Szerintetek normalisnak mondhato edesanyam szemelyisege? Valaki raismer valamilyen betegsegre vagy zavarra az alabbiak alapjan?

Az én életemben több Aspergeres van jelen és ki merem jelenteni, hogy ez egészen biztosan nem az.

Az Aspergeresekre egyáltalán nem jellemző, hogy másokat kérdezgetnének, sokkal inkább ők beszélnek az őket érdeklő témákról.

Nem jellemző a feledékenység sem, az én környezetemben az aspik mindenre emlékeznek, amit valaha mondtam: arra is, amire én már nem.

Az Aspergeresek nem kezdenek el következtetéseket levonni mások viselkedéséből, ennél sokkal logikusabban és racionálisabban működnek.

A munkájukban hihetetlen teljesítményre képesek, sokkal intenzívebben és kitartóbban tudnak dolgozni, mint egy "átlag" ember, és ez egyáltalán nem jelent számukra megterhelést.

Szóval a fentiek miatt én abszolút kizárnám az Aspergert.

Annak alapján, amit írtál, inkább valamilyen személyiségzavar állhat fenn, de hogy pontosan mi, azt ennyiből nem lehet kikövetkeztetni. Az egyértelmű a leírásodból, hogy jellemző rá a projekció (ami egyébként nagyon sok emberre igaz). Megváltozni ennyi idősen egészen biztosan nem fog.

Viszont azt érdemes megfontolni, hogy egy személyiségzavaros anyának jó eséllyel a gyereke is személyiségzavaros, és nem feltétlenül ugyanolyan személyiségzavara alakul ki! (Vannak egymással "komplementer" zavarok, tehát ha mondjuk egy nárcisztikus szülőnek a gyereke vagy maga is nárcisztikus lesz, vagy erősen alárendelő.)

Ez azért lényeges, mert ha átlátod, ha nem, szinte biztosra veszem, hogy neked is vannak ilyen-olyan problémáid az életben, és ezek jó eséllyel fakadhatnak anyukád személyiségéből (is). Anyukád életén, személyiségén nem fogsz tudni változtatni, a sajátodon viszont igen.

Igen, valóban lehet szorongó-elkerülő a leírtak alapján, de vannak kényszeres vonásai is. (Nincsenek tiszta személyiségzavarok, mind kevert egy kicsit.)

"A legrosszabb hogy a szemelyisegzavaros emberek nehezen latjak meg magukat kivulrol, vagy nem is akarjak, ezert nehez valtoztatniuk. Testveremnek javasoltam mar hogy kerje szakember segitseget, de szerinte erre szukseg."

Nagyon könnyen lehetséges, hogy hasonló helyzet nálad is fennáll, még akkor is, ha bizonyos problémákat érzékelsz és próbálsz rajta változtatni. Te magad írod: az emberek nehezen látják magukat kívülről. Na pont erre való a pszichológus, hogy objektív, hiteles tükröt tartson.

A testvérednek ajánlod, de magadról azt gondolod, hogy egyedül is meg tudsz birkózni a problémáiddal...

A helyzet azonban az, hogy egyedül, hiteles tükör nélkül csak egy bizonyos szintig lehet eljutni a személyiségfejlődésben, és amikor az ember azt hiszi, hogy ő már teljesen rendben van, akkor okozza a legtöbb gondot a környezetének. Nagyon veszélyesnek tartom ebből a szempontból az "öngyógyítást", mert könnyen tévútra visz...

Történetesen pont egy hasonló személyiségzavarban szenvedő barátomnál tapasztaltam ilyet. Szakemberhez nem fordult, azt gondolja, hogy ő egyedül is ki tud alakítani stratégiákat és ezekhez mereven ragaszkodik is (hiszen kényszeres is). Látom, hogy a környezetében kivétel nélkül mindenki mondogatja neki, hogy gond van, nem jó úton halad, de ő továbbra is hajtogatja, hogy ő tudja, hogy NEKI ez beválik. Közben egyre inkább kivonul a valóságból...