Mások is vannak akiknek annyira pócsé gyerekkoruk, majd fiatal korúk volt hogy az egész életükre kihatot? (pénzhiány, néha kajára is alíg volt, munkanélküliség, alkolosta anya, aki hanyag is, gyerek csinál mindent házi munkát) (lennt)

Nekem is hasonlóan pocsék gyerekkorom volt, ahol én voltam a fekete bárány, akinek soha nem egedték, hogy az osztálytársaimhoz átmenjek születésnapot ünnepelni, vagy egyáltalán közösségbe menjek, bulizás már szóba sem jöhetett. Erőszak is volt a családomban, apám-anyám között szóban és fizikailag is, én is nem egy pofont kaptam. Engem is csúfoltak az iskolában, 3 évig mindennap ugyanabban a nadrágban jártam.

Mindig csodálkoztam azon is, hogy anyám olyan nagyra tartotta magát, hogy ő ápolónő és hogy ő mennyire okos. Bezzeg nekem születésen óta gerincferdülésem van, és azt sem engedte, hogy gyógytornára járjak, mondván, hogy akkor kevesebb időm lesz tanulásra. Tizenéves koromban és még huszas éveim elején is nagyon pattanásos volt az arcom, és a szüleim egy fillérel sem támogattak, hogy bőrgyógyászhoz mehessek. Aztán a diákhitelemből 90e Ft-ot arra fordítottak, hogy a bőrgyógyász helyrehozza a bőröm, gyógyszert kellett szednem stb. Akkor is anyám mondta, hogy ne csináljam, de én nem hallgattam rá. Tudatosan koncentráltam a saját céljaimra, már annyira elegem volt akkor, hogy mások megmondják nekem, hogy mi a jó, és mit kellene tennem, hogy még makacsabbul a kizárólag a saját érdekeimet tartottam szem előtt, és belülről hajtott engem a vágy, hogy én nem akarom nyomorban és mások irányítása, illetve elvárásai szerint leélni az életemet.

Az én életemet én akarom irányítani, és azt hogy más földönfutó mit mond nekem, hogy mit kellene tennem, az engem már régóta hidegen hagy, csak egyszerűen nem érdekel.

Végül az interneten chateltem egy félig magyar - félig külföldi sráccal, aki eljött meglátogatni engem Magyarországra. Azóta vele már 6 éve boldog házasságban élek külföldön, nagyon-nagyon messze a hazámtól(hozzáteszem még, hogy a férjemnek is kőkemény gyerekkora volt, korán elváltak a szülei stb.)

Mivel az egész életem és életminőségem óriásit változott, és sok sikert elértem, így az önmagamba való hitem is megerősödött, és ez nagyban köszönhető annak is, hogy magasról tettem/teszek arra, hogy kinek mi a véleménye illetve elvárása tőlem. Saját tapasztalatom alapján azt nem is tartom jó dolognak, hogy a munkahelyen akár egyetlen kolléga is a magánéletedről kérdezősködjön, vagy okoskodjon, egyrészt, mert nem a közeli barátaid, ergo nem tartozik rájuk, másrészt van, hogy a megszerzett infók birtokában árthatnak neked. Szóval ne rakj olajat a tűzre. Azt is mondhatnám, hogy állj a sarkadra.

Tőlem is kérdezgetik már, hogy mikor jön a baba, merthogy én úgy gondolom, hogy még 6 évnyi házasság után sem jött el a megfelelő pillanat az életemben, hogy anyuka legyek. Majd eljön az idő, amikor én úgy érzem.

A lényege a mondanivalómnak az, hogy TE irányítod az életedet. Ha hagyod magad sodródni, és hallgatni mások piszkálódásait/elvárásait, azzal csak saját magad alatt vágod a fát, és beletörődsz a sorsodba, hogy neked csak ez jutott.

Hidd el ha Te irányítod az életedet, akkor Te azt kapod az élettől, ami neked jár, amire vágytál mindig.

Leegyszerűsítve: magamat Jim Carrey - 'Yes man ' - ' Az igenember ' című film karakteréhez tudnám hasonlítani. A különbség csupán annyi (Jim Carrey filmbeli karaktere és közöttem), hogy én a saját elképzeléseimre mondok 'igent' és nem pedig a mások elképzeléseire. Ez a titka az egésznek.

Ellentétes példa pl. az anyám, aki egy vérbeli 'no - woman', egy úgynevezett mindenre 'nemet' mondogató nő, mások véleményére sokat adó nő. Hát míly meglepő, vajon miért is éli az életét egy putriban, stresszesen.

Mindenkinek van joga dönteni arról, hogy változtasson az életén, így neked is.

Remélem tudtam segíteni! Szép napot! :)