Úgy érzem kezdek megbolondulni. Mit csináljak?

Egyik nap ültem az ágyon és elgondolkodtam a halálon, hogy mi van, ha utána soha többet nem lesz semmi, ez a gondolat borzasztóan megijesztett és pánikrohamot kaptam majd órákig sírtam mire el nem fáradtam annyira, hogy elaludjak. Másnap ugyanezzel a gondolattal ébredtem. Azóta pedig másra se tudok gondolni, mintha hirtelen teljesen más emberré váltam volna. Eddig nagyon ritkán jutott eszembe és általában pár perc alatt el is hessegettem a gondolatot, de úgy érzem, hogy most fogtam fel, hogy ez a valóság, mind meghalunk és próbálok hinni valamiben, de nehéz, úgy érzem minden, amit mondanak csak azért van, mert mások sem tudják elfogadni a megsemmisülés gondolatát és kapaszkodnak valamibe. Sokan azt mondják, hogy azok félnek a haláltól, akiknek tökéletes életük van, ez nem feltétlenül igaz, nincs tökéletes életem, de a halálról nem az jut eszembe, hogy eltűnik minden szenvedés, csak az, hogy megszűnök létezik, nem leszek többet, nem csinálhatom azokat a dolgokat, amiket szeretek... Most is elkapott a sírógörcs. Nem tudom mi van velem.. Úgy érzem kezdek depressziós lenni, napok óta ki sem kelek az ágyból, nem okoz semmi örömet, nem látom semminek az értelmét, csak azt, hogy minden elmúlik, mindennek vége lesz, semmi nem marad azokból akiket szeretek és belőlem se és ez borzasztóan fáj. Aztán nézem azt a rengeteg embert és arra gondolok, hogy mindnek ugyanez a sorsa mégse gondolkodnak ezen, eddig én sem gondolkodtam rajta és normális életet éltem, de így nem tudok, ez az őrületbe fog kergetni, nem tudom leírni ezt az érzést... És teljesen reálisnak érzem a félelmem hiszen a halál mindenképp be fog következni. Persze lehet mondani, hogy ha nem leszek úgyse fogok tudni róla, de ezt élő emberként nem tudom elfogadni. Rengeteg olyan választ olvastam, hogy "Éld az életet, Ne ezzel foglalkozz, Ha agyalsz rajta akkor is be fog következni, Nem kell félni tőle, mert nem lehet rossz" Ezek teljesen igazak, de jelenleg az agyam nem bírja felfogni és ezek nem segítenek, sokkal erősebbek a gondolataim. Próbálom lekötni magam, de mindenről csak ez a téma jut eszembe. Nem is értem, hogy tudtam eddig úgy élni, hogy nem is foglalkoztam ezzel. Úgy érzem egész hátralévő életem ezzel az érzéssel kell leélnem, mert nem tudok elhessegetni . Valakinek van valami ötlete, hogy mit csináljak? Kihez forduljak? Pszichológus? Barátok? Beszéljek róla? Vagy jobb megpróbálni elfojtani? Esetleg valaki van/volt hasonló helyzetben?