Anorexia után kényszeres zabálás, mit tegyek?
Régen volt olyan, hogy napokig egy falatot sem ettem, max egy kávét ittam edesitovel, de a végén màr azt sem, mert abban is van kalória. Ezután szakítottam a párommal, új munkahelyem lett és a baráti köröm is megváltozott. Elkezdtem lassan újra mindent enni. Eleinte csak nagyon keveset, attól is tele voltam, meg az emésztésem se bírta. Most meg átcsapott abba, hogy ha elkezdek enni, szinte nincs megállás. Mindegy mit, csak jo sokat, és változatos ízeket. Imádom a cukros, zsíros, hizlaló dolgokat. Egész nap eszegetek, mindig kijárkalok a konyhába. Hánytatni nem szoktam, néha megpróbálom, de sose sikerül, mert utálok hányni, és valahogy nem is akar kijönni. De ilyenkor síró görcsöt kapok és órákig világvége hangulatok van. 45kgrol fel év alatt felmentés 50re. Undorodom a hajas combjaimtol.
Voltam orvosnál, terápiára jártam, de igazán egyik sem segített. Valaki hasonló tapasztalatokkal nem beszélgetne velem?
Én valahogy mindig úgy éreztem, hogy akkor szép egy nő, ha vékony és törékeny. A sportos nekem nem tetszik, szerintem noietlen. Persze nem ítélem el azt, akinek az tetszik, csak nem az én világom.
De a lényeg az volt, h tud-e valaki tanácsot adni, hogyan küzdjem le a folyamatos evésen járó gondolataimat :/
Kedves utolsó, köszönöm a segítőkész hozzászólást. Igen nekem is első hallásra soknak tűnik az a mennyiség, amit leírtál. Pont az a bajom nekem is, hogy vékony vagyok, de nagy a combom :(
Egyébként rendszeresen merem magam. Reggel olyan 49,4-9 között mozgok, estére pedig 50,3-6 között szoktam lenni. De akkor voltam nyugodt, mikor 45-46-öt mutatott a mérleg. Akkor végre a combjaimtol olyanok voltak, amilyet szeretnék, de felül ijesztően kilógtak a csontjait :/ mindenki aggódott miattam, és muszáj volt híznom.
Azért az első sem egy testépítő. Azért mert nem zörögnek a csontjai és tónusos a teste még törékeny és nőies.
Láttad már Monica Belluccit? Nekem ő a legnőiesebb nő a világon. Kerek, ahol kell. Egyáltalán nem sovány. Persze nem is kövér.
Már az első 3 hozzászólásban kaptál segítséget, igaz, hogy nem anorexiásoktól.
Az edzés módját nem véletlenül kérdeztem, ha vékony, de izmos és nem lötyögő bőrű combokat akarsz, olyan mozgásformát válassz, ami inkább nyújtógyakorlatokkal (is) operál. Helyi formálásra esetleg ezt is kipróbálhatod:
Nekem is hasonló alkatom van, combban és csípőben erősebb vagyok, mint derékban. Hiába vagyok 50 kg és 165 cm, akkor is ezek az arányaim, pedig vékony vagyok, és ha meggebedek sem lesz másmilyen, akkor is szélesebb leszek lent. Ezt el kell fogadni, van akinek ilyen a testalkata, van akinek meg másmilyen. Nem vagyunk egyformák.
Volt egy olyan időszakom, amikor 2-3 napig nem ettem semmit, utána 1-2 napig egész nap ettem, aztán kezdődött előröl. Még most sem tudom mindig betartani, de igyekszem ezt a rendszert követni: napi 1x főtt kaja, reggelit kihagyhatom, de akkor vacsorázni kell, és 2 étkezés között várok min 3 órát.
Futni és biciklizni szoktam, emellet pedig guggolok, kitörés, láb emelések popsira. Hasra plank, felülések, láb emelések. Karra súlyzó, kis súlyokkal, nagy ismétlés számmal, húzózkodás, fekvőtámasz.
Míg nem kezdtem el keveset enni ez mind meg se látszott, mert az izom fölött volt a zsír. Hiába száműztem az egészségtelen ételeket. Akkor kezdtek látszani az izmok szépen, mikor drasztikusan megindult a fogyás. Persze izomból is vesztettem, de mindenhol feszes és szálkás voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!