Borderline-ok, hogy telik a napotok általában?

Nekem még nincs diagnózisom de ennek leirása mind igaz rám, ezért válaszolok neked.

Hát általában otthon ülök. Próbáltam menni dolgozni is, de egy hónapnál egyik helyen sem tudtam maradni. Vagy összevesztem mindenkivel, vagy nagyon kényszer volt az egész és utáltam az egészet, gyomoridegem volt tőle. Sulikat meg simán elvégeztem még a két éveset is, pedig ott is majdnem mindenkivel összevesztem. Egyszerűen az alkalmazkodási képességem egyenlő a nullával ezt az orvosom is mondta már.

Barátaim nincsenek, ha kirándulunk akkor csak a szüleimmel megyek. Ha nem rám figyelnek akkor kiakadok és követelőzök. Mindenkire irigy vagyok aki több figyelmet kap mint én és jobb neki mint nekem. Olyankor mocskolódok rájuk, szidom őket és gyűlölöm őket.

Régebben voltak ilyen kényszereim, azokba kapaszkodtam, ez már nincs ezért boldogtalan vagyok és semmi sem érdekel. Terveim, céljaim nincsenek, csak vagyok. Alkalmi munkára járok, de itt nem nagyon van választék, régebben eljártam arra az egyre, mert a másik helyről kirúgattam magam. Azt az egy helyet meg utálom, igy is nagy kényszer volt elmenni heti egyszer, másra vágyom. De majd egyszer ráveszem magam és megint jelentkezem oda. Hát mert más választás nem nagyon van. Rendes állást is keresek, de mindig arra jutottam, hogy visszamondtam az egészet mert valami nem volt jó. Költözni is akartam de az sem jött össze elbizonytalanodtam hogy egyedül meglennék-e. Lettek volna ott ismerősök meg a nagymamám de mégsem mentem, pedig már a munkám megvolt. Tehát jelenleg otthonüléssel telnek a napjaim átlagban.

előző vagyok

egyszerűen minden percben máshogy gondolkodok, egyik percben gyűlölök, másik percben meg imádok, ugyanazt a személyt.

Öngyilkos is akartam lenni de nem próbáltam meg csak terveztem de az lehet gyógyszer mellékhatás volt.

de mikor nem szedtem akkor is voltak ilyen gondolatok, na mindegy nem tudom. Van hogy egyik percben megakarok halni a másikban nem és ez igy váltakozik. Ez mindenre igaz.

Nem szeretnék beszólni az elsőnek, de a borderline személyiségzavarhoz minimum öt tünetnek kell stimmelnie a kilencből. A te leírásod maximum hármat tartalmaz, ahogy kiveszem. Persze ez nem az én dolgom... :)

A válaszolónak pedig: igen érdekesen. :) A gyakori hangulatingadozások egy alap dolog. Ezen kívül vannak jobb illetve rosszabb időszakaim. Van mikor hajlamosabb vagyok a dühkitörésekre, és nehezebben kontrollálom magam. Ilyenkor borzalmas szoktam lenni. Persze nem az őrült tombolás van nálam. Sőt, ha valaha megemlítem bárkinek is, hogy erőszakos vagyok, felkacag. Én az a típus vagyok, aki az önbántalmazásba folytja a dühét. Rengetegszer hagytam magamon kék-lila foltokat, vagy sikerült elérnem, hogy elég csúnyán feldagadjon az arcom, kezem. A legdurvább alkalom talán akkor volt, mikor egy önbizalom hiányos időszakomban megpillantottam magam a tükörben.

Van, mikor komolyan boldog vagyok, bár ez ritkább. Általában a jobb időszakaimat az üresség, és az unalom érzete tölti ki. Rossz időszakaimban inkább a szomorúság dominál.

Alapból össze vagyok zavarodva mindennel kapcsolatban. Változékony az önképem, sokszor mások tulajdonságaiból próbálom felépíteni magam. A kapcsolataim instabilak, képtelen vagyok eldönteni, hogy épp ki áll az oldalamon és ki nem. Minden kapcsolatom olyan szinten összezavar. Persze larcot húzok, hisz nem akarom őket elveszíteni.

Van egy lány, a legfontosabb barátnőm, akinél néha kimutatom a fogam fehérjét. Mindenkire féltékeny vagyok, aki a közelébe kerül, rettegek az elvesztésétől, olyan intenzíven szeretem, hogy néha magam is megrémülök.

18/L

Én nem az első vagyok, az biztos előző akart lenni mert az első semmit sem irt.

Nyilván nem irtam le mindent, mert ha én egyszer elkezdek valamit leirni, azt holnapra sem fejezem be. Hajlamos vagyok kifelejteni dolgokat is.

Én is sokszor unatkozom és üresnek érzem magam, olyan semmilyennek.

