Reszketve ébredek, v aludni sem bírok, a nyugtató nem segít semmit, antidepresszáns kéne? Ez pánikbetegség? Arra mi a jó? Szakítás után és nagyon nehéz anyagi helyzet miatt, beleőrültem, belebetegedtem.

El is hiszem, hogy úgy tűnik, de a pénz amiatt gond, mert anno hagyta, hogy minden az én nevemre kerüljön.

A hitel, a számlák, minden.

Most nem olvasom vissza, h írtam-e már, de a lakáshitel csak az én nevemen van, a 20+ ezres villanyszámla is, a közös telefonszámlák is.

Utóbbi 3 hónap telefonszámlája: 16 ezer, 20 ezer, 53 ezer, 42 ezer. Ezekből az ő telefonálgatása 80%.

Azt mondja, éveken át ő fizette az én telefonszámlámat. Aha, ami 6 ezer ft volt.

Én meg a lakáshitelt meg a 20+ ezres villanyszámlát. Ő meg a 3 ezres apróságokat. Kaját közösen.

Ha több pénze volt, az elment a kocsijára, mert régi öreg autó.

De tény, hogy közös volt minden, közös életre rendezkedtünk be, és ez eddig nem volt téma.

Nem a pénze hiányzik, hanem a közös életünk, amit egyedül nem tudok megoldani.

Mármint nem hogy azt a színvonalat nem, de még egy alapot sem, mert minden az én nevemen van.

Ő maga kegyetlenül hiányzik, tegnap 3 órát beszéltünk, beismerte, hogy most szerelmes és boldog. Velem már azt mondja, nem volt boldog.

Ez nem igaz, az utolsó pillanatig boldogok voltunk, amíg nem jött a harmadik.

Tervezte, hogyan építünk egy új babaszobát. Hogy oldjuk meg a fűtést. Hol legyen a karácsonyfa. Mit nézzünk meg moziban két ünnep között. Felmentünk volna a hegyekbe 2-3 napra, vagy karácsonyi vásárokba más városokba.

Jövő nyár elejére terveztünk még egy tengerparti utat, mert imádja a tengert. Egy utolsó nyaralást, mielőtt jön a baba.

Egy boldogtalan ember tervez ilyeneket, ha már nem érzi jól magát? ezeket nem én beszéltem bele, ő is akarta.

És egészen egy héttel ezelőttig hangoztatta, hopgy még nem döntött, nem tudja, mit akar.

Tegnap meg hirtelen már szerelmes és soha többé nem jön vissza.

Miatta vettem fel a hitelt, hogy legyen egy közös házunk, ő "hajszolt bele", mert ha akkor egyedülálló vagyok, biztos, hogy nem veszem fel.

Egyedül meg nem bírom, mert mindig is úgy terveztük, hogy együtt fogunk megöregedni.

Most pedig azt mondja, nehogy már ő támogassa a nyomorult kis életünket, van neki saját élete.

Nem azt vártam, hogy vegyen kaját, bár azzal ment el, hogy segíteni fog orvoshoz hordani az öreget, vagy kicseréli a gázpalackot, több havonta kell csak cserélni. Meg azt ígérte, hogy hoz kocsival 10-20 kiló kutyatápot, mert én ezt vidékre buisszal nem tudom. Tudom lehetne apránként, csak annyival drágább.

A telefonszámlákat sem kell egészben kifizetnie, csak 3 számlát fizettem már egyedül, amit ő telefonált el. Az 53 ezresből az övé 44 ezer, és nem érdekli, hogy én a fele akkora fizetésemből ezt hogy oldom meg.

A fürdőszobára kölcsönkértem 100 ezret, mert 8 hete nem fürdünk.

Ő verte szét, ugye a vizesedés miatt, együtt akartuk rendbehozni. Tudom, hogy ő már nem fog ott fürdeni, de 100 ezret hogy adok meg a 140 ezres fizetésemből a 80 ezer hitel mellett?

Az apukám támogatta őt mindig, és 3-4 éve keres ilyen jól, azelőtt 8 évig az apukám tartott el minket, ingyen éltünk, se lakbért, se rezsit nem fizettünk évekig, és most öregkorára ennyit nem érdemel, hogy 2 havonta bevigye kocsival egy vizsgálatra? De azt mondja, oldjuk meg, mert neki van már saját élete.

