Hogyan vonulhatnék el a külvilágtól és lehetnék csak magamban?

Egyre inkább azt érzem, hogy széthullik a már amúgy is reménytelen életem. Nem vagyok jó semmire, és ezt a családom néhány tagja folyamatosan érezteti is velem, őket úgy, ahogy kizártam az életemből. Egy ideig jó is volt így minden, de újabb problémák jöttek. Édesanyám is reménytelennek érzi az életét, sajnos alkalomadtán alkoholt is fogyaszt. Próbáltam vele beszélgetni, hogy miért teszi ezt, de nem tudja megmagyarázni, azt mondja, hogy egy ilyen korban van és próbáljuk meg elfogadni így. Van egy 10 éves öcsém, én már kb. csak érte élek. A nevelőapám tényleg jó ember, egy rossz szavam nem lehet rá, de sajnos nem túl erőskezű, így nem hinném, hogy ő egymaga ki tudná húzni a bajból a családot.

Én jelenleg munkanélküli vagyok. Lehetne munkám, de kimondom őszintén, hogy nem fogok akármilyen munkát elvállalni (kétkezi, fizikai munka, aljamunka pl. szóba sem jöhet nálam). Érettségim van, informatikai pályán képzeltem el magam régebben, de sajnos nem vettek fel az egyetemre. Mostanra rájöttem, hogy talán más irányba kellene mozdulnom továbbtanulás terén, jövőre tervezem beadni újra a jelentkezésemet.

Megmondom őszintén, sokszor gondolok az öngyilkosságra, de nem hiszem, hogy meg merném tenni, ugyanis bennem van az, hogy a túlvilágon esetleg ennek a rossznak a 100x-osát élném át. Jelenleg azt tartanám életképes megoldásnak, ha fognám magam és lelépnék valamerre. Soha nem mozdultam ki, mindig is begubódzva éltem, talán lehet, hogy meg kéne lépnem, felkapni a hátizsákot és járni a világot, talán szembejönne valami jó lehetőség is velem. Vagy ez totál életképtelen elgondolás?

26/F