Depressziósnak mennyire jó tanács kilépni a komfortzónájából?

Egyén- és helyzetfüggő. A depresszió egy beszűkült tudatállapot, aki depressziós, az sokszor nincs tisztában a lehetőségeivel, mindent sötétebben lát, mint a valóság. Ezért akár még jó is lehet, ha (némi unszolásra) ki tud lépni a komfortzónájából. Már ha tud. Mert aki tanácsol, annak viszont figyelembe kell venni, hogy ebben az állapotban ez egyáltalán nem olyan egyszerű. Nem szabad elbagatellizálni a dolgot, csak türelemmel és empátiával célszerű bármit is javasolni és semmiképpen sem erőltetni!

Írok egy példát... ismerősömnek el van törve a lába. Nyilván senki nem akarja rávenni, hogy szaladgáljon, hiszen képtelen rá, de mivel képtelen egy helyben maradni, már rosszul van tőle, ezért segítséggel sétálgat. Ő erre képes abban az állapotban, amiben van és azért teszi, mert alapvetően van rá igénye, vagy legalábbis a mozgás hiánya nagyon megviseli.

Valahogy így van ez a depresszióval is. Van olyan szintű depresszió, amikor a beteg az ágyból kikelni is nehézséget okoz. És van olyan helyzet is, amikor tényleg jót tud tenni egy kis kimozdulás, de fokozatosan... mondjuk nem egy hangos szórakozóhely, hanem egy baráti kávézgatós beszélgetés. De tényleg teljesen egyén- és helyzetfüggő.

Mivel az én komfortzónám a szobám volt, ezért a családom először csak a szobákat változtatta, aztán nővéremmel meg barátainkkal elkezdtünk a környéken sétálni és így szépen lassan fokozatosan + a pszichológus segítségével kezdtem feloldódni.

22/L