Apukámat sehova sem tudom beadni, szerinted nem jutott eszembe? 28 ezres segélye van, sehova sem vennék be, egyrészt várólisták vannak, másrészt ha évek múlva sorra kerülne, a rokonoknak kell befizetni a különbözetet, és ennyi pénzből én nem tudok még 80-100 ezret erre költeni, mert akkor aztán tényleg a híd alatt kötnék ki.

Nem, nincs rokonunk, senkink.

Nagyon távoli rokonok vannak az ország másik végén, akikkel 10 éve nem is beszéltünk, se egy szülinapkor, se egy karácsonykor, de mondom, elég távoli rokonok.

Voltak nagyszülők, akikre számíthattunk, de rég meghaltak.

Anyai ágról egyetlen unokatestvérem maradt, eddig max írt évi 1 sms-t, hogy boldog szülinapot. Ennyi a kapcsolat.

Így nem tudok mozdulni semerre, és ez már az én gyengeségem, hogy egyedül nem is mernék. Hova, kihez? Sok rosszat olvastam már erről, hogy átverték kint a magyarokat, haza sem tudtak jönni, nem kaptak fizetést, stb.

Nekem nincs aki segítsen, nincs kint rokon, barát, csak vadidegenek. És ahhoz is jelentős kezdőtőke kell, hogy elinduljak. Valamint azt is mondják, hogy odakint sincs kolbászból a kerítés, lehet jobban keresnek, de az élet is drágább.

Még együtt is gondolkodtunk rajta anno, hogy kimegyünk, de az öregek miatt nem tudtunk. Neki is beteg volt az apja, de ő nem volt egyedül.

Sajnos elhiszem, hogy mind kifogásnak hangzik, de tényleg nem tudom ezeket megoldani.

28 ezerből hova veszik be az embert?

Igen, a pénz körül forog az élet, de ezt csak az tudja, akinek nincs.

Mellette felőröl a szerelmem hiánya.

És amikor azt mondja, hogy pénzéhes vagyok, az kikészít.

Nem az ő pénzét akarom, csak a volt telefonszámláit pl. rendezze, ne én álljak 140 ezerből 100 ezernyi telefonálgatást, mert több tízezerért emelt díjat hívott, meg az új nőjét. Ezt fizettem én ki, mert különben 30 nap után kikapcsolnak vagy jön a behajtás, majd végrehajtás, plusz költségekkel.

És hiába került a hitel is az én nevemre, közösem akartuk, ketten vettük fel, közösen alakítgattuk a házat, közösen akartunk benne éldegélni, és ő hagyta, hogy csak én fizessem, úgy gondolom, ha belehajszolt, akkor illik kivennie belőle a részét, főleg hogy előtte x évig a szülői házban laktunk ingyen. (azt már elvitte a bank...)

Szóval ha erről beszélek, akkor pénzéhes vagyok, pedig szerintem ez így korrekt.

Ha meg kettőnkről beszélek, idegbajt kap, ingerült lesz, káromkodik, melléteszi, nem reagál, terel, ordít velem.

Én akartam mindent megbeszélni, ő nem volt hajlandó egyszer sem kijönni.

Rosszul lettem munka közben, elvittek orvoshoz, nem jött el meglátogatni. Van egy csomó a mellemben, meg sem kérdi, mekkora a baj.

Kb egy hónapja mentőt kellett hívni, nem kaptam levegőt. Ő akkor utazott el az új nőjével a Balatonra, 3 napon át nem kérdezte meg, hogy vagyok. Felhívtam, hogy a járásképtelen apukám, akivel ő is együtt élt évekig, otthon van egyedül kaja és egy fillér nélkül, hogy legalább a szomszédot megkérné, hozzon egy kiló kenyeret. Egy szót sem érdeklődött, hogy vagyok, az öregnek is csak annyit mondott, majd következő héten tud kimenni. Addig egy öregember éhen halhat. Ennek az lett a vége, hogy alá kellett írnom, hogy saját felelősségre hazajövök, mert nem volt más választásom.

