Ez valami betegség kezdete? Mi történik velem?

Szóval egyszerűen csak úgy érzem,hogy nincs rendben semmi. 16éves lány vagyok.

Nem túl átlagos gyerekkorral. Édesapám 6éves koromban meghalt.1-2év múlva elvesztettem még egy közeli rokonomat.Most anyukámmal élek. Van 2nővérem,de már nem élnek itthon,mivel idősebbek.

Úgy érzem valami problémám van. Egyszerűen mindent túlreagálok.1éve van barátom (picit több), de vele se a legfelhőtlenebb a kapcsolatom,mert általában olyan apróságokon felkapom a vizet,amit mások meg se hallanak,vagyis nem tartanak sértőnek.

Néha úgy érzem direkt kötök belé,és vonom kérdőre,hogy folytatni akarja-e a kapcsolatunkat,mert ilyenkor érzem,hogy biztosan szeret és folytatni akarja.

A suliban egyes órákon rettegek,hogy a tanár kiküld a táblához én meg majd jól felsülök a többiek előtt,mert vmit elrontok. Vagy tesi órán majd kiröhögnek,mert nem megy 1-2 gyakorlat.

Állandóan azon parázom,hogy nem lesz elég pénzem,igyekszem gyűjteni,de ugye barátomat ismeg kell hívnom azért 1x-2x,mert az bunkóság,ha mindent ő fizet,rajta sem élősködhetek,amúgy se vagyok olyan.

Már egy jó ideje vásárolni járok,mert akkor majd jobb kedvem lesz. Ja persze addig beválik,míg megveszem,utána meg rámtör,hogy na megint mennem kell. Úgy érzem,ha veszek valamit,akkor majd jobban fogok kinézni,és magabiztosabb leszek. Pedig a lelkem mélyén tudom,hogy az fejben kezdődik.(mármint a változás)

Nem merek a barátommal nemi életet élni,illetve élek,de félve.Azon idegeskedem,hogy kiszakad a gumi,vagy történik valami.Ezért néha már az agyára megyek,,hogy menni kell vizet engedni a gumi,hogy tudjuk,hogy nincsen semmi baj.

Nem vagyok elégedett a testemmel sem.

Állandó hangulatváltozásaim vannak. Egyik percben nevetek éés tudom,hogy szép az élet és örülök,hogy itt van velem a barátom. Másik percben pedig győzködöm magam,hogy de minden jobb lesz,közben az van előttem,hogy elhagy a barátom,és hogy mennyire depressziós leszek.mit fogok csinálni.

A barátaim se nagyon hallgatnak meg. Úgy érzem ezt senkinek se mondhatom el,mert nem értenék meg,nem is érdekli őket.

Nem mellesleg a barátom is azt mondja,hogy szerinte túl komoly vagyok. Én amondó vagyok,hogy erre a gyerekkorom is hatással lehetett,de lehet tévedek.

Néha egyszerűen rámtör a sírhatnék,törnék-zúznék,leinnám magam a sárga földig. Rengetegszer be vagyok fordulva.Máskor meg ugyanolyan ember vagyok,mint mások.

Nem vagyok csúnya,és buta sem. Nem értem mi történik velem. Miért nem tudok olyan felhőtlen boldogságban élni mint mások?

Annyira félek,hogy a sértődékenységem miatt,amiért lényegtelen dolgokon felkapom a vizet egyszer majd a barátom is elhagy,pedig tudom,hogy szeret.

Mostanában szédülök sokat (most is),fáj a gyomrom,hányingerem van,émelygek.

Már alig várom,hogy vége legyen a sulinak is. Ilyenkor még a hétvégét is alig élvezem ki,mert belegondolok,hogy jön megint a hétfő,és péntekig megint minden nehéz órát végig kell szenvednem.

Egyedül az vígasztal ilyenkor,hogy a barátommal találkozom,együtt megyünk suliba,együtt is megyünk haza egy darabig,és minden hétvégén itt van nálam,meg én nála.

Neki is az a problémája velem,hogy nem törődöm vele.

Ezalatt az egy év alatt alig kerestem magamtől,szerintem 2 kezemen meg tudnám számolni,lehet egy is elég lenne.

De egyszerűen félek,hogy túlnyomulós leszek,és idegesíteni fogom,pedig ő azt mondja,hogy nem,mert annak örülne.

Sajnos a jegyeimen is ronottam,nem ott jár az eszem,ahol kellene.Pedig tanulok,próbálok tanulni..de nem őgy megy,mint ezelőtt 1,5évvel.

Mit csináljak? Mi van velem? Valami betegség kezdete,esetleg depresszió?

Kérlek,olyanokat ne írjatok,hogy ez a kamaszkor velejárója,mert szerintem nem.