Mit tegyek, ha teljesen hétköznapi dolgok készítenek ki?

Olyanokra gondolok, hogy pl. cseszeget a NAV az adóbevallásommal, pedig nem csaltam adót.

Hogy az emberek nem hajlandóak a jobb oldalra állni a mozgólépcsőn.

Hogy a tizediken negyven fok van éjszaka, és nem tudok elaludni hajnal négyig.

Hogy nem tudok megengedni magamnak egy nyomorult hűtőt, úgyhogy folyton konzervkaját eszek, pedig én még jobban keresek, mint a nagy átlag.

Hogy a fizetésemből éppen kijön a lakhatás meg a kaja, és nem kapok kollégiumot, pedig baromi nehéz tartani a jó átlagot egy kemény egyetemen és mellette heti 30 órát dolgozni.

Hogy mindenki azt mondja, nőként ne kacsintgassak a karrier irányába, a majdani piacképes diplomámmal inkább egyszerűbb munkát vállaljak, és neveljek gyereket, ami egyszerűen nem nekem való.

Hogy az mindenki utál mindenkit, "ha van rajtad sapka azért, ha nincs akkor azért". Lehet mondani, hogy nem kell vele foglalkozni, de hosszú távon belekeseredik az ember.

Hogy a legostobább emberek hangoztatják leghangosabban a butaságukat.

Hogy akármerre indulok el, nincs előttem semmi jövőkép, ugyanazt kell majd csinálnom életem végéig mindenhol.

Szóval semmi nagy kaliberű dolog nincs, szégyellem is magam, mert tudom, hogy másoknak hatalmas gondokkal kell megküzdeniük. De egyszerűen elegem van, semmi motivációm nincs, hogy felkeljek, mert nem látom értelmét annak, hogy ezt csinálom, egyszerűen úgy élek, mint egy robot. Nekem pl. nem esik nehezemre 10-12 órát dolgozni, mert a munkahelyen legalább van légkondi. Eljárok edzeni, mert az egészség fontos, de már az se tesz boldoggá. Hobbiból gitározom, de az is egy mechanikus ujjmozgás, semmi élvezetet nem okoz. Az, hogy a barátaimmal találkozzak, szintén nem köt le. Régebben sokat írtam saját szórakoztatásomra, de az most nem megy, csak olyan dolgokra koncentrálódik az agyam, hogy mit kell majd tanulnom az egyetemen (tárgyfelvételi időszak van), mit fejeztem be a munkahelyemen és mit hagytam holnapra, mit főzök holnap, meg kivel mikor kell (KELL!!!) találkoznom. Így meg nem sok értelme van élni, szóval valamit változtatni szeretnék, hogy újra olyan lelkes legyek, mint régen. Régebben azért szerettem élni, mert be akartam kerülni az általam választott szakra, és volt egy célom, amiért keményen tudtam dolgozni, aztán elsősként még nagyon fel voltam tüzelve, hogy hurrá, sikerült, és nagyon le akartam diplomázni. Most leszek harmadéves, és konkrétan semmi motivációm nincs semmihez.

Mit tennétek a helyemben? (a hagyd abba a nyafogást és dolgozz keményebben-t próbáltam és nem jött be.) Hogyan tudnék "kilépni" ebből a körből?