírra vetve.7 év alatt sikerült elfogadnom ,hogy pánik beteg vagyok.

Eddig mindíg hárított az agyam.Valahogy nem is jutott el a tudatomig rendesen a dolig.

Pl volt pánikrohamom és a párom elvitg az ügyeletre.Úgy éreztem szívrohamom volt.Aztán a doki elkezdett olyanokat kérdezni,hogy szedtem e korábban dilibogyókat,mondtam hogy igen.Erre azt mondta jó lenne újra szedni.Le se esett,hogy pánikrohamom volt.Még szidtam is magamban meg a páromnak,hogy hogy kaphatott doktorit,ha nem ismer fel egy szívinfarktust.

Aztán mostanában hasított belém ez az egész.Visszanéztem az orvosi papírjaimat,hogy hány orvos utalt már rá,hogy pánikbeteg vagyok.Aztán így visszagondolva leesett minden.Tényleg nem szívinfarktust kaptam.

A többi betegségnek utána se néztem,mit takar....talán egyszer....