Pánikbetegségem mellé depressziót is érzek pár hónapja, nem akarok élni, belefáradtam, elvesztem. Lentebb a folytatás?

26 Éves nő vagyok. Most majdnem 1 éve elég durván pánikos és depressziós hullámaim is vannak, amikor nagyon azt érzem, lehet jobb lenne holnap nem felébredni.

Párkapcsolatom nagyjából okés, szerintem kivételesen jó társam van, csak a hangulatingadozásaim nem hagyják, hogy tényleg boldog legyek vele.

A pánikbetegség miatt már 8 hónapja munkanélküli vagyok, amit szégyellek egyre jobban. A párom külföldön dolgozik csak hétvégén van itthon.

Gyógyszereket nem szedek. Próbálkoztam már antidepresszánssal,de sokkal rosszabbul voltam tőle, és nem mentem vissza másikért. 3 Hónapig szedtem. Most alkalmi frontinhasználó vagyok. Van, hogy hetekig be se veszem, hogy ne legyek függő, pedig érzem, hogy elférne... régen napi szinten szedtem, mint a cukorkát, nem volt jobb, sőt rosszabb, mert függtem tőle. A párom külföldi munkájából adódóan és a munkanélküliségemből kifolyólag állandóan be vagyok zárkózva a lakásba és ráérek azzal foglalkozni, hogy milyen szar nekem. Sokszor azt érzem, hogy ott rohadjak meg, ahol vagyok, nem is akarok meggyógyulni. A párom és 1-2 ember aki közelebb áll hozzám, azt mondják szüljek és az megadja az irányt majd. Meg a párom szerint én milyen jó anya lennék. Én viszont a hátam közepére nem kívánok gyereket. Régen se volt meg bennem a vágy erre, most meg aztán kész öngyilkosságnak érezném. Ha kiderülne, hogy terhes vagyok, szerintem mégjobban kétségbeesnék, nemhogy elszállna minden gondom. Nehezemre esik még főzni is, mikor egyedul vagyok, bár étvágyam van. Ha dolgoznék, talán kevésbé érezném magam értéktelennek, de ha kiteszem a lábam itthonról, már kerülget a pánik. Elfáradtam. Szoktam mondani a páromnak, hogy attól félek, hogy egyszer ez lesz a vesztem, hogy annyira elborul az agyam, hogy tényleg meg akarok majd halni. Olyankor kiül az arcára az aggódás, és nyugtat, hogy jobban leszek majd úgy is. Sokszor vagyok úgy, hogy talán érdemes lenne gyógyszerekkel próbálkozni még, de anno olyan rosszul voltam az antidepresszánstól, hogy reggel mikor bevettem, még szerintem le se ért a gyomromba, de már elsírtam magam, hogy úristen vajon mi lesz, mert olyan erős pánikrohamot generált mindig, hogy állandóan mentőt akartam hívni. És olvasom mindenféle pánikos csoportokban, hogy az emberek nagy része aki szedi, ugyanúgy szarul van.

Mit tanácsoltok?