Egyre többször jut eszembe az öngyilkosság?

Okot annyira nem írnék, mert gyakorlatilag csak 1 van, és mások kiröhögnek érte, de évről évre nem hogy javulna a helyzetem, hanem romlik és hamarosan oda kerülök, hogy megszívom az egészet ha nem változik semmi jobb irányba.

Abbahagytam a sulit - antiszociális okok miatt. Amiről eddig azt hittem érdekel, az sem foglalkoztatott úgy iskolában. Az első évem még lement viszonylag jó eredményekkel, de ott sem volt jobb mint most.

Olyan ~6 éve csúszok egyre inkább lefelé. Habár nem érzem szarul magam, hanem mondanám hogy javulok, de a környezetem semmit sem javul. Meguntam.

Jobban érzem magam, nem depresszívoskodok annyit mint régen, mégsem változik semmi. Semmi. Vannak elképzeléseim, de ugyanúgy nem fogom őket elérni sem sehogy.

Nagyon sok opciót megpróbáltam, de akármilyen téren mutatok javulást, semmi sem vezet előre. Kiszakadtam itthonról nem volt jó. Barátaim ismerőseim már nincsenek.

Reggel felkelek este lefekszem, közben eltelt a nap. Iskolába ilyen állapotban tudom hogy nincs értelme menni. De ha még akarnék se tudnék, mivel már elmúltam 21 éves.

Gondolkoztam hogy elmegyek dolgozni, de ott meg az a gond, hogy nem tudok nyugodtan aludni, ha másnap tudom hogy korán kell kelnem. Tény hogy operátori munka, ami lehetséges hogy lefoglalna, de ha korán kell menni 5:50-től indul a délelőttös műszak + 15 perc busz + idő elkészülni, akkor valószínűleg inkább leszarom az egészet és nem megyek be elven úgyis kirugnának.

Egyszerűen semmit nem alszok, ha másnap korán kell kelnem. Az mindegy hogy suli, vagy busszal elkell mennem valahova. Tökmindegy.