Segítség! Szociális fóbiám van, de senki nem hisz nekem! Mit tegyek?

Szoktál zenét hallgatni?

Mit gondolsz magadról?

Volt már fiú barátod? Mivel szoktak bántani?

Mi hiányzik az életedből?

Mi nyugtat meg?

Mitől szabadulnál?

Amúgy egy jó tanács, hogy nézzél a másikra. Sokkall rosszabb, ha nem látod.

És mit hallgatsz?😄

Nem gúnynnak szántam😏

Magamból kiindulva tudom, hogy sokkal szarabb ha nem látod az arcokat.

Amúgy jó a szemed?

Mit szokak súgni rólad ami nem igaz?

Mi lett a pasijaiddal?

Kedves Kérdező,

Igyekszem rövid lenni, és nekem is lesznek kérdéseim.

Mi győz meg téged arról hogy egy adott tömegben, adott helyen rólad van szó?

És ha egy x perces utazás alatt rólad is van szó... akkor mi van? A nevedet sem tudják, ráadásul te magad is elismered hogy tudod hogy nincs úgy ahogy te gondolod. Akkor miért merülsz bele abba ami rossz? Miért kell a nehezebb utat választani?

Miért fontos erről úgy gondolkodnod mintha azon emberek pillanatnyi véleményén múlna az életed, akik:

1. Valszeg 3 perc múlva már rég nem nálad tartanak.

2. Ha nem magadon gondolkodnál hanem másokat figyelnél meg akkor nem lehet hogy olyan dolgokat fedeznél fel az embereken amik vagy érdekesek, vagy viccesek, vagy bármi ill. olyat fedeznél fel másokon amiért magadról azt gondolod hogy téged kinevetnek? Ha másokon felfedeznél ilyesmit, vagy felfedezel akkor te kineveted a másikat, vagy arra gondolsz, hogy oh, szegény, ő is így néz ki, így hordja a haját stb. biztos őt is kinevetik?

Észreveszel más szociális fóbiában szenvedőket? Ha igen megpróbálsz velük kommunikálni és közösen legyőzni a félelmeiteket? Amikor azt gondolod hogy a többi ember csak veled van elfoglalva akkor igazából azt szeretnéd hogy tényleg veled foglalkozzanak de jó értelemben?

Én látássérült vagyok egyébként szinte születésem óta. Ezt nem azért írom hogy jajj szegény én, mert eszembe sem jutna sajnálni magam ezért, mert semmivel nem látnék tőle többet csak az energiáimat pazarolnám, de én is kapok hideget-meleget az utcán, ott kezdve hogy teljes testel nekem jön vki, mert a telefonját nyomkodja, és azt hiszi hogy megy a multitasking, de qrvára nem, majd miután észreveszi h fehérbottal együtt kb. elsodor akkor motyog az orra alatt hogy jajj, szegény vak: Tényleg? Csak én vagyok a vak? Ezzel vitatkoznék.

Olyannal is találkoztam már aki közölte hogy az összes mozgás-hallás-látás-szellemisérültet bezárná egy intézetbe és mi az hogy egyedül mászkálok az utcán. Hahh. Hallod azért jöttél ide segíteni hogy ezt megmond? Köszi. :d

Szóval tudom hogy van egy csomó ember aki emeletes baromságokat gondol arról ami az ő világképébe nem fér bele. Ha én ezeknek az embereknek a véleményére adnék, és az ő elképzeléseik szerint élném az életem akkor:

a. Egy szobában ülnék és annyi funkcióm lenne mint egy szobafenyőnek.

b. Ugyanabban a szobában ülnék, de a szobanövény léten kívül váltogatnám a depressziótól a sírógörcsökön át az értelmetlen szar az egész világ és mi az hogy nem látok felkiáltásokat. De mi a fenének? Ez még senki állapotán sem változtatott semmit!

