Szerintetek van értelme megpróbálni beilleszkedni nekem a társadalomba, vagy hagynom kellene az egészet a fenébe?
Önbizalomhiányos, szorongó vagyok emberek társaságában, hiszen nem kaptam sosem pozitív visszaigazolást, validációt, sőt egész gyerekkoromban csak a rosszmájú külsőmet becsmérlő beszólások, megjegyzések értek. Ez nagyon lerombolta az önbecsülésemet és megutáltam az embereket, emberek közé menni. Tudom, hogy gyerekek voltak, de ez miért lenne más felnőtt korban, szerintem akkor is külsőre ítélnek.
Az tény, hogy nem érdemes szenvedni mások kedvéért, ezért le kellene tojnom magasról amiket mondtak nekem, amiket tettek velem.
Lehet szerintetek boldog és kiegyensúlyozott életet élni, úgy hogy valaki kizárja az embereket az életéből és úgy tesz mintha nem is léteznének? Vagy a boldog életet csakis úgy lehet elérni, ha valakinek sikerül beilleszkednie, barátokat, párt találnia? Ami szerintem az én esetemben nem lehetséges.
Nem sok minden tart itt a földön már, csakis a szüleim meg testvéreim miatt küzdök már, ugyanis olykor segítségre szorulnak.
Szerintetek érdemes szakember segítségét kérni? Tegyük fel kigyógyít és készen állnék beilleszkedni, de újra elutasítanak és kiközösítenek, akkor megint csak visszakerülök ugyanabba a szituációba. Úgy érzem ez a normális állapot egyes embereknek, és ez nem mentális betegség hanem egy élettapasztalat ami csak egyeseknek jut ki.
Mit ajánlotok? Van aki együtt érez, hasonló helyzetben van?
válasza:"Lehet szerintetek boldog és kiegyensúlyozott életet élni, úgy hogy valaki kizárja az embereket az életéből és úgy tesz mintha nem is léteznének?" - hogyne, ha elvonul egy őserdőbe, előteremti, megtermeli magának, amire szüksége van, állatbőrökben jár, stb.
Ahhoz, hogy kenyér kerüljön holnap reggelre az asztalodra, minimum 40 ezer vadidegen ember összehangolt munkájára volt szükség.
Sajnos most nem társadalomban élünk, hanem kollektívában, egy kaptárban, ami steril technikalitásokkal, úgy mint pl. a pénz, elrejti előlünk, hogy mennyire szétbogozhatatlanul összefonódik mindannyiunk sorsa.
De most komolyan, ilyen szélsőséges és elhatározásszerű elkerülő viselkedéssel mégis hol dolgozol, mit, és hogyan?
Az ember társas lény. Pont. Talán lehetsz kb elégedett az életeddel egyedül is, de boldog nem leszel.
Meg őszintén nem is teljesen értem a kérést. Mi az, hogy "Tegyük fel kigyógyít és készen állnék beilleszkedni, de újra elutasítanak és kiközösítenek, akkor megint csak visszakerülök ugyanabba a szituációba". Az élted és a boldogságod, nem ér megy annyit, hogy megpróbáld? Hogy küzdj érte?
Persze igaz, hogy könnyebb semmit se csinálni, csak picsogni, hogy az emberek milyen gonoszak, ahelyett, hogy egyáltalán próbálnál tenni valamit a helyzet ellen.
Ha neked sem ér annyit a dolog, hogy dolgozz érte, másnak végképp nem fog.
3
Próbálkoztam már. De mindig ugyanaz a reakció. Ugyanúgy kezelnek az emberek mint azelőtt. Mint amikor kisgyerek voltam. Nem értem miért, de a visszajelzések alapján úgy vélem a külsőm miatt nem értékelnek túlságosan. Küzdjek? Miért? Mások figyelméért? Vélemény szerint azért nem küzdeni kell, hanem annak természetesen kellene működnie, könnyednek kellene lennie, pont úgy ahogy másoknak könnyen megy, magától értetődően működik.
válasza:JÁTSSZ!
Kiközöstettek gyerekkoromban az általánosban.
Semmi fura nincs rajtam. Egyszerű tömegpszichózis.
Egy nagypofájú elkezdte, és a többi birka követte, az osztályban sikk lett engem basztatni, ez egy amolyan közösségépítő cuccuk volt.
Na ballagáskor elhatároztam, hogy a középiskolában majd én leszek a nagypofájú az első nap, és én mondom meg mi legyen, és egyetlen bánatos oszt társam sem lesz.
Így is lett.
Alapvetően introveltált voltam, de ez a lecke megtanított úgy viselkedni mint egy extroveltált boss.
Azután a viselkedésem már belső tulajdonsággá is vált, valódi extroveltált lettem. ÉS Olyan emberré, akit akkor is lesnek, mit gondol, és követnek, amikor már nem is nagypofájú.
Tehát: játssz!
Szakembert is megkereshetsz, szerintem ő is hasonló dolgokat fog mondani neked, sőt mégtöbbet-jobbat is, ha csak nem egy pisis frissdiplomás.
válasza:6
Küzdeni, de miért? Azért, hogy legyen mit megennem, vagy legyen ahol aludnom? Erről szól az egész élet? Hát ennek meg mi értelme van, végigszenvedni egy életet a nagy semmiért?
2
Én értem, hogy összefonódik sorsunk, ezért nem értem miért kell egyeseknek az életét megkeseríteni? Miért nem veszik emberszámba őket? És általában saját megítélésem szerinti legjobb, legtisztább emberekkel bánnak rosszul. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért? Romlott moralitásukra emlékezteti őket, ezért haragszanak rájuk és akarják tönkretenni őket, és megrontani, saját hasonlatosságukra formálni őket?
Meg a munka egyébként hogy jön ide? Azt senki nem önszántából csinálja, hanem kényszerből. Max az emberek egy része bemagyarázta magának, hogy szereti csinálni amit csinál, hogy kicsit kevésbé tűnjön elviselhetetlennek az egész életük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!