Meg kellett műteni, (epehólyag kivétel laparral) de most mintha nem is az én testem lenne, zavar, hogy nem érzem magam teljesen ugyanolyannak, mint előtte. Utálom a testem. Hogyan lehet ezt feldolgozni?

Érdeklődj meg, létezik-e olyan beavatkozás, amely által helyrehozzák, azaz felbontják az általad is megírt rosszul sikerült varrást. Szerintem ez a plasztikai sebész dolga lenne. Nem értek hozzá, mindenesetre érdeklődj meg.

Ha mégsincs, akkor nyilván hozzákellene majd szoknod ehhez az elváltozáshoz, ami kihat az egész testedre. Szerintem ideiglenes, aztán észre sem fogod venni.

Két dolog közül választhatsz:

1. Megtörten, kiborulva a "sebeidet nyalogatod" és csak panaszkodsz, sajnálod önmagad, depresszióssá válhatsz és ingerlékennyé, egyre jobban tönkreteszed a saját és környezeted egészségét a panaszkodásod, lelki terhed miatt vagy

2. Felkeresel más orvosokat, akik elmondják a véleményüket, javaslatukat és felkeresel pszichológust is közben, aki segít megértetni veled, hogy egy műtét nem= a test meggyalázásával, hanem pont ennek az ellenkezője, tehát a saját érdekedben történt meg a műtét és segít átalakítani a gondolkodási zavaraidat, hibáidat, hogy egészséges életet tudj élni minden szempontból.

"De sosem leszek ugyanolyan!" - gondolkodás = szenvedés fenntartása, saját magad hozol létre pszichés és újabb testi terheket.

Alternatívája lehet:

"Elfogadom ezt a helyzetet" - gondolkodás = egészséges lelki fejlődés és hatékony gondolkodás alapjába tartozik és hozzájárul a boldog élet megteremtéséhez.

A Te dolgod, melyiket szeretnéd választani: terhelni / megbetegíteni akarod magad és a környezeted vagy felszabadítani önmagad és hatékonyan gondolkodni, cselekedni, élni.

Én pl. nem támogatom a feszültségben maradó gondolkodást. Ha valakivel beszélgetek és ő nem akar a megoldásokról beszélni, csak a panaszkodásról, önsajnálatáról, feszültségeiről, akkor elköszönök, mert nem akarom, hogy az illető tovább terhelje magát, de azt sem akarom, hogy engem terheljen tovább.

Ha a megoldásról szeretne beszélgetni valaki és nem azt mondja a mondatok után, hogy "jó...de nem megy", vagy "jó...de nem lehet", vagy "jó...de lehetetlen", vagy "jó...de képtelen vagyok" stb., hanem látom, tényleg nem a sebeit akarja nyalogatni és sajnálkozásban maradni és a megoldásokkal kapcsolatosan kérdez, akkor benne maradok a beszélgetésben és segítek.

Szenvedni akarsz vagy megoldásokról beszélni? A Te életed, hogy embereket akarsz távol tartani magadtól vagy tényleges segítséget szeretnél, de kérdésekkel a megoldások tekintetében.

Sok sikert a jobb, egészséges gondolkodáshoz, az elfogadás megismeréséhez, a terhek nélküli boldog életedhez.

Aki azt mondja "Erre nincs megoldás", az nem is akarja, hogy legyen hatékony, pozitív megoldás, csak megmagyaráz dolgokat ezzel vagy azzal.

A Te életed. Te tudod, hogyan akarod élni a stresszes helyzeteidet. Nem kívánok ehhez neked sok sikert, mert Te a szégyenlést, lelki fájdalmat, utálatot választod, nem az elfogadást és nem azt a gondolatot, hogy ezzel a műtéttel a Te életedet könnyítették meg, nem pedig meggyalázták és nem hatékony megoldást alkalmazol.

Nézd meg, hány ember él teljes életet szétszabdalva, amputálva, arc-sérülten, vakon, megégve, súlyos bőrgyulladással, több száz db. varrás heggel, torzítva! Beszélj ilyen emberrel. Sok ilyen ember, nem az önsajnálatba, utálatba menekül, hanem az elfogadást választja és sokan nem is tekintik betegnek maguknak, pedig sokkal, de sokkal nagyobb kiterjedésű állapotokkal élnek vagy ténylegesen betegen, de többen nem a betegségben élést tartják az életüknek, hanem a megoldásokban, elfogadásban élést.

Ráadásul neked laparoszkópiás műtéted volt, nem pedig hosszanti vágásod.

Beavatkozás ide vagy oda, Te választod ezt a utálattal teli életet! Te akarsz utálattal együtt élni!