C. öngyilkosság. Pfff, felejtsd el. Zavarna hogy nem tudnám miről maradok le!

Egyébként az átlag figyelmetlenséget leszámítva azért viszonylag normálisak az emberek, de

Mit gondolsz egyébként? Aki nem szenved ettől a helyzettől az miért nem? Mármint mi a különbség közted és vki közt aki nem teszi ki magát ennyire mások véleményének?

Pont a héten segített a vonatnál egy 16 éves lány, beszélgettünk egy csomót, mondta hogy mániás depressziós, viszont igen motivált a tanulásban, és mennyire nem érti hogy a kortársai, vagy kórtársai miért nem oly nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a tanulásba mint ő. Mire én: Téged mi késztetett ezen erős motiváció megtalálására.

A depresszióm.

Értem. Ők viszont nem szenvednek depresszióban. Nézd, nekem az hogy látássérült vagyok azt mutatta meg hogy többek között kb. 3-4 szakma közül lehet választani, tehát mindenképpen olyat kell választanom ami érdekel és jó vagyok benne, te ezt azért tetted gondolom hogy kordában tartsd a betegséged.

Megkérdeztem tőle azt is mit csinál olyankor amikor tudja hogy rosszabb időszaka következik ill. tudja-e hogy rosszabb időszak jön hamarosan.

Igen, tudom.

És olyankor, amikor teljesen lever a dep és semmihez nincs kedved akkor van olyan hogy gondolatilag megpróbálsz magadra szólni hogy elég ebből? Fejezd be, teljesen másra is gondolhatnál!

Igen, ez nagyon sokat szokott segíteni! válaszolta a lány.

Szóval neked is ilyesmit tanácsolnék, gondolj arra hogy azok akik látszólag, vagy tényleg épp rajtad nevetnek, rád néznek, nem azért teszik-e mert a saját zavarukat hiányosságaikat, bizonytalanságaikat próbálják meg elkendőzni ezzel?

Másrészt pedig amikor elbizonytalanodsz és nem mersz megszólalni, gondoljj arra hogy erősebb vagy te annál hogy egy ilyen kis megmérettetés, akár egy órai felelés, vagy más nyilvános beszéd gondot jelentsen. Képes vagy rá, nem gyenge vagy, hanem erős! Miért ne lennél az? Mert mások ezt mondják? Na és? Akik az osztály tahó rétegét képezik azok a jól, magabiztosan felelő tanulót is kinézik, mert stréber, a bizonytalant mert bizonytalan, de a táblánál őket nem fóbia hanem érdektelenség miatt küldik a helyükre azzal hogy ülj le, 1es. Tényleg az a legfontosabb dolog az életedben hogy egy ilyen esetben mit gondol rólad a brancs? 17 éves vagy nem 71! Tudd magadról, ne hidd, tudd, hogy annyira vagy képes irányítani az életed amennyirre akarod!

Ajánlott irodalom: Dale Carnegie - Ne aggódj, tanulj meg élni! Ha nem jutsz hozzá nyomtatott formában, küldd el a mail címed esetleg privátban és elküldöm elektronikusan.

Sok sikert!

Szia,

Persze tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Arra gondoltam csak a gondolatos hasonlattal hogy igazából az érzéseket ill. a félelmet amit érzel nem egy valós fizikai betegség váltja ki, hanem a félelem hogy középpontban leszel, vagy hogy ez megtörténhet, ez viszont olyan állapotot vált ki belőled aminek már fizikai tünetei is vannak, viszont a kiváltó ok egy vagy több gondolat, nem egy fizikai elváltozás.

Ok, a könyvet szívesen átküldöm, írj nyugodtan.