És én ezek után is könyörögtem neki, hogy visszavárom, nem múlhatott el 12 évnyi szerelem, mindent megbocsátok, csak mondja, hogy egy kicsit még szeret. Éljen, tombolja ki magát, és jöjjön haza. Azt se bánom, ha külön kasszán leszünk, hogy érezze, nem a pénzét hiányolom, hanem őt.

Ordított velem, hogy csak a pénze kell, miközben úgy jött oda 18 évesen lakni, hogy még épp érettségi előtt állt, utána minimálbért keresett évekig, de akkor még a szülői házban éltünk, nem fizettünk bele semmibe, hanem magunkra költöttük. És van képe azt mondani, hogy csak a pénzét nézem. Kb 4 éve dolgozik itt, de itt sem olyan jó bérrel kezdett. Hiszen ha már akkor jól keresett volna, akkor ő vette volna fel 5 éve a hitelt, de 5 éve én kerestem 120 ezret, ő meg 80-at. De azért azt mondja, ő tartott el minket. Igen, talán ő többet adott a közösbe 4 évig.

Előtte 8 évig meg az apukám és én adtunk bele többet.

Most is azt mondja, nem tud segíteni, mert 20 ezre van hó végéig. Én a nyomorba akarom őt taszítani. De 70 ezer volt a kocsi javítása, tankol bele, az új nőjére tuti költ, utazgat, vett új korcsolyát, bulizni jár.

Nálunk 14-16 fok van odabent, és nem ettem húst 2 hónapja. Kölcsönkértem, hogy legyen hol fürdenünk.

Mindezek után bármit elnéznék neki, annyira szeretem.

Az ő boldogsága a legfontosabb, az agyam tudja, a szívem mégsem tud lemondani róla.

Feleségül akart venni állítólag, és már 2-3 éve gyereket akart. Ez abból állt, hogy néha elmondott egy mondatot, hogy nem bánná. De utána hónapokig egy szót sem beszéltünk róla. Nem mondta, hogy "kicsim, hagyd abba a gyógyszerszedést!" vagy hogy "gyere, kérjünk egy időpontot a városházán!".

Elejtett évente 1x-2x egy megjegyzést, és részéről el volt intézve, de soha nem tett érte semmi konkrétat.

Moist azt mondja, én voltam a hibás, mert ő mondta. Ja, hát mondani én is mondtam, és én utánanéztem neten is, mennyivel hamarabb kell, van-e illeték, milyen okmányokat kell beszerezni, stb. Ő megkérte a leendő tanúját, hogy hamarosan el akar venni, és utána soha nem esett szó erről, hogy na akkor menjünk és intézzük.

Azt mondja, NEKEM mondani kellett volna.

Én pedig tudom, hogy a férfiak ezt nem bírják, ha egy nő erőlteti a házasságot, és én nem akartam ilyen lenni. Én meg akartam várni, hopgy ő magától akarja igazán, és ő lépjen. Nem akartam, hogy kényszerből tegye meg.

A kollégáim régóta zaklattak ezzel, én pedig felvettem azt az álarcot, hogy "á, nekem nem fontos a házasság, mi így is szeretjük egymást!"

Esküszöm, én csak jót akartam ezzel. Hogy ne kényszerből vegyen el.

A kisbabához pedig feltétlenül kellett volna egy központi fűtés, mert elég hideg van odabent, mint írtam. A telek mindig ilyenek voltak, de megoldottuk.

És jövőre lett volna központi fűtés, mert már úgy álltunk anyagilag, hogy megoldható lett volna. Nem akartam a hidegbe szülni, egy babának nem 14-16, hanem 23 fok kell.

Tudom azt mondjátok, hogy a kutyatartás ilyenkor luxus. De hozzánk tavaly betörtek és sok mindent elvittek a kerti tárolóból, sok nagyobb értékű szerszámgépet. Most ott vannak a kutyák, 60-70 kilósak, tényleg ugatnak is mindenkit. Ezt sem bírom, sem a cipekedést, sem azt a mennyiséget, amit megesznek. Gyerekeimként szeretm őket, es adnak egy biztonságérzetet.

