Szerintetek "beteg" ember lennék, amiért így érzek mások iránt, és ilyen gondolataim vannak róluk? Milyen hatással voltak a gyerekkori sérelmek, traumák a mostani énetekre, továbbá mik voltak ezek a sérelmek, traumák? Melyik volt a legrosszabb?

Elég hosszúra sikeredett, szóval ha nincs türelmed végig olvasni, akkor csupán lapozz lejjebb és oszd meg a saját történeted.

Régebben mikor még kisebb voltam, eléggé empatikus, és hihetetlenül érzékeny voltam, tapintatos, kedves másokkal. A körülöttem lévők imádtak a társaságomban lenni, hisz mindig csak biztattam őket, segítettem nekik, és ez engem is jó érzéssel töltött el. Általános iskolás koromban nagyon féltem egyedül lenni, még sírtam is sokszor az egyedüllét miatt. Az iskolába vezető úton, az iskolában, a haza felé vezető úton mikor egyedül voltam, mindig attól rettegtem hogy elkapnak, és megvernek a korombeliek, vagy idősebbek. Ráadásul otthon majdnem minden nap dúlt a harc a szüleim között, sokszor volt hogy az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy a szüleim veszekedtek, és anyám pakolja a holmijait..stb.

Ezek után az iskolában az osztályomba került egy pár nem túl magas érzelmi intelligenciával rendelkező egyén, akik a terrorizálásomban lelték örömüket.

Elérkeztünk a jelenbe, és most középiskolás végzős diák vagyok. Most már inkább gyűlöletet érzek az emberek iránt, és élvezem, ha szenvedni láthatom őket, vagy szenvedést okzohatok nekik. Nem hinném hogy éreznék bármit is, ha előttem meghalna valaki(esetleg izgatott lennék, gyönyörködnék a látványban, ha úgy halna meg hogy tiszta vér minden, testrészek össze vissza a földön..stb), persze ha a családomat érné ilyesmi biztos fájdalmasan érne(bár néha mikor belegondolok abba hogy meghalnának, akkor azon aggódok hogy milyen nehézségekkel kellene szembenézzek nélkülük, hiszen az élet megy tovább nélkülük). Mikor beszélgetek valakivel elképzelem hogy hogyan okozhatnék neki mentális, fizikai fájdalmakat, és itt nem olyanokra gondolok hogy megütném, bántanám szavakkal, hanem feldarabolnám, megnyúznám..stb, lerombolnám az önbecsülését,önbizalmát, az önmagáról kialakított képét elrondítanám..stb. Ezek a képzelgések nem csupán számomra ismeretlen, vagy nem túl közelálló személyekről szoktak történni. Van amikor a családomat is ugyanúgy elképzelem(a saját szüleimet,testvéremet), viszont róluk csak rosszabb napjaimon szoktak képzelgéseim lenni. Mindemellett volt már hogy állatot is bántottam(nem lett komolyabb baja). Persze ha megöltem volna se hagyott volna bennem mély nyomokat. Egyébként nem szoktam bántani az állatokat, hiszen mondhatni ártatlanok, és védtelenek, nincs bennük rossz indulat.

Ennyi lett volna az én történetem röviden(persze sok egyéb csalódás,fájdalom is ért ezek mellett), és annak ellenére hogy ilyen lettem én elfogadom, és szeretem magam. Valamint szerintem, ha máshogy alakultak volna a dolgok, akkor most lehet egy empatikusabb, és jobb ember lennék. 18/F