A háziorvosomnak be kell számolnom a magánéletemről részletekbe menően, ha rákérdez?
Most váltottam háziorvost költözés miatt, és igazából csak annyira lett volna tőle szükségem, hogy hogyan juthatok el egy pszichológushoz.
De kb. az egész életemre kíváncsi volt, vagy hogy mivel töltöm a napjaimat, mennyi barátom van... ez alapvetően nem lett volna gond, ha bármi jelét mutatta volna empátiának. Úgy érzem túl sokat mondtam el egy olyan embernek, akit nem ismerek, nem érdeklek, és max. elítélni tud.
Az asszisztensnő kifelé menet elmondta, hogy ma nagyon nyúzottak. Lehet, hogy orvost váltok.
Ahogy mondtam: az nem gond, hogy kérdezett, teljesen érthető okból tette. De majdnem elsírtam magam, mert kb. akkor és ott ismertem el másnak is magamon kívül, hogy vannak lelki goondjaim... és a végén úgy távoztam, hogy emberi szemétnek éreztem magam.
Szóval... megnyíltam, mert kb. erre kért, aztán pedig elkezdett ítélkezni. Holott nem tettem semmi rosszat, össz-vissz karriert váltok, ami azzal jár, hogy nincs munkám átmenetileg. És én sem örülök ennek a helyzetnek.
Alapvetően egy teljesen normális ember vagyok, aránylag jó képességekkel. Viszont azzal van problémám, hogy ha összejön valami (kapok egy nagyobb pénzösszeget, vagy szimplán csak jól érzem magam), akkor attól tartok, hogy majd azt követi valami katasztrófa, vagy visszavesznek mindent.
Tulajdonképp gyermekkoromban ez így ment: a szüleim általában maguknak tulajdonítottak mindent, amit elértem. Plusz egy sikeres időszakomban váltak el. Szóval siker -> félelem a képlet nálam, én szeretnék ettől jobban élni.
A leírásod alapján valóban jót tenne neked a terápia, hiszen pont az ilyen gyerekkori sémát felülírására alkalmas.
Viszont arra készülj fel, hogy a háziorvosnak gondot okozott erről beszélni, akkor mi lesz a pszichológusnál? Ott ennél mélyebben kell feltárni a részleteket...
Magán terapeutához menni nincs lehetőséged? Némileg hatékonyabb, mint az ingyenesek, akik nem is biztos, hogy érdemben foglalkoznak veled, mert nem vagy "súlyos eset". Viszont egy magán terapeuta pont az ilyen problémákon tud hatékonyan segíteni.
Köszi! Akkor ebből valszeg magánterápia lesz!
Ez a háziorvos ismeri a családomat, és senkit nem akartam "lejáratni" előtte, így erről hallgattam. Btw el sem köszönt tőlem, ami eléggé bunkóság, rossz napja van ide- vagy oda.
Semmilyen tapasztalatom nincs pszichológusokkal kapcsolatban, viszont már régóta hobbim.
Kihúztam magam 2 év apátiából, a társfüggőségből, de egyszerűen nem tudom hatékonyan megvédeni magam mentálisan. Emiatt félek, hogy elvesznek mindent, mert hagyom nekik. Mert nekem nem jár.
Oké, köszi. Épp az anyagi helyzetem forog kockán azzal, ha nem találok hatékony segítséget, szóval mindenképp megpróbálom.
Vidéki vagyok egyébként
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!