Az a gyanum, hogy a gyerekem (28) borderline szindrómás. Mit tegyek?
Szerintem semmi gyerekkori trauma nem érte, szerető, gondoskodó, odafigyelő családba szúletett, örömmel várt első gyerekként.
Kicsi korában egyedül az tünt fel, hogy fèltékeny a nagyobbik öccsère, a kisebbre viszont egyáltalán nem.
Sajnos ez a mai napig így van, és szerintem ő maga sem érti ezt a zsigeri utálatot amit érez.
Nem volt soha nagy baráti tàrsasága, inkább egy-egy barátnő, de mindig probléma volt ha az mással is szóba állt.Teljesen ki akarta sajátítani.
Később a fiúkkal is ez volt a helyzet.
Nem vette jó néven, ha beszélgetni kezdtünk a partnereivel, szinte dugdosta őket előlünk.
Egyre ingerlékenyebbé vált az èvek alatt.
Ha valami nem úgy történt ahogy ő azt elképtelte aránytalanul hevesen és durván reagált.
Ajtócsapkodás, vádaskodàs, alig köszönés, begubózás, titkolózás.
Aztán egy nap múlva feldobott nyakba borulás, viccelődés, csevegés.
Miközben semmi nem történt.
Az egyetem alatt még rosszabb lett a helyzet.
Nem tehettünk fel kérdèseket, hogy mit tanul, mikor vizsgázik, mert letorkolást kaptunk, vagy ránk förmedt, hogy hagyjuk békén.
Végül nem fejezte be.
A komolyabb kapcsolatait mind elégedetlenkedèssel zárta le, a fiúval volt a baj mindig (mi kedveltük őket), örökösen nevelte, korholta, irányította és azzal vádolta őket, hogy "nem szeretik eléggé".
Pedig szerették és azon csodálkoztunk , hogy hogy bírják el viselni a dühkitöréseket.
Aztán úgy tűnt, hogy végre jött egy olyan fiú aki úgy nézett ki, hogy megfelelő.
A fiú külföldön dolgozik úgyhogy eleinte távkapcsolatban éltek, majd amikor a lànyunkat ez a bizonytalan helyzet kezdte kiborítani ő is kiköltözött.
Eleinte úgy nézett ki, hogy minden jó lesz, de fèl év után egy hazalátogatás alkalmával sajnos megtapasztaltuk, hogy ugyanúgy őrjöngve kér számon, vádaskodik, csapkod, üvölt, dühöng mint velünk.
Azóta még kétszer történt hasonló.
És sajnos màr öngyilkossággal is fenyegetőzött.
A szűk családunkon és az aktuális baráton kívül soha senkivel nem viselkedik így.
Nagyszülők, rokonok, barátok mindenkivel kedves, szivélyes, barátságos, mosolygós , jó humorú, kicsit csípős nyelvű, okos, értelmes, érdeklődő, kifejezetten kellemes társaság.
Senki el sem tudja képzelni, hogy milyen tud lenni.
Nagyon kritikus. Amikor sztorizik mindig leszól másokat.
Nagyon fontos neki a kiszámíthatóság, a megbízhatóság, már már mereven és görcsösen ragaszkodik a megbeszèlt dolgokhoz és nehezen viseli a változtatást.
Az évek alatt csak annyira jutottunk, hogy talán ő is èrzi, hogy valami nem stimmel, mert elment pszichológushoz, de sajnos csak kètszer tudott elmenni mert akkor jött a külföld.
Nagyon szeretnénk ha rendbe jönne!
Sajnos ritkán beszélünk mert valahogy mindig "zavarjuk", nem ér rá, de írásban egész jól megy a kommunikáció, persze csak az ő általa megszabott tèmák és keretek között.
Szerintem sokszor érzi rosszul magát lelkileg ( nincs túl jó munkája), gyakran fáj a feje is (migrén).
Attól félek, hogy ebben a helyzetben (külföld, még évekig ahol nincs lehetőség terápiàra) ég jobban elkeseredik.
Viszont ha meg nem történik semmi a dührohamaival végleg tönkreteszi a kapcsolatát.
Azért ez nem kis probléma így családalapìtás előtt.
Odaállni a párunk elé, hogy szemèlyiségzavarosak vagyunk.
válasza:"A szűk családunkon és az aktuális baráton kívül soha senkivel nem viselkedik így. "
Nem viselkedik mert mások pofán vernék, vagy leszarnák.
De mivel tudja hogy veletek lehet igy viselkedni ezért kihasználja. Mert kicsi korában nem lett helyre téve.
Tudom, ez amit irok nyersen hangzik. Nyilván ő társat is olyan keres , fogad el, akivel ezt megtudja tenni.
válasza: válasza:Az a helyzet, hogy erre nem mondhatja senki rá ennyiből, hogy border (ahogy semmi mást sem).
