A dormicum 15 mg, Frontin 0.5 mg 100 db, és az Immovane 7,5 mg túladagolása lehet halálos? Mennyitől?
Lányom ezeket az altatókat kapta, már nagykorú nem zárhatom el előle, de vannak suicid gondolatai.
Én úgy hallottam ezek az újfajta altatók halált már nemigen okoznak, viszont tönkrevágják a vesét, májat egy egész életre. Ez így igaz?
Ezekkel az érvekkel talán ki tudom ölni belőle a gondolatot, hogy túl adagolja magát ezzel. Igyekszem nem egyedül hagyni, de hát felnőtt lány, nem tudom már minden lépését figyelni. Tudom kereshet más módot is, de ez a legegyszerűbb gondolom ez a legnagyobb csábítás.
Félreértés ne essék, soha nem vertem, vagy hasonló, persze felelősnek érzem magam, hogy ilyen gondolatai vannak, elrontottam az életem pár helyen, ami rá is kihathatott, szóval a féltés mellett meg is értem, de szerintem elmúlik majd ez a korszaka, addig meg kell óvnom magától.
És vagy beszélj a lányod orvosával, és számolj be a suicid hajlamáról és a félelmedről, hogy mit akar kezdeni a gyógyszerrel. Tudom, bizalmas infókat nem adhat neked ki, de ezesetben te adod neki az infót, azt csak szabad, nem?
Hála Istennek nem vagyok jártas ezekben az ügyekben. 22/L
Szia!
Megkérdeztem, mi történt azóta a lànyoddal?
Most én is hasonló cipőben jàrok..
Előre is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!