S. O. S! Ez pánikbetegség? Ha nem, akkor mi? (Több lent)

Nagymamám és anyukám is szenvedett benne és a depresszióban. Nagyi teljesen meggyógyult, de anya még most is szedi az antidepresszánsait, a pánikbetegsége már csökkent, habár van, hogy bevesz egy xanaxot mert ideges. Most lássuk az én sztorimat. Kiskorom óta nagyon stesszes vagyok, dolgozatok, felelések elött nem kapok rendesen levegőt, volt nem is olyan régen, hogy a sírógörcsöt folytottam vissza pedig mindent tudtam. A dolgozatok kiosztásánál is ugyanez van. Borzasztóan maximalista vagyok (szülők részéről nincs olyan elvárás, hogy mindenből ötös legyek, anya szerint a négyes is kiváló, a kitűnőség az én "hülyeségem"). A legjobban ez a szorongás itthon nyílvánul meg. Nem tudok egyedül aludni, nem is szoktam mert bennem van az a leírhatatlan észés amitől legszívesebben elmenekűlnék. Volt egy idő amikor nem éreztem, akkor tudtam a saját ágyamban aludni, de az nem volt több két-három hónapnál.Szép fokozatosan visszajött ez a pánik és már odáig jutottam hogy nem bírtam megmozdúlni, amikir sikerűlt akkor rohantam anyáék vagy az öcsém szobájába. Bár ha valakivel egy szobában alszom akkor is van hogy rosszúl érzem magam de ez csak nagyon minimális.Egyedül sem tudok lenni, szerencsére ez és az elöbbi sem fordul elő csak párszor (aludni egyaltalán nem szoktam egyedül) egy évben. Konkrét példa: Nyáron anyáék nem voltak itthon, a nagyszüleim vigyáztak rám meg az öcsémre. A mama elment a boltba, a papa az öcsémnel lement a játékszobába biliárdozni meg mikrofonozni. Nekem nem szólt senki, fent ültem a szobámban amikor eszembe jutott hogy meg kéne nézni mi van velük. Már ekkor bennem volt az a szörnyű érzés. Ilyenkor az a hülyeség jár a fejemben hogy nincsenek emberek, csak én. Rohantam le a lépcsőn, átnéztem az egész házat, mem találtam senkit, kimentem a kertbe akkor már zokogtam. Rohantam tovább még le nem értem a játékszobához és ott voltak. Megáltam az ajtóban, a szívem a torkomban, majd kiugrott, könnyes szemmel, remegve,és alig kaptam levegőt. szerencsére ők ezt nem látták mert sötét volt az ajtó elött ahol álltam. Rá 10 percre megnyugodtam. Aztán olyan is volt hogy nem hallottam semmi zajt sehonnan, ekkor is rámtört ez az érzés amitől ha a halálba is de menekülnék. Rohantam át anyáék szobájába és szerencsére volt ott valaki. Akkor csak az arcomra erőltettem egy mosolyt és megkérdeztem mi megy a tv-ben. Számtalan ilyen eset volt már annak ellenére hogy nem vagyok szinte soha egyedül, valaki mindig van a házban. Lehetőleg nem mutatom hogy mit érzek ilyenkor mert... ha megbizonyosodom arról hogy minden oké kis idő múlva elmúlik, aztán már csak el akarom felejteni. Azonban van hogy nem tudom visszatartani. Pl a leftben is rám jön a pánik és ha csak hozzátartozók vannak bent akkor akármilyen dedósan is hangzik nem tudok ellent mondani a sírásnak. Természetesen a szívdobogás és a légszomj itt is jelen van. A nagy tömegben is így reagálok csak ott próbálom leplezni, sírógörcs hál istenbek még nem jött rám a többit meg nagy erőlködés árán egy mosollyal legtöbbször el tudom rejteni. Az a kellemetlenebbik része amikor nem... Szerintetek ez lehet egy kezdetleged pánikbetegség esetleg anna elő jelei? Ha nem akkor mitől van mert senki nem ilyen mint én a környezetemben tehát valószínűleg valami baj van velem. Sértő, megalázó kommenteket kérlek ne írjatok. Én úgy gondolom ez nem a vicc kategória szóval ennek értelmében írott hasznos kommentekért végtelenűl hálás leszek mindenkinek.

13L