Iskola utáni lelki gondokkal találkozott már valaki?

A szocializmusban egy eldugott falu általános iskolájában hátrányosan megkülönböztették a gazdálkodó családból származó gyerekeket. Az egykori kuláküldözés utóhatásaként. Rossz jegyeket kaptam és rossz iskolában tanulhattam tovább. De a városi normális iskolákban már szinte mindig jeles voltam mert az igazi tudást nézték. És diplomát is szereztem. Osztálytalálkozón a volt tanáraim orra elé tettem a jeles végzettségeimet, az országos versenyen elért eredményeimmel. Persze a szokásos sötétséggel reagáltak. Némelyik osztálytársam még verekedős is volt az általánosban, ami rosszul esett a hátrányos megkülönböztetés mellé. Később felnőtt korban mikor megláttam amint közmunkásként kukát mos, csak lazán azt mondtam a szemébe hogy jól áll neki a kukázás, meg hogy úgy látszik minden hulladék a helyére kerül, mivel épp belebújt a fekvő kukába. Jó hogy eszembe jut, régen kínoztam meg lelkileg a volt sötét tanáraimat és osztálytársaimat. Amúgy nem bánt a múlt, mert a jelen kárpótolt érte. Úgy éreztem hogy Salamon királyként éltem eddigi életem 20-tól a mai 49 éves koromig. Ha előtte nem is volt igazi ifjúságom. Nagyon lazán a szemükbe szoktam mondani bűneiket azoknak akik ártottak. Még élvezem is gyötörni őket, mint amikor a macska játszik az egérrel. Salamon király helyett inkább Monte Cristo grófjaként érzem magam. Az élet kárpótolta elveszett ifjúságom.

Én most pontosan ebben a helyzetben vagyok,itt a férjem,elköltöztem jó messzire otthonról és egyszerűen nem tudok beilleszkedni. Szóval én támogatnám az ötletet.

Hm,most hirtelen nem jut eszembe semmi,de valami olyan kéne,amitől nem társkeresőnek nézik,mert már kapásból 2 házas ember is lenne,akit nem ez érdekel.