Elszigetelődés, változások egyetem óta? (jó hosszú)

Középsuliban csak 2 féle lelki problémám volt, az egyik az, hogy irigyeltem az osztálytársaimat, akiknek volt már barátnőjük (de ez annyira nem érdekelt, mert csak párnak volt)

A nagyobbik probléma az volt, hogy én az iskolámtól 20-30 kilométerre laktam, és így csak az olyan összejöveteleken tudtam részt venni, amik előre be voltak jelentve, mert meg kellett szerveznem a fuvart. Ezek ritkán voltak. A fiatalabb években nem volt nagy probléma, mert suli után szórakoztunk a barátaimmal amíg nem jött a buszom. De később már ők inkább hazamentek. Mire lett jogsim, és könnyebben tudtam volna közlekedni, addigra egyetemre kerültem.

Egyetem mellett a régi barátaimmal még ritkábban tudtam a barátaimmal a személyes kapcsolatot tartani. Én felköltöztem Pestre, ők pedig bejárósak lettek, így a spontán összejöveteleken (amik gyakoribbak lettek) még annyi esélyem se volt részt venni, mert még messzebb kerültem.

Egyetemi barátokat épp ezért minden áron akartam szerezni. Elején jól ment, elején még közel álltam hozzájuk, de végül egyre kevesebbett jártam az órákra, mert otthon sokkal hamarabb tudtam abszolválni az anyagot, és ki nem akar kevesebb idő alatt jobb jegyet szerezni. Emiatt eltávolodtam az alakuló barátságaimtól, amik miatt még kevesebbett akartam bejárni, és ez így gerjesztette önmagát. Pár számomra szimpatikusabb baráttal meg hamar megszakadt a kapcsolat, mert nem bírta az egyetemet és átiratkozott. Később barátokat csak egy csapatmunkás tárgy keretében szereztem, azzal, hogy egy csapatba kerültem velük. Igazán jó velük beszélgetni, csak az a baj, hogy míg én középen vagyok a szociális - antiszociális mércén, ők teljesen antiszociálisak, így nem igazán mozdulhatok ki velük.

Szóval jelenleg ott tartok, hogy a régi jó barátaimmal tök ritkán találkozok, pedig szeretnék gyakrabban, és lehet hogy pont most is úgy jön össze, hogy akkor lesz egy előre megbeszélt találkozó, amikor én külföldön leszek, mert amikor én ráérnék, akkor többen nem érnek rá.

Eddig ilyen esetben azzal vígasztaltam magam, hogy amíg ők buliznak, én szakmai területen fejlődök, de telik az idő és nincs olyan sikerem, mint amit anno 22 éves koromra terveztek. Csak a személyesek, de azoknál is rájövök, hogy lehet, hogy sokaknál képzettebb vagyok, de másnak már ilyenkor rég nagy sikerei voltak, és hogy miért nem fektettem több időt már én is erre a középsuli alatt. Tudom, hogy 22 még nem késő, keveseknek van ezelőtt nagy sikere, de mégis telik az a véges hátralévő idő, és nem jön az az ötlet, amit keresek.

Eddig 2 barátnőm volt, egy rövidebb, jellegtelenebb a középsuli végén pár hónapig, majd az egyetem elején összejöttem egy lánnyal, akivel egy középsuliba jártunk. Azóta is együtt vagyunk, közel 3 éve. (mindkét alkalommal a lányok kezdeményeztek, kb. egyszer bírtam rávenni magamat, hogy rámenősebb legyek, de akkor se jött össze)

Most jutottunk el odáig, hogy ő is egyetemre jár, és végül összeköltöztünk, mert így jobb mindkettőnknek, még ha nekem kicsit kényelmetlenebb is. De a kapcsolatunkért megtettem.

A nyarakat eddig a szülőknél töltöttem, de most már dolgozni fogok, így ez töredéke lesz. Év közben csak hétvégente meten hozzájuk az egyetem miatt, de pont azért, mert már a gyerekek "kirepültek", külföldre mentek dolgozni X hétre, így csak havonta ha egy hétvégén találkoztam velük az utóbbi 1,5 évben. Szóval tőlük is kezdek elhidegülni.

Emellett még barátnőmmel a külföldre költözést is tervezzük, de én meg már nem tudom, hogy mit gondoljak róla.

Szóval itt vagyok, és jelenleg teljesen azt érzem, hogy igazából csak a barátnőmmel tartom igazán a kapcsolatot. Barátaimmal csak a neten, kb. pár havonta mozdulok ki, család tagokkal és már csak havonta egyszer, és lehet hogy kiköltözünk, akkor még ennyi se lesz, és akkor ott kell találnom barátokat, vagy nem lesz a személyes kapcsolatom a barátnőmön kívül.

Az elmúlt években ahogy egyre fokozódott az izoláció, egyre gyakrabban nosztalgiázok, mert régen mennyivel szociálisabb voltam, meg gondolom azért is, mert mostanában kevés olyan dolog történt kapcsolatok terén az elszigeteltség miatt, hogy visszaemlékezzek rájuk.

Mintha csak akkor tudnék barátkozni, ha össze vagyok zárva valakikkel. Szóval tudok barátkozni, és szeretek is, de kimozdulni, belekezdeni nem akarok.

Szóval mi a véleményetek, ti is jártatok már hasonló cipőben? Hogyan lábaltatok ki?