Kitartás, szép napot!

nekem az segít, ha kipróbálok dolgokat, amitől félek. kis lépések. és ha olyasmit csinálok, ami örömet okoz. erre ajánlják az alkotást, zenehallgatást, sportot, közösséghez csatlakozást akár a neten is. és persze ha valahogyan hasonló embereket találsz.

aki azt mondja, hogy gondolkozz racionálisan, az vsz nem volt ilyen helyzetben. a félelem hirtelen jön és megmagyarázhatatlan.

magasan kvalifikált negatívgondolkodó vagyok. ha azt mondod, a boltban nem történhet semmi baj, akkor tudok 10 veszélyt, ami erre rácáfol.

félelmedben beszarhatsz. előfordulhat, hogy nem tudsz megszólalni, és anélkül kell kimenned, hogy megvetted volna, amit akarsz. lehet, hogy annyit szerencsétlenkedsz a pénztárnál, hogy kinevetnek. ott hagyhatsz/elhagyhatsz zavarodban egy nagyobb összeget. lehet, hogy a rossz élmények miatt soha többet nem akarsz oda visszamenni, pedig ez a bolt van közel, tök praktikus lenne. lehet, hogy összefutsz egy nem kedvelt ismerőssel, aki hülye kérdéseket tesz fel, és nem jut eszedbe semmi elfogadható válasz. vagy a főnököddel/családoddal, miközben kotont veszel. lehet, hogy állást keresel, nem találsz, ők hirdetnek, de ezzel a vásárlós szerepléseddel az összes esélyed elszúrtad. lehet, hogy összefutsz egy álompasival, és csak vigyorogni tudsz. feltűnően.

az érzelmek nem racionálisak.

a gyökerüket nagyjából én is tudom, de az nem segít. keress rá a viselkedésterápiára. lehet, találsz jótanácsokat, mit próbálj ki.

Üdv Mindenkinek ismét,

A virtuális vagy élő kapcsolatépítéshez a következő linket találtam, ami alatt további, már a kérdéssel foglalkozó linkeket találtok.

http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__2..

Nem gondolom egyébként hogy ez úgy működik hogy az ember megrázza magát és volt-nincs fóbia, hisz ha ez így lenne akkor ki mondaná hogy szeretek félni?

és van is olyan hölgy ismerősöm akivel 15 éve ismerjük egymást és nagyon jóban vagyunk, ő egyébként szintén szenved ettől, de nála még testsúlyból adódó elégedetlenség is tetézi ezt.

Egyébként a bámulással kapcsolatban, hiába nem látok, néha érzem a tarkóm közepén a láthatatlan, megfoghatatlan tekintetet, mint egy tompa tűt.

Amikor ezzel a hölgyel mentünk vhova, és ő tudta hogy felőlem engem aztán bámulhatnak, mindig mondtam neki, közvetítsen nekem ha nagyon megbámulnak, és nem veszem észre, hogy mosolyoghassunk a bámulókon. Hogy rájuk, vagy rajtuk? Ez már csak helyzet kérdése volt. Így sokszor eltudtam terelni a figyelmét mert nem a sajátmagára kapott visszajelzésekkel foglalkozott.

Mostmár egyébként ő is ott tart, hogy eljár néhány éve ide-oda, jelenleg kapcsolatban van, jobban érzi magát.

Mit gondoltok egyébként arról az 5letről hogy otthon a házból való kilépés előtt eljátsza az ember gondolatban az összes, vagy a legvalszebben felbukkanó félelemkeltő kimenetelt, úgy hogy időt szán rá ha teheti, akár a tükör előtt hangosan kimondva egy elképzelt kínos helyzetre vagy kinevetésre adott választ, vagy akár tényleg leverni otthon vmit az asztalról hogy közönség nélkül élje át 50 %osan a helyzeteket és majd ha ez a gondolat tényleg eszébe jut akkor képes-e arra visszagondolni hogy otthon, biztonságban ezt már egyszer átélte és felkészült rá?

Vmint, kérdező, szted beválna nálad pl. az hogy akár fejben akár hangosan egy órai cselekményt játszol el, úgy hogy a tanár mondatait is te adod vissza magadnak valósághűen? Így amikor tényleg kimondják a neved, és tényleg kimész akkor az otthoni helyzetre visszagondolva ez segítene?

Még egy elvetemült gondolat: Ezeket a próbákat érdemes lehet esetleg felvenni és visszanézni/hallgatni, vagy egymás felvételeit megnézni?