Sajnos, ha ő maga nem kér segítséget, akkor nem lesz segítség. Nem kell feltétlenül rossz gyerekkornak lenni a borderhez (sem, és máshoz sem), van az úgy, hogy rendezett gyerekkor ellenére is lesz valamilyen személyiségzavar.
Azt nem írod, hogy például mennyire tapadt a barátnőre, vagy mennyire tapad a párjára. Jellegzetesen border dolog, hogy szívja a vérét a kiszemeltnek (érdekes módon elsőre nem tűnik vámpírnak, mert ezt szívességekbe, figyelmességekbe, kedvességbe, önzetlenségbe csomagolva csinálja).
Érdemes ezt a linket végigvenni kiindulási pontnak (NEM diagnosztizálni):
Több ismérvet leginkább saját maga tudna azonosítani, vagy vannak olyanok is, amik több személyiségzavarban megtalálhatóak, sőt, időnként egészséges ember is produkálhatja őket.
Szerintem olvass olyan könyvet, ami erről szól (pl. Lévay Anikótól a "Borderline személyiségzavarom van" szerintem nagyon jó, közérthetően ír a BPD-ről).
"A szűk családunkon és az aktuális baráton kívül soha senkivel nem viselkedik így."
Az a helyzet, hogy a border pontosan a szűk család és a baráti kör számára a legnehezebben elviselhető. Paradox, de pont azért van ez, mert ők a legfontosabbak, őket nem akarja elveszíteni. Egy kívülállóval nem foglalkozik. Ha borderes, akkor ez, azt kell mondanom, logikus.
Rá kellene venned, hogy szakemberhez menjen. Ha csak annyira is, hogy kitöltsön teszteket, és elmondják (neki), hogy mi lehet a probléma.
"Szerintem semmi gyerekkori trauma nem érte, szerető, gondoskodó, odafigyelő családba született, örömmel várt első gyerekként."
Azt csak ő tudná elmondani, volt-e trauma (és nem kell egyből halálra vagy molesztálásra vagy hasonlóra gondolni).
Gyerekkorban a testvérféltékenység gyakori dolog, a bordernek ehhez semmi köze. Úgy tudom, egyébként sem diagnosztizálják a bordert 16-18 éves kor előtt.
Na, szóval száz szónak is egy a vége: szakember. Vedd rá.
válasza: válasza:Én huszonhárom éves vagyok és ismerős dolgokról írsz! Leveledben azt írod hogy csak veletek viselkedik így másokkal rendes stbn. Na ez a szülő azaz a te és apuka rossz nevelési módszerét tükrözi. Még furcsa volt nekem hogy az apukáról nem írtál semmit. Vele milyen a lányod helyzete? Nem molesztálta vagy szexuálisan erőszakoskodott vele kiskorában? Mert ha igen a válsz akkor az borderline személyiségzavar klakulásához vezet.
Nekem nárcisztikus személyiségzavarom van és szorongásos-depresszióm van. Először én is azt hittem magamról hogy borderline személyiségem van de aztán pszichiáter mondta hogy nem ez nárcizmus ami nálam van (gőgösség, pökhendiség, nagyvonalúság, figyelem hajhászása, kritikára dühkitörés, hasítás (imádat-gyűlölet), mások lenézése és a többi na most a lányodnál is látok ilyen jegyeket
viszont biztosat csak szakképzett pszichiáter tud mondani és amíg ő nem diagnosztizálja addig fölösleges is címkékben, kategóriákban gondolkodni mert az csak beskatulyázás. A lányod egy felnőtt NŐ úgy éli az életét ahogy akarja úgy látom veled is elég sok probléma van nem tudodo a hatáárokat kezelni most is belefolysz a lányod életébe amikor ő ezt nem igényli. Hidd el hogy nem jó hha kéretlen tanácsokat osztogatsz a lányodnak mert csak elidegeníted magadtól és egész életében ezt fogja látni hogy ilyen tutyimutyi, tyúkanyó anyja van. Ne zárd be a lányod selyemmel bélelt kalitkába mert az nem fog neki hazsnálni hagyd végre élni mert borzasztó már ez is hoy gyakorikerdesekre kiaksz róla egy ilyen sok mély és személyes dolgot. Megkérdezted a lányodat egyáltlán hogy akar e szakember segítségét? Szoktál vele bezsélgetni? Egyáltalán SZERETED ŐT TISZTA SZÍVEDDEL ÉS LELKEDDEL? Ha ezekre a kérdésekre nem a válasz akkor már kezdhetsz gyanakodni arra hogy a legnagyobb probléma nem az Ő személyisége hanem a te mérgező szülői attitűdöd!
Javaslom neked keress fel egy pszichoterapeutát beszéld át vele a lányoddal kapcsolatos konfliktusaidat és dolgaidat mert nem vagy megfelleő minőségű anya!
ez a könyv is hasznos lehet:
SOk sikert és boldogságot kívánok a kapcsolatotok rendbetételéhez! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!