Paranoiás vagyok?

Attól is függ, hány éves vagy. Felnőttkorban elég ingoványos idegekre vall, ha valaki ennyire a hatása alá kerül egy horrorfilmnek, és képzelődik tőle, vagy állandó félelemben van esténként.

Ha nem bírod az ilyesmit, miért nézed?

"Az élet legősibb alapérzése a félelem. A mulandósággal együtt született.

Hatalma két forrásból táplálkozik. Egyik forrása az, hogy nevét a rengeteg

fedőnévtől csaknem lehetetlen megtalálni.

Noha a félelem lényegében halálfélelem, kétségtelen, hogy e mögött van még

egy titkos név, egy másik, amely az univerzális tudattalanban rejtőzik. A

félelem hatalmának másik forrása önmagát feltöltő, megszázszorozó ereje. A

félelem mágiája ugyanis magából a félelemből táplálkozik. Amint feltámad

bennünk, legelőször is kontroll-szerveinket bénítja meg, és átveszi az uralmat

egész organizmusunk fölött. Lételeme a homály, ismeretlenség, köd,

bizonytalanság, körvonaltalanság. Veszedelmes experimentumainak feltétele

az egyéniségben eluralkodott tanácstalan káosz és tehetetlen

kiszolgáltatottság. A félelem a megnyilvánult létnek éppolyan misztikus eleme,

mint a Lucifer-princípium. Rombol, kivezető út és kulcsok nélkül. Semmit

meg nem old, és sehová nem vezet. Vak irritációként cirkulál benne az élet

elpusztításának ösztöne; az a tartalom, hogy a létnek ez a formája végzetesen

rossz. A felelem az univerzum anarchistája. Robbant, gyilkol, dúl, kiirt,

mérgez, és ezzel szüntelenül nemz, mert a pusztítás a mélységi régiókban

teremtő aktus. Aki öl, az démonokat nemz. A félelem őrjöngő rögeszméi testet

öltenek a lélek alvilágában, és betegségfolyamatok formálódnak a testben. Az

élőlények egymásrautaltságuk kényszerében a félelem millió variációjában

szenvednek. Minden vágyódásukban, reményükben, fényszomjukban ott lapul

a harmadik hatalom, és behajtja rajtuk sötét adóját. A fény mindig árnyékot

vet. És a jelenségek világában minden lehanyatlik és halállal végződik. Igen.

Az úgynevezett tények. A test érzetei. Az idegek. Az egész sebezhető, remegő,

puha testállag a félelmet igazolja. De lássuk csak, voltak-e már olyan lények,

akik a félelem fölé emelkedtek?

Van-e egyáltalán kiút a félelemből? Meg lehet-e fékezni? Le lehet-e győzni? A

felelet erre: igen. Voltak már emberek, akik a félelmet is megváltották

önmagukban. A félelem antitoxinja az imagináció. A képzelet éber, kitartó,

hatalmas frekvenciájú fényereje. Ha ennek kereszttüzébe fogjuk a félelem fixa

ideáját, és nem engedjük elfutni, homályba menekülni, akkor úrrá leszünk

fölötte. Mert elemezzük csak: milyen fegyverrel operál bennünk a félelem? A

célközelvonzás mágiájával. Figyeljük meg, mit teszünk, ha félünk valamitől.

Gondolatban megszövegezzük vagy exponáljuk. A gondolatot színültig töltjük

éles, intenzív iszonyattal. Azután vad meneküléssel ellökjük magunktól. Ezzel

a szabályszerű asztrálmágikus rituáléval pedig kiadtuk a parancsot a feladat

véghezvitelére. Pontosan az ellenkezőjét tesszük így annak, amit tennünk

kellene. Mert éppen a felelem az; amelyet nem szabad soha ámokfutóként

elengednünk a homályban, mikor önmagunk ellen kést adtunk a kezébe.

Baljós, zavaros, vészterhes gondolatokat soha ne lökünk el magunktól

megoldatlanul. Emlékezzünk a célközelvonzás mágiájánál alkalmazott

figyelmeztetésre: kísérletünk nem sikerül akkor, ha tárgyunkkal - amelyet

meghívtunk - hosszasan foglalkozunk, és fantáziánkban kiéljük teljesülését,

mert akkor az energiát, amely a véghezvitelhez szükséges, ráköltjük magára az

elképzelésre. Nos, a félelem esetében éppen valami ilyet kell tennünk. A

dolgot, amelytől félünk, gondolatban ad absurdum kell juttatnunk, minden

fonalát végiganalizálva. Tételek, ellentételek, képzetek antitoxinjával,

megismerésünk érveivel ki kell lúgoznunk ijesztő tartalmát. Hogy kimerüljön.

Hogy elveszítse erejét és akcióképességét.

54

Ha így bátran szembenézünk a félelemmel, rájövünk, nincsen egyetlen olyan

tézise sem, amelyre ne volnának minden árnyékot elsöprő antitézisek.

Betegségek, nyomorúság, balesetek: ha mindezek okát önmagunkban

tudatosítjuk, és a sorsunk fölötti hatalom lehetőségét is önmagunkban

ismerjük fel, akkor a vak, gonosz véletlentől való félelmet elerőtlenítettük

lényünkben. Ha végigtekintünk félelmeink külön, siralmas történetén, két

dolgot állapíthatunk meg. Egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen

fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket

tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna.

Másik az, hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul,

hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a

legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink

nagy részét egészen terméketlen, negatív és destruktív dolgokra pazaroljuk.

Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, legfeljebb nagyon súlyos

mértékben ronthatunk rajta. A félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat,

sőt felfokozzuk veszélyét. A félelem nem ment meg semmitől, csak nagyobb

bajba taszít. A félelem nem gyógyít, hanem megbetegít. A félelem, az

úgynevezett ijedtség reflexein túl, legnagyobbrészt készületlenségünk miatt

vesz erőt rajtunk rajtaütésszerűen, azért, mert mint az élet legtöbb

veszélyforrásával szemben, ezen a vonalon sem építettünk védelmi rendszert.

A védelmi rendszer annyiból áll, hogy az elkerülhetetlen létformánk törvényét

az élet minden relációjában és pillanatában számításba vesszük.

Pontos költségvetést készítünk, amelynek alapösszege a következő tétel: az,

hogy születtünk, magában rejti a biztos halált! Most azt kell eldöntenünk, mi

az élet? Miért van az élet? Mi a halál? És miért van a halál? Ha ezt a

gondolatsort végignyomozzuk, élővé tettük magunkban, nem sok félnivalónk

marad, mert érdeklődésünk és törekvéseink súlypontja áthelyeződik az

egyedül lényeges kérdésre: mi az élet célja? Mi az élet kozmikus célja és a

kozmikus célon belül mi az egyéni célunk, fejlődésünk jelen etapjában? A

félelemnek persze célunk kijelölése után is sok titkos, váratlan fegyvere

marad. Félelmetes nyomorúság, bánat, borzalomkomplexumok párolognak

körvonaltalanul tudatunk küszöbén túl. Mégis biztos, hogy a bajok nagy

részét elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a

sors kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk

gyarapodása és erkölcsi gyógyulásunk érdekében. A félelem kioldásának,

vagyis megváltásának másik forrása bennünk: szorongásaink, antipátiáink,

idioszinkráziáink, neurózisaink koncentratív és meditatív elemzése. Ezek az

iszonygátak általában védő és figyelmeztető berendezések bennünk.

Veszélypontokon jelző tilalomtáblák és útmutatók. Elriasztanak egy iránytól,

ahol már többször rosszul jártunk."

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)