Miért nem tudok koncentrálni, gondolkodni? Mi ez az érzés?
25 éves vagyok, egyetemi éveim utolsó félévét töltöm.
Azt vettem észre, hogy kb. fél éve fokozatosan romlik a mentális képességem. Eljutottam arra a fázisra, hogy a memóriám már egyáltalán nem olyan mint régen, a koncentrációm borzalmas, a motivációm szintén.
Eddig egy-két olvasatra megjegyeztem dolgokat, most meg 3-4 szeri elolvasásra sem marad meg szinte semmi. A szövegértésem borzalmas, nem értem, amit olvasok sokszor, mire elolvasom a szöveg egyik felét, addigra elfelejtem a másik részét.
A kezem folyamatosan remeg, gyengeséget érzek benne, a finom motoros mozgások kivitelezésre is néha gondot okoz. Többször ejtek le dolgokat mint ezelőtt.
Van egy általános gyenge, szédülős közérzetem. Az alvásigényem megnövekedett, ennek ellenére (8-12 óra alvás) után sem vagyok kipihent, egész nap szenvedek.
Néha alapvető mindennapi dolgokat elnézek, volt hogy legutóbb felszálltam egy rossz buszra, 20 perccel később megint egy rosszra. Ez nem igazán normális.
Államvizsgázok ebben a félévben, eddig több vizsgám nem sikerült. Azért hangsúlyozom az egyetemet, mert évek óta egyetemre járok, vizsgázás, tanulás szinte mindennapos, ezért furcsa az ami most történik.
Mi lehet ez?
Nem tudod magad kipihenni. Nem csak az alvás mennyisége, de a minősége is fontos. Ha este, még éjfél előtt alszol el, sokkal kipihentebb leszel, mintha reggeltől aludnál. A 12 óra alvás pedig kifejezetten sok.
A memóriádra ginkobiloba kivonatot ajánlanék, az serkenti a koncentrációt és a memóriát.
Viszont szerintem elsősorban orvoshoz kéne fordulnod, ő többet tud majd mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!