Miért érzem magam úgy mint, ha két külön személy lennék?

Szia!

Utólagos engedelmeddel itt most nem csak a kérdésedre fogok válaszolni, hanem megosztom az életem egy részét is, bár végülis ez a kérdésedre is válasz lehet/lesz. Szerencséd, hogy nem tudok aludni pedig reggel meló.

Szóval a helyzeted a szüleidnek köszönheted, akik folyamatosan hazudtak neked, és befolyásoltak amiben tudtak. Tehát alszol, mert elaltattak!!!!

Írok akkor magamról. Én 22 éves vagyok, idős szüleim vannak, és nincs testvérem. Utóbbiban biztos vagyok hogy neked sincs.

Anyám úgy gondolta egész életemben, hogy nem vagyok ember - csak egy olyan mini lényecske, amit azért "csinált", hogy az legyen neki valaki, amire Ő vágyik - tehát nem volt saját életem, mert a vágyai szerint élte az én életem, irányított mint az avatarát, amiért az összes felelősséget nekem kell vállalnom, és minden következményét elvinni a balhénak (mert a testem az enyém). Hagytam magam, mert azt hittem (úgy tudtam) szeret.

Ő irányított, parancsolt, szuggerrált. Emiatt nekem ministrálnom kellett amit gyűlöltem (volt hogy heti 7 misén!!), emellett a suliban mindenki szopatott és szent fazéknak nevezett, álszent papoknak és öreg néniknek kellett segget nyalnom és hazudoznom hogy pap akarok lenni, és istenhívő vagyok, és már találkoztam istennel, stb.. Tehát egy undormány szereppel mocskoltam be magam szenvedve, úgy hogy anyám azt mondta ez a helyes út!!

Elnézést az elírásért! Nem KELLETT ezt csinálnom, csak azt mondta hogy szeret és csak ez a jó, különben bűnös életem lesz. Tehát manipulált és Én annak tudatában cselekedtem, hogy szenvednem kell (ahogy ő mondta „a jézuska is szenvedett érted”), hogy aztán majd jó legyen..

Viszont ha a parancsainak ellent mondtam azt mondta hogy rossz és szemét vagyok, és senki sem szeret, és bár meg se születtem volna, és jól elvert.

Szeretett akkor is elverni mikor telefonon idegesítette fel valaki, és én voltam kéznél.

Ha a fentiek helyett szexre manipulált volna, azt hívják vérfertőzésnek. Ahogy Feldmár mondja: Ez is az, csak kevésbé nyilvánvaló!!

Ahhoz már eleget mondtan, hogy leírhassam, hogy szerepjátszásra vagy berendezkedve, így próbálsz alkalmazkodni az élethez. Ezt olyan emberek teszik, - mint Én is meg Te is - akiket hazugságokkal akartak felnevelni (Anyám egyik leglightosabb típusú gyöngyszeme 4 éves koromban: a b*zi az olyan betegség, hogy nem lehet gyereke). És rohadt önző mocsok módon kiszolgáltatva kihasználtak. Szerintem ez az összes elmebaj forrása.

Az, hogy mindenkit meg akarsz nevettetni, az csak érzelmi pótlékul szolgál, mivel ez az egyetlen állandó amit fel tudsz magaddal kapcsolatban mutatni. Tehát meg akarod magad feleltetni a környezeteddel, és ezirányú törekvés „vinni a jókedvet”. Nem vádollak ezzel, csupán Én is ezt csináltam, ezért tudom. Szóval ha megröhögtetsz valakit az neked kétszer jobban esik, ha neki kétszer és leesik a székről az neked már négyszer. Ebből nyered azt az örömöt, amit az üresség miatt nem lelsz meg a világban.

Szívesen beszélgetnék veled, mert Én is próbálok normális emberré válni, szóval főfoglalkozásom, és szinte minden szabadidő kitöltésem a sérüléseimből fakadó hátrányok feldolgozása.

Ajánlom ezt a filmet: [link]

Nézd végig. Gondolkodj. Igyál egy teát. Gondolkodj. Aztán írj privátot, mire jutottál, mik derültek ki!!

Legjobbakat: Zoli

"A kérdésem arra vonatkozik, hogy teljesen más ember vagyok közösségben, mint egyedül."

Mint mindenki. Társaságban alkalmazkodunk. Jó vicc lenne, ha a főnököddel ugyanúgy beszélnél, mint a barátnőddel (és fordítva).

"A közösségben általában megjátszom magam"

Ez gyakran szükséges. Munka közben, amikor másokkal kell együttműködni, nem mindig hasznos "magunkat adni".

"ha közösségben félre vonulok akkor kiesek a szerepemből és teljesen más szemmel nézem az adott helyzete"

Mint mindenki. Csoportban az ember máshogy gondolkodik. Szélsőséges példa: pl. csoportban az ember gyakran felelőtlenebb, így jönnek létre a csoportos garázdaságok, rablások stb. Ugyanakkor a fordított hatás is megfigyelhető, van, amikor az ember társaságban fékezi magát. A konkrét helyzettől függ, és hogy hogyan van strukturálva a csoport.

"Amikor pedig csak szimplán egyedül vagyok akkor érzem úgy, hogy ez a valódi énem."

Ezzel kicsit mindenki így van. Egyébként az összes éned a valódi éned, mert "te" az vagy egyrészt, aki egyedül vagy, másrészt az vagy, aki munka közben vagy, harmadrészt az vagy, aki az ivócimborákkal vagy stb. stb.

Ezek együtt vagy te. Idővel ezzel meg kell barátkozni.

"Úgy érzem teljesen "üres" vagyok. Azonban pont ezért mert "üres" vagyok ezért a közösségben mindig fel tudom venni a körülöttem lévő emberek érzelmeit és megpróbálok kellemes pillanatokat okozni nekik."

Külső visszajelzés nélkül fellép ez az ürességérzet. Vannak is emberek, akik irtóznak az egyedülléttől, mert teljesen elszédülnek.

Ez önmagában még nem betegség, (bár lehetnek kóros formái). 21 éves vagy, éppen kialakulóban van a személyiséged.

Ha diák vagy, azaz olyan ember, aki nem nagyon cselekszik, nem nagyon dolgozik, hanem mindig csak szemlélője a világnak, akkor keveset tudsz még magadról a gyakorlatban. Ez járhat ürességérzettel. Mihelyt elkezdesz dolgozni, eléggé jól kifejlődik majd számodra az, hogy ki vagy és milyen vagy.

"Van ezzel valaki más is hasonlóan?"

Szerintem ilyen idős korban kb. mindenkinek vannak hasonló problémái.