Mi történhet velem, megőrültem?

Sziasztok! 2 és fél éve szenvedek kínzó gondolatoktól, félelmektől, értelmetlennek tűnő agyalásoktól és szinte már kényszeresen, rögeszmésen rágódom. Már egész kislány koromban jelentkeztek hasonló tünetek, de sokkal enyhébben, akkor még csak azt vettem észre magamon, hogy nagyon érzékeny vagyok, a legkissebb kritikát is vérkomolyan vettem, keserves zokogásba kezdtem, hogy miért bántanak engem ennyire az emberek, miközben én sosem bántottam senkit (tudatosan legalábbis). Már egész pici óvodás koromban ha láttam, hogy élvezetből piszkáltak engem, akkor nagyon intenzív haraggal, indulattal, agresszióval reagáltam rá ( pl: megütöttem, felpofoztam az illetőt), mert a fájdalmam dühbe csapott át. Ha láttam hogy más gyerekeket bántanak, mindig hasonló érzés támadt bennem és mindig megvédtem őket... Ahogy bekerültem az általános iskolába, a helyzet nem igazán változott. Nem tudtam beilleszkedni az osztályba, mert a többi lány mindig sugdolózott rólam (pl: az aznapi frizurám vagy ruhám miatt), én nem tudtam kezelni ezeket a helyzeteket, ami erős szorongással, önváddal társult, hogy engem nem szeretnek, nem vagyok menő csaj, sosem tudtam érvényesülni, állandóan alul maradtam minden bántásban, mert nem tudtam megvédeni magam. Ezeket a rossz élményeket tovább vittem magammal a gimnáziumba is, de itt már sokkal szembetűnöbb volt az osztálytársaimnak, mivel gimiben az ember már kezd felnöttesen viselkedni, de én hátrányban éreztem magam ebben, mivel nagyon hevesen tudtam reagálni a felém irányuló kritikákra, lehetett az egy bántó szó, egy rideg, fürkésző tekintet, sugdolózás, lenézés, végül kialakult egy folyamatos gyanakvás bennem egy tekintet, klikkes beszélgetés láttán, hogy biztos rólam beszélnek. Sokszor kétségbeesetten és görcsösen próbáltam tenni azért hogy elfogadjanak és szeressenek, hogy jófejnek tartsanak, hogy elnyomjam magamban a kinzó szorongást és kissebbségi komplexust de nem sok sikerrel. Mivel látták rajtam, hogy sokszor magamba fordulok és csak csendben szenvedek, féltem érthetetlennek tartják ha hirtelen látványosan megpróbálok közeledni és féltem az elutasítástól, attól hogy röhejesnek tartanak majd. Szociális fóbia is kialakult nálam, nem tudtam szerepelni az osztály elött, még egy felelésre sem voltam képes, annyira begörcsöltem, hogy össze fogok esni, hogy kifutok a teremből, hogy mekkora lúzernek tartanak majd. Végül abba hagytam a gimit mert a szorongásom már beteges volt, hónapokig sírtam, 1 hónap alatt 10 kilót fogytam (49 kg voltam), bekerültem a korházba, pszichiátriára, gyógyszerezni kezdtek és nyugtatózni, miután többször megvágtam magam és egy vita alkalmával anyára támadtam és megütöttem, ami a szörnyen heves indulataimból és tehetetlenségből fakadt, hogy nem tudtam mi történik velem. Azóta eltelt 2 év, mialatt ezek a rosszullétek, pánikrohamok, dühkitörések folytatódtak ( tárgyak dobálása, bögrék földhöz vágása, dulakodás és verekedés a szüleimmel, akik ilyenkor próbáltak lefogni), amiket rendszerint keserves sírás követett, hogy én nem akarok ilyen lenni, miért történik ez velem. A 2 év során kb 4 pszichoterápiás intézményt megjártam, ugyancsak csekély sikerrel, mert aligha tudom megfogalmazni a kinzó gondolatokat és érzéseket amik a mai napig görcsben és depresszióban tartanak. A terápiás osztályokon Borderline személyiségzavart diagnosztizáltak nálam ami egyéb szorongásos-kényszeres tünetekkel társulnak, valamint depresszióval. A legfélelmetesebb gondolataim azok, hogy félek a kontrollvesztéstől, attól hogy megölök valakit, elfantáziálok a gondolattal, elképzelem ahogy mint a filmekben, hogy így ilyen gonosszá válik az arcom, és elképzelem, hogy most odamegyek és megölök valakit és nagy intenzitással beleélem magam ezekbe, már szinte egy szörnynek érzem magam és félek képes lennék megteremteni magamnak ezt és eljátszani mint egy szerepet( úgy viselkedni mint egy gyilkos). Utána pedig nem lenne vissza út, nem tudom már elhinni hogy jó ember vagyok.... Azt érzem, mintha bezárnám magam egy ördögi körbe és a saját démonom lennék. Ha pedig próbálok tenni ezellen az egész ellen, akkor meg beképzelek, vagy mondok magamnak ilyen hangokat amik olyanokat mondanak hogy úgysem szabadulsz meg ezektől stb, de már nem tudom eldönteni, hogy direkt generálok ilyeneket, vagy már valami súlyos elmebeteg vagyok. ( azt hangsúlyozom, hogy nem hallucinálok és nem hallok hangokat). A másik amitől félek nagyon az az, hogy mi van ha biszexuális vagyok, mert kislány korom óta nézek szexfilmeket és megijedtem amikor azt vettem észre,a női test látványára és leszbikus videókra is önkielégítem magam. És ezek után már álmokban is megjelent, hogy nőkkel voltam együtt amit élveztem, és férfi szerepben voltam. Eddig nem voltak szexuális gondolataim nőkről, de most hogy megijedtem ettől az egésztől és tudatosult bennem ez hogy mi van ha biszex vagyok, akkor ha már meglátok egy csinos nőt akkor hirtelen erotikus fantáziáim támadnak és férfiasnak érzem magam. Lehet teljesen meghibbantam és már teljesen össze vagyok zavarodva, félek és kétségbeesett vagyok. Ráadásul keresztény családban nevelkedtem, magamat is annak tartom, és szégyenlem nagyon és megviselnek a most történtek. Ezek eléggé ciki témák amiket betegesnek tartok és senkinek nem merek beszélni róla, a szüleimmel pláne nem, barátoknak nem merem elmondani mert félek megrémülnének tőlem... egyedül a terapeutámnak kezdtem most elmondani ezeket, de érdekelne, hogy mások is vannak e ilyen vagy hasonló helyzetben, hogy legalább tudjam nem vagyok egyedül.