Depressziós lennék?

Az utóbbi másfél hónapban borzasztóan megváltoztam. Ez még önmagában nem is zavarna annyira, ha nem lenne ilyen kihatással az életemre. Eljutottam odáig, hogy napi szinten 12 órát alszom, de még így is nehezen megy a felkelés. Ehhez hozzá társul az is, hogy reggelente felébredek minden zajra, de egyszerűen képtelen vagyok kimászni az ágyból, inkább visszaalszok. Emiatt 2 hete már az óráimra se mentem be. Este pont az ellenkezője történik, kb. 1-2 órába telik, mire elalszom, addig bámulom a sötétben a plafont. Van, hogy képes vagyok egész nap 2 szendvicsen meglenni, nincs étvágyam, és sokszor csak délutánonként ismerem fel, hogy aznap még nem is ettem. Borzasztó türelmetlen lettem, sok apró dolog idegesít, pedig azelőtt a végtelen türelmemről voltam híres. Próbálom azzal kompenzálni a dolgot, hogy vitaminokat és magnéziumot is szedek, de semmi hatását nem látom. Régi nagy álmom volt, hogy kijussak Amerikába, évek óta álmodoztam erről, most lehetőségem is lett volna, de egyszerűen képtelen voltam bármit is készülni az interjúra, és úgy ahogy volt, el is rontottam az egészet, csak ültem ott kilátástalanul és alig szóltam valamit. Az, hogy folyamatos rossz kedvem van, és barátnőkkel sincs kedvem találkozni, már lassan említésre se méltó. Ilyenkor sokszor eszembe jutnak a gyerekkori sérelmeim, amikkel sose foglalkoztam igazán, de tény, hogy megbélyegezték az életemet. A dolog előzményéhez tartozik, hogy ezt azóta tapasztalom, amióta külföldről hazajöttem, és bár jól éreztem magam a borzasztó stresszes munka ellenére, fél évig együtt kellett laknom egy csoporttársammal, akivel az együttlakás úgy érzem ráment az idegeimre, szinte minden nap a határaimat feszegette. Amióta itthon vagyok, suli miatt nagyon sokat utazok, van, hogy napi szinten oda is és vissza is megteszek 220 km-t, és ezzel is és a várakozással is szó szerint elmegy a fél napom, mire hazaérek, csak az jár a fejemben, hogy semmi értelme nem volt a napnak, és ez felőröl. Mitől változtam meg ennyire? Depressziós lennék?

23/L