Ha minden tragédiát ilyen könnyen veszek, akkor lehet, hogy pszichopata vagyok?

Csak pár dolog: molesztáltak és vertek gyerekként, anyámék váltak, sorban vesztettem el a nagyszüleimet és más családtagokat, akiknél korábban azt hittem, nem élem túl, ha meghalnak, kamaszként kórházba kerültem öngyilkossága kísérlet miatt, az egyik gyermekem tartós beteg. És még sorolhatnám.

Miért van az, hogy ha ilyen tragédia ér, az első sokk és órákig tartó sírás után pár napon belül már álmomban is tudom, hogy ha látom őket, akkor csak álmodom, hiszen meghaltak. Ilyen gyorsan szerintem nem lehet feldolgozni semmit. Félek, hogy ezek valahol "raktározódnak" bennem, és egyszer kirobbanok, ugyanakkor az utóbbi idők folyamatos negatív történései után is nagyon hamar túlteszem magam mindenen. Pozitív ember vagyok, aki minden apróságnak örül, épp ezért nem értem, hogy a rosszak miért nincsenek rám olyan hatással, mint a "normális" emberekre. És ami a legrosszabb: néha elképzelem - mint szinte minden anya -, hogy elveszítem a gyerekemet. Elsírom magam, majd arra gondolok, hogy az élet megy tovább akkor is.