Van valaki aki megértene? Örökké egyedül maradok? (Nagyon hosszú. )
Igazából vártam az új évet, úgy gondoltam tökéletes lehetőség hogy új életet kezdjek, amihez
meg voltak a terveim is. Gondoltam eljárok futni, erősen belehúzok a tanulásba, hiszen hamarosan
érettségizek. Amióta 2016 van valami megmagyarázhatatlan depresszív hangulatba kerültem és sorra jönnek a sötét gondolatok. Ma estére már úgy voltam vele, hát jöjjenek. Ennyit érnek a tervek? Hiszen egy új év kezdete olyan, mintha felkelne a nap és valami elkezdődne. Azt hittem imádni fogom, azt amit szeretnék csinálni az életemmel. De valójában gyűlölöm és unom. Gyűlölöm minden pillanatát az életemnek. És ez a doboz amiben éldegélek, egyre szűkebb. És egyre rosszabbak az életkörülmények. Napról napra romlanak. Napról napra jobban fuldoklok. Mert én még élni akarok. Nem vegetálni évekig. Nem tudom lehibernálni magamat egy állapotban és ottmaradni. Örökké menni akarok. De nem tudok megmozdulni, mert túl kicsi a doboz. Nem keresem már az emberekben azt, amit elképzeltem. Nem... K-rvára magányos vagyok és elfogadtam. Tudom mi a legrosszabb. És annak a legrosszabbnak egy kis fokozatán vagyok. Ez az a legrosszabb, amihez képest a halál felüdülés. De engem nem szed szét teljesen, csak kóstolgat, néha elcsitul... pont addig hogy legyen időm azt érezni hogy van remény, hogy lesz jobb. Csak meg kell járni azokat a k-rva lépcsőfokokat. Mégis milyen lépcsőfokokat? Amik elvezetnek arra a szintre ahol majd boldog leszek és körbetapsolnak? S én úgyszintén magamat? Hogy mennyire ügyesen elértem a végső fokot ahol az életunalmat és ürességet méltó mód viselhetem? Hiszen megdolgoztam érte...
Az előbb egy kissé megkönnyezve komolyan fontolóra vettem, hogy még le sem érettségizek. Mégis miért? Miért érettségizzek le? Semmi másért nem érettségizek, csak hogy anyámék arcába tolhassam az a k-rva bizonyítványt. Az érettségi nem változtat a tényen, hogy egy lusta motiválatlan szardarab voltam, vagyok és valószínűleg leszek is. És én nem fogom többnek érezni magamat általa. És kevesebbnek se, ha nincs. Teljesen valószerűtlen, hogy én összeszedem magam akkor most megmutatom és 4 hónap kemény tanulás, és utána majd valamikor továbbtanulok. Mert hát minek is az érettségi... Toljon hát mindenki abba a kategóriába, amelyikbe jobban esik, szíve joga de engem már nem érdekel. Egyre inkább kezdem elhagyni, hogy mások szemszögéből nézzem magamat és eszerint formáljam az önképemet és életemet is. Amihez jogom van. És így beugrott most. Ez az aprócska kis tény. Hogy jogom van a saját életemhez. És ha én nem akarok megfelelni a társadalmi elvárásoknak, akkor nem fogok. Hoppá, de azért mégis kéne. Szívem szerint már holnap összecsomagolnék és elhúznék itthonról, és laknék valami munkás szálláson, mosogatnék, valami csicska melót végeznék. De szabad lennék és azt csinálhatnám amit akarok, még ha ki is dolgoznám a belemet, arra gondolhatnék amire akarok, miközben takarítok és mosogatok. És azt olvashatnék amit akarok. És azt tanulhatnék amit akarok. Vagy fognám magam, kezdetnek elmennék délamerikába ajahuaszka teát inni, majd elmennék Tibetbe, felköltöznék egy hegyre és leszarnám az emberiséget. De én is csak egy agymosott senki vagyok. De ahhoz már túl gyenge, hogy bármelyik oldalra is álljak. Csak lebegek a semmiben, őrlődök a saját nyomoromban. És hol meg akarom ölni magam, hol felcsillan a remény apró szikrája egy pillanatra. Az emberekkel való kapcsolatom erősen konvergál a 0-hoz, mármint ami nem a színészkedést illeti. Ez vagyok én. Már lassan csak az Istenben hiszek. Isten gyermeke vagyok, nem a szüleimé. Így tekintek magamra. ,,A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs,
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha." - mondta Voltaire. Így érzek én. S amit mondanak és meglátnak az emberek az számomra nem több, annál amit én magam is észreveszek. Mi jogon lenne több? Nekem csak szükségem lenne egy emberre aki az istenem lehetne. De nincs ilyen. Nincs olyan, aki megértene teljesen. Sose volt. Egyszerűen csak fájdalmas a tény, hogy egyedül vagyok.
Nem sokáig fogok ezen az oldalon tevékenykedni, kitöröltem már magam 2 közösségi oldalról is, aki úgy érzi tudna segíteni az írjon, amíg talán még elolvasom. Köszönöm.
válasza:Ez aztán a kitartás! Újévi fogadalom, és te már második nap feladtad.
No komment!
válasza: válasza:Az első dolog, amit én megjegyeznék, az az, hogy túlmisztifikálod az évszám jelentőségét.
Persze, pszichológiailag az embernek a folyamatosságot nehéz, a szakaszosságot pedig könnyebb befogadni, de ha belegondolsz, az, hogy most 2016 vagy 2017 van, nem számít semmit. Az, hogy pont tegnap volt újév, az csak egy közmegegyezésen alapuló dolog. Az ortodox naptár szerint kb 2 hét múlva lesz újév. A zsidó naptár szerint már 3 hónapja az új év van. Az arab szerint meg tök máskor van.