Dührohamaim nekem is vannak, minden kis szaron felhúzom magam, amin más csak röhög. Régen neki mentem az illetőnek, most nem teszem, inkább a dolgait rongálom szét. Volt, hogy szó szerint szétdobáltam a tesóm szobáját, mintha háború lett volna ott. Másik tesóm kabátját szétvágtam. Egy ismerősünk udvarába bementem és szétszedtem a virágokat, csak mert ideges voltam rájuk. Ezt még lehetne sorolni.

Én is ragaszkodom személyekhez, jelen esetben az apám az és mindenki mást gyűlölöm aki a közelébe férkőzik, azt érzem az illető fontosabb neki mint én. Ilyenkor elfog a düh és az illetőt az anyjába kivánom.

Neten is voltak ilyenjeim, még régebben az msnes időszakban volt ehy nagyon jó haverom, ő volt a legjobb netes haverom és jaj volt annak, aki a közelébe férkőzött és akivel az a bozonyos haverom többet beszélt mint velem. Na róla elkészült a mocskolódó oldal. Féltékenység volt az egész.

Nem tudom mit felejtettem még de ezt komolyan lehetne sorolni. Irj, kérdezz és akkor talán jobban eszembe jutnak a dolgok.

Jaj még azt is megemlitem, hogy egyszerűen nem birom mások boldogságát, akinek jobb mint nekem azt hajlamos vagyok gyűlölni és szidni. A gyerekeket sem kedvelem mert nekik mindig több figyelem jjut mint nekem, megint előjön a féltékenységem, irigységem.

Nem mondom hogy az vagyok, csak gondoltam válszolok a kérdezőnek. Az érdekelne hogy a kérdezőnek hogy telnek a napjai (mert igazából ez volt a kérdés és nem az milyen vagyok), erre próbáltam válaszolni de lehet néha off voltam, most meg főleg az vagyok.

Jó éjt!

Ha van kérdésed még, irj

Nekem is borderline személyiségzavarom van és a napjaim eléggé változékonyak. Főleg, hogy 3 hete abbahagytam a gyógyszerszedést.

Csak az elmúlt 1,5 évem az ilyen volt:

Tavaly márciusban elegem lett mindenből (napi szinten falcoltam, halálvágy, az iskolára nem tudtam figyelni és senkivel sem beszéltem), ezért felkerestem a SOTE pszichoterápiás osztályt. Nyáron ott voltam 1 hónapig, ott diagnosztizáltak (nem meghatározott szorongás, közepes depresszió, disszociatív konverzió és persze borderline személyiség zavar). Augusztus elején elkezdtem az egyéni pszichoterápiát.

Szeptembertől voltak érdekesek a napjaim. Az első két hétben tudtam iskolába járni, de nem tudtam aludni és enni. Aztán utána jöttek a rossz dolgozatok. Elkezdtem falcolni és naponta el kellet hozni az iskolából, mert mindig lefagytam/ leblokkóltam/ görcsrohamok jöttek rám (ezek disszociatív konverziók voltak én ezeket zombizásnak hívtam, szorongás miatt). Nem tudtam iskolába járni, kórházba kerültem. Ott tartottam, hogy elkezdtek gyógyszerezni, mivel a hangulatom nagyon gyorsan változott, vagy nem ettem vagy falásrohamaim voltak, egyfolytában szorongtam és hirtelen vagy gyűlöltem mindenkit (magamat is) vagy mindenkit szerettem, napjában többször több órákat zombiztam és hangokat hallottam. A kórházba is rengeteget jártam. Nagyjából 2-3 hét kint, 2-3 hét bent. A kórházban egy remek orvost találtam (akihez pszichoterápiára kezdtem el járni augusztusban). Amikor kórházban voltam, napi 1-2 alkalommal beszélt velem, amikor pedig otthon, akkor heti 2 alkalommal mentem hozzá és volt, hogy telefonon is fel kellet hívnom, amikor érezte, hogy nincs valami rendben velem (nem küldött mindig rögtön kórházba).

Egy év alatt 2 alkalommal kíséreltem meg öngyilkossági kísérletet és egyszer pedig a hang miatt szedtem be rengeteg nyugtatót és antipszichotikumokat + hagyállót ittam rá.

Most ott tartok, hogy nagyon gyorsan változik a hangulatom, nem eszem, rossz hangulatomban megvágom magam, öngyilkossági gondolataim is szoktak lenni és nincs kedvem semmihez. Amúgy most jól vagyok, de az iskolától már előre félek.

20L

Hát engem senki nem diagnoztizált és nem is fog, magamat meg anynira nem akarom, mert tévedhetek, de nagyjából ugyanúgy, mint a # 6 -osnak.

Csak én nem így tolom az önbántalmazást, hanem a falat ütöm, puszta kézzel zsákolok (boksz) vagy mondjuk a kezembe szúrom a darts tűmet vagy a kést lassan, csak az a lényeg, hogy ne látszódjon, vagy úgy tünjön, mint egy sima sérülés amire a kutya nem kérdez rá.

Bár mondjuk imádom, ha vérzik a seb, csak sajnos az már igen látványos :/