Tényleg igaz ez az állítás?

Tényleg igaz.

Egyszerűen az ember előbb utóbb hazaviszi a betegségeket. Az orvos a tüdőgyulát, a szihomókus meg a lelki nyűgöket.

Én dolgoztam fogyatékos otthonban, ott se volt egyetlen mentálisan ép dolgozó. Napi szinten idéztük az Alíz csodaországbant, hogy itt mindenki bolond. nem is lehet másképp ha skizofréniával, meg mindenféle dührohamokkal vagy körülvéve egész nap....meg hát eleve olyan emberek állnak be ezekbe a munkakörökbe, akik valamilyen oknál fogva szimpatizálnak a betegekkel.

Ez jó is. Inkább egy kigyógyult embertől hallgatom meg hogy mit csináljak x tünettel, mintsem valakitől akinek személyes tapasztalata nincs.

Vagy ez, vagy az apátia.

Nem mindenki beteg, persze vannak közöttük betegek is (bár a súlyosak nem jutnak el a tényleges praktizálásig), de szerintem inkább jellemző, hogy "kisebb" problémáik vannak, pl. rendre gáz párkapcsolatokba mennek bele, nem tudnak megbékélni a kudarccal, ilyesmik. Aztán van egy csomó, aki régebben maga is beteg volt (általában depressziós) és ebből kigyógyulva szeretne segíteni másokon, meg vannak azok, akiknél a családban, baráti körben van a baj, és ez adja nekik a motivációt.

A súlyos betegek egész biztosan nem fognak ebben a szakmában boldogulni, bár az az igazság, hogy a dolgok mai állása szerint sehol máshol se, sajnos.