Van ennek bármi gyakorlati jelentősége?
Az égvilágon semmi.
A másik dolog: a változások jobb esetben folyamatosak. Persze, egyéne válogatja, de én személy szerint mindig olyan erőltetettnek éreztem ezeket a "holnaptól minden teljesen más lesz" jellegű dolgokat.
Az ember nem így működik. Egy nagyobb változás általában fokozatos, kis változtatások sorozatából tevődik össze.
A harmadik dolog: a legtöbb elhatározás, újévi fogadalom, miegymás azért fullad kudarcba, mert egyrészt maga az elképzelés az adott személynek irreális, másrészt meg nincs meg hozzá a szükséges motiváció és akaraterő.
Én például hiába fogadtam volna meg, hogy 2017-ben minden reggel munka előtt leúszok 1500 métert, eleve bukta lett volna, mivel nem is tudok úszni, lehetőségem sem lenne reggelente rá, és egyszerűen rohadtul nem lenne rá kedvem. Összegezve: ez megvalósíthatóság szempontjából egy pocsék terv lett volna. A jó terv az, ami megvalósítható. Az, hogy én elterveztem, hogy idén hevi 150 km-t futok, az egy simán megvalósítható terv, mivel egyrészt kedvem is van hozzá, másrészt motivál, hogy megcsináljam, harmadrészt meg idén is lefutottam havi 80 km-t, szóval tudom, mire vállalkozok, és érzem, hogy egyáltalán nem lehetetlen.
Óriási változások helyett inkább kisebb, de megvalósíthatóbb célokat kéne kitűznöd magad elé. Olyanokat, amikhez kedved is van, és amik elérhető távolságban is vannak.
Mindez igaz a jövődre nézve is. Az emberek jelentős hányada sikertelen és boldogtalan lesz fiatal felnőttként. Hogy miért? Mert irreális célokat tűznek ki maguk elé. Nagyon fontos lenne az önismeret, az, hogy az ember tisztában legyen saját képességeivel. Le lehet érettségizni jelesre, vért izzadva, napi 10 óra tanulással (az iskolát nem számítva), mellette nulla élettel. De van így értelme? Nem lenne jobb mondjuk egy közepes célt kitűzni, ami az adott személy számára teljesíthető? Sok olyan fiatalt ismerek, akik tényleg mindent beleadva güriztek azért a kirakatba tehető érettségiért, volt, aki rendszeresen suli után éjjel 3-ig (!!!) még tanult, csak hogy szép legyen az érettségi. Főiskolán is láttam olyanokat, akik vért izzadva, idegileg tönkremenve sokadik próbálkozásra elvégeztek egy olyan szakot, amihez rohadtul semmi tehetségük. Közülük sajnos sokan szellemileg tönkrementek. Nem lett volna inkább eredményesebb egy teljesíthető célt kitűzni?
Továbbá lelkileg, mentálisan is össze kéne szedned magad. Akár szakember segítségével is, de meg kell állítani, hogy még jobban összeomolj. A kezdődő depresszió, és szociális leépülés tüneteit mutatod. Meg akarod várni, mire már késő lesz, vagy esetleg tenni is akarsz azért, hogy jobb legyen?
Az viszont pozitívum, hogy felismerted, hogy baj van.
Ha rám hallgatsz, ezzel a túlfilozofálással állj le! Inkább foglald el magad valamivel, mert láthatóan a nagy semmittevésben már a saját gondolataidba bolondulsz bele.
Olvasd vissza, amit írtál! Nem érzed gáznak? Nyavajogsz mindenen, sajnáltatod magad, és ahelyett, hogy bármit tennél, inkább előhozakodsz a fúúú, de mély gondolataiddal.
Inkább nézz meg egy pornót, és csapd ki a lompost. Komolyan, többre mész vele, mint ha azon rinyálsz, hogy Voltaire mit mondott, és azt hogy lehetne csűrni-csavarni, hogy a nyomorodhoz igazítsd.
Indíts el egy játékot, és zúzz vele egyet. Nem fogsz vele a tanulmányaidban előbbre jutni, de legalább jól érzed magad, oldja a feszültséget, és addig sem nyúlsz ezekhez a beszűkült gondolataidhoz.
Vagy egyszerűen csak menj ki a szabadba, és sétálj egyet. Vagy fuss. Egy országos hírű pszichológus ismerősöm mondta, hogy a mozgás a legjobb antidepresszáns. Fuss egy órát minden nap! Pár hónap múlva te magad fogod hülyének nézni a mostani önmagadat, ez garantált.
Ami pedig a céljaidat illeti: nem a szüleidnek tanulsz. Alakítsd úgy a sorsod, ahogy te szeretnél élni! Egyébként nem hiszem, hogy ne tudnád letenni az érettségit, az írásod alapján nem vagy egy hülyegyerek, sok olyat ismerek, akik maguktól alig tudtak pár mondatot írni, azt is hibákkal tele, és valahogy mégis átmentek.
Ahhoz pedig, hogy törlöd magad mindenhonnan, hadd gratuláljak, tényleg az fogja a nulla szociális életedet felpezsdíteni, ha még a maradék csatornákon is elzárkózol a külvilágtól...
válasza:"Hiszen egy új év kezdete olyan, mintha felkelne a nap és valami elkezdődne."
Hát nem... egy ugyan olyan nap, mint a többi... ha változtatni akarsz, most kell nem idióta időpontokhoz kötni és várni a csodát...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!