A dormicum 15 mg, Frontin 0.5 mg 100 db, és az Immovane 7,5 mg túladagolása lehet halálos? Mennyitől?

Igen, én is eléggé meglepődtem, mikor ennyi gyógyszerrel jött haza a pszichiátertől, van egy olyan érzésem, hogy nem mondott el mindent a doktornak, vagy nem az igazat mondta... :(

A kiadagolásra megpróbálom rávenni, de elég önérzetes, ha az önállóságról van szó. Nem lehet rá amúgy panaszom, szépen beszáll a rezsibe, beosztja a fizetését, ő vette magának a gyógyszereket is, az orvoshoz is egyedül akart menni...

A kezelési útmutatóban a Frontinnál kómát ír nagy adaghoz, kissebbnél csak koordinációs zavart, álmosságot. A Dormicumnál csak koordinációs zavar és álmosság van írva. Az Immovane az, ami aggaszt, mert a túladaglásnál mielőbbi orvosi beavatkozást ír, gondolom az a legerősebb.

Elvileg valami olyasmit mondott az orvosnak, hogy feszült. Gondolom erre adta a doki a frontint. Aztán nagyon komoly alvás zavarról számolt be, ami részben igaz is, de amennyit én tudok ezekről a gyógyszerekről meg a lányomról, neki elég lett volna a Frontin is. És azt mondta azért írt föl kétféle altatót a doki, mert a dormicum nem túl hatásos, ha valakinek magas a gyógyszer tolerancia szintje (magas, mert 13 éves kora óta epileptikumot is szednie kell, a jelenleg szünetelő epilepsziás rohamai miatt, ezt elmondta az orvosnak, de mivel elvileg ezek görcsoldóak is egyben nem ütköznek az epileptikumával, keppra---de vajon túladagolásnál ha még az epileptikumot is hozzáadja, az még inkább ráerősíthet???), jobb lenne a dormicumnál maradni az enyhébb, de ha nem jön össze akkor marad az immovane. Ezt tudom összerakni abból, amit elmondott nekem. Az öngyilkos gondolatokat biztos kihagyta a sztoriból, azért valahol dühös is vagyok a lányomra, mert biztos tervezget, és van elég okos és jó színész ahhoz, hogy manipulálja az orvost.

Igyekszem majd beszélni vele. Sajnos gyakran hetekig a barátjánál van, ez is ilyen időszak, a barátja is tudja ezeket a problémákat, én értsítettem róla, hogy kapott ilyen gyógyszereket a lányom, és figyeljen rá oda, de azért benne nem bízom meg annyira...

(Bocsánat, hogy ennyit kotyogok itt össze-vissza, de nagyon szorongok emiatt.)

Szerintem is!

Kétségbeejtő, elkeserítő és dühítő. És... rengeteg minden.Remélem nem lesz elég bátor megtenni. Van egy húga, nekem még élnem kell! El se tudom képzelni hogy tudnék jól működni ezután, pedig a húgának még szüksége van rám.

Talán a ez a magas gyógyszer tolerancia szintje megvédi, ha mégis... És még időben közbe tud lpni valaki, vagy én, vagy a barátja. De mi van, ha egyszerűen elmegy, és valahol a semmi közepén veszi be ezeket a gyógyszereket, és már csak akkor találnak rá, mikor rég késő? Tudom, hogy ő ezt akarja, én szeretem őt, mert a lányom és szerintem értékes ember is lehetne, ha nem foglalkozna ilyenekkel. Ha ő ezt akarja tényleg, akkor nekem el kéne fogadnom, mert szeretem? Ezt nem lehet elfogadni!

Mikor először beszéltünk erről azt mondta, hogy neki senkivel nincs semmi baja, amiért meg akarna halni, még a világot is elfogadja úgy ahogy, de fáradt, nagyon fáradt és gyengének érzi magát, őt nem az életre találták ki. Mondtam neki, hogy csak rosszul érzi magát, próbáltam mondani neki, hogy mennyi szépség van a világban, ezeknek az apróságoknak tudnia kell örüni... De azt mondta, hogy már belefáradt ebbe is és csak végtelen sivatagot lát maga előtt, szakadékokkal és hegyekkel, amiket vagy át tud ugrani vagy nem, vagy megkerüli, vagy beleugrik, mert végtelen az egész, és nagyon fárasztó. Mit mondhatnék még neki? Egyáltalán mit mondhatnék, amikor gyakran én is így érzem, és megértem őt, de nekem feladatom van. És neki is van. És zt is mondtam már neki, hogy képzelje el mit éreznék én, erre meg azt mondta, hogy tudja, és engem sajnál a legjobban, de ő már akkor nem fog érezni semmit.

Az életben általában alkalmazkodó, segítőkész és önzetlen. Értékes. Úgy érzi nem kapott vissza semmit és elfogyott. De ez gonosz dolog, hogy így vesz vissza mindent, amit adott. Ezt így nem lehet!