Ez valóban azt jelenti, hogy öngyilkos leszek vagy csak egy átmeneti állapot?

Azért teszem fel ezt a kérdést, mert egyre bizonytalanabb vagyok az állapotomat illetően, lehet, hogy valami nem okés nálam mentálisan. ... Bár a kérdésem már predesztinálja, hogy valóban nem, inkább azt nem tudom, hogy ez tartós lesz-e. Az utóbbi másfél évben az életem megindult a lejtőn. Ezt nem anyagi vagy tanulmányi szempontból értem, hanem úgy.... általában. Egy klasszikus értelemben vett egyetemista srác voltam. Barátokkal, nem voltak anyagi gondjaim, sportoló voltam, a lányokkal sem volt problémám, jól tanultam... aztán egyszer csak elromlott minden. Elkezdtem magam rosszul érezni különösebb ok nélkül. Nem cigizem, csak bulikban iszom, nem drogozok, úgyhogy nem értettem. Mindig is őszinte ember voltam, és nem tetszettek a felszínes viselkedési formák, ha bántó is volt az igazság, én gyakran kimondtam. Ebben hittem. Aztán elkezdtem őszintébb lenni, kicsit nyersebb, de jó kedélyű voltam, amikor kellett, tehát nem depresszióról van szó vagy lehangoltságról. A barátaim különösképpen megmaradtak. Ez egyre csak romlott, egyre jobban elszörnyítettek az emberek, ahogy egymással viselkednek, ahogy hazudnak, ahogy képmutatnak. Ja, mert amúgy részt vettem egy pszichológiai kísérletben, ami két alkalmas volt és kijött, hogy 94%os az érzelemfelismerésem (az átlag, pedig 68%). Mindig is vágtam, mikor valaki nem őszinte vagy színt játszik, titkolózik stb. Szóval a helyzet romlott... most nyáron már a barátnőmet is kitettem és egyre undorodom a világtól. Még mindig sportolok, suliba járok, de néha megkérdezik, hogy mi lett velem, olyan másabb vagyok. Ma majdnem elhánytam magam a villamoson, mert két ismerős találkozott és bájcsevegtek, miközben az egyik ki nem állhatta a másikat (aki valszeg ezt nem tudja). Le is kellett szállnom a következő megállónál, hogy ne rókázzak. Amit látok, amit hallok, elszörnyít, gyűlölöm ezt a helyet. Olyan, mintha elfáradtam volna, szó szerint úgy érzem, hogy megpihennék, csak fogalmam sincs, hogy mi történne, ha lemondanék az életről. Nem kívánom az emberek társaságát, közöny fog el, ha rájuk gondolok. Bár ne is gondolnék rájuk. Senkire.

Mi a franc van velem?