Ez falu, a legszélső utca, erdő mellett, közvilágítás nélkül. Ezt amúgy imádtuk évekig, mert nincs zaj, nincs közeli szomszéd, gyönyörű a táj. Épp ez lett a vesztünk. Hogy sötét an, és szomszéd sincs. Szóval a kutyák most úgy is mondhatnám, hogy az életünket védik. 10 forintért embert ölnek, egy öregember pedig a nap nagy részében egyedül van otthon, ezt a fél falu jól tudja.

Bocsánat ha hosszú lett.

Csak el akartam mondani, hogy épp eléggé megvisel a lelki része is.

De ha te lennél ilyen helyzetben, te sem tudnál elvonatkoztatni attól, hogy nem tudod kifizetni a villanyszámlkát és hideg van odabent. Lehetsz te akármilyen vallásos, akármilyen jóérzésű ember, sőt akármilyen szerelmes, ha egyszer fázol és nincs mit enni, akkor te sem tudnád kimondani, hogy boldog vagy.

És igen, negatív vagyok, én magam is sajnálom, én magam is számba vettem sok-sok lehetőséget, és amiket leírtam, nem tartom kifogásnak, sajnos ez maga a realitás.

Köszönöm, hogy írtál.

Örökletes vérnyomás- és szívproblémák.

Még nyáron vitt be az exem a sürgősségire, akkor sem kaptam levegőt, nagyon ijesztő volt. Kivizsgáltak, életre szóló gyógyszerszedés, van ilyen.

Már sok-sok éve magas volt a vérnyomásom, de nem foglalkoztam vele, viszont így 30 fölött már akarok törődni az egészségemmel, főleg hogy látom, hova vezet, ha valaki nem szedi a gyógyszereit. Apukám, nagyszüleim is mind ilyen gondokkal küzdöttek, mindenkit a szíve vitt el, apukám pedig azért kapta az agyvérzést, mert nem szedte rendesen a gyógyszereket.

Aztán azok miatt, ami történt, én már nem tudtam az enyémeket kiváltani. Amit írtam, hogy mennyi pénz maradt, abból ilyesmire nem lehet költeni. Ő is tudta, hogy nem váltottam ki. És ugye az állandó ideg, gyomorgörcs, hirtelen fogyás, állandó rettegés, ezek megtették a hatásukat, újra bekerültem, de nem foglalkozott vele.

Bent kellett volna maradnom, de nem tudtam vállalni, viszont gyógyszert azóta se nagyon szedek, mármint pár szem még éppen van, de 3-4 naponta veszek be egy felet, ennek így semmi értelme, tudom, de mást nem tudok tenni.

Havonta kéne kiváltani, mert 30 szemes, kb 3000 ft lenne a kettő együtt, de nincs rá keret.

A vérnyomáscsökkentő mellett van egy béta-blokkoló a szívemre, mert állandó 100 feletti pulzusom van, a normál 70 helyett, és ez nagyon leterheli a szervezetemet, hogy minden ok nélkül másfélszer annyit dolgozik a szívem, mint kéne. Biztos nem lesz belőlem 90 éves öregasszony ilyen egészségi állapottal, főleg hogy még kezeltetni sem tudom.

Nagyon jól tudom, hogy mennyire nem játék, de amikor 10-20 ezer sem marad kajára, akkor 3000-et kiszorítani ilyesmire nem lehet.

Abban igazad van, hogy véget ért a kapcsolatom, na bumm.

De hogy ez az élethelyzet nem tart örökké...nos, ezt kétlem. Tényleg negatív vagyok ebből a szempontból, mert a földön járok.

Értsd meg, a külföld számomra esélytelen. SENKIM sincs, aki segítene. A kijutásban sem, és ott kint sem. Egy munkaközvetítőben nem bízhatok. És ha átver? Túl sokan jártak így.

És ennyi időre sem hagyhatom magára az öreget, mert nem megoldható. Még a boltig sem tud elmenni. Jó, betehetek 2-3 kiló kenyeret a fagyasztóba, de a többi?

Jöjjek haza havonta, majd 1-2 hetente?

Értékelem, hogy próbálsz segíteni, de ez nem a valóság!

Még azok is 6 hetente jönnek haza, akiknek kocsijuk van vagy pénzük. Ez egyszerűen lehetetlen. Győrből talán, sőt lehet onnan már rég megoldottam volna. De Debrecenből...és ismétlem, nincs senkim, semmim. Ha meg nem jön össze, mehetünk a híd alá.

Szóval ez tárgytalan, mert bevallom negatív vagyok, de ebben a témában nem lehet máshogy megközelíteni, mert ez nem a realitás.

A sporthoz jó lenne egy társ, de egye fene, enélkül is megy, ebben igazat adok. Viszont olyannagyon hideg van, hogy fix, hogy betegség lenne a vége, nem vagyok valami erős immunrendszerrel megáldva, szóval ezt nem decemberben kell elkezdenem, úgy érzem. És megint egy kis anyagi probléma, hogy még egy nyamvadt sportcipőm sincs futáshoz, mert sosem volt sportos stílusom.

Én is mondogattam régebben, hogy aki nem akarja, azon nem lehet segíteni, és most biztos ezt gondolod te is.

De itthagyni az apukámat TÉNYLEG nem lehet, kaja nélkül, kutyakaja nélkül, gyógyszerek nélkül, stb.

A kutyakaját is jóformán 2 naponta cipelem, meg a tejet. Pedig az is drága. De vízen-kenyéren éljen? És egyedül? És ha elesik, vagy bármi történik?

Ja, ha külföldön dolgoznék, még a gyógyszereit sem tudnám kiíratni, márpedig nincs más, aki megtegye. Havonta egyszer elmegyek a háziorvosához, majd kiváltom a gyógyszereket, és ezeket hetente adagolom. Ezt sem tudná rendesen megtenni magának.

Nem mondott egyébként semmi konkrétat az egészre, vagyis néha annyit mond, ne sírjak, meg hogy fogadjam el, hogy vége. Ennyi. HIába mondom, hogy nem tudom, meg hogy nem így működik, de ő nem lelkizős fajta, őt ez zavarja. Egyszerű ember egyébként, okosságokat nem tud kitalálni, egyébként is eléggé elbutult már, mióta itthon van és nem kommunikál senkivel. Néha olyan hülyeségeket mond szegény, sajnálom nagyon, de nem ő fog kirángatni a gödörből.

A munkától egyébként nem zárkózom el, de valami itthon végezhető számítógépes meló lenne csak jó, mert erre van lehetőségem. Viszont mindenki ilyet akar, és megnéztem 4-5 honlapot, ilyen egyszerűen nincs is. Pedig időm lenne rá bőven.

Akkor én az édesapámat választom magam helyett, mert megérdemli.

Nem tudok önző lenni, és itthagyni. Nem egyszerűen HA elesik, elesett már sokszor, rendszeres.

ki íratja ki a gyógyszereit, ki megy érte? hetente telekocsira költeni, mellette ugyanúgy ittmarad a hitel meg a rezsi, és hazajövök heti 1 napra, sőt annyira se, mert mi kelet-Magyarországon lakunk. szombaton jövök, vagy 7-8 óra az út, vasárnap vissza, annyi erőm, energiám se lenne, hogy kaját hozzak neki.

ha ezek kifogások, akkor a kifogásokat keresem, tudtam, hogy van aki így látja.

csak van akinek sok mindene megvan, és ezt el sem tudja képzelni, hogy milyen.

ha neked se lenne senkid, csak egyetlen beteg családtagod, lehet nem mernéd magára hagyni.

ha tönkremegyek bele, akkor sem.

pár hete beszélgettük, hogy ő már gyerekkoromban el akart válni, de miattam nem tette.

feláldozta értem magát, az életét.

én sem hagyhatom őt magára, egyszerűen szüksége van rám a mindennapokhoz.

ki mosna, takarítana, bevásárolna rá?

és egyedül legyen egy szinte járásképtelen ember egy házban heti 5-6 nap?

itt írtam már, hogy hozzánk betörtek tavaly, mert a falu legszélső, sötét utcájában lakunk?

nem tehetem ki ennek újra. így is rettegek, mert már tudják, hogy ketten vagyunk itt, egy nő meg egy öregember, és én ráadásul napközben dolgozom.

tudod, csak annyit kívánok neked, hogy ne kelljen soha ezeket átélned.

és köszönöm a hozzászólásod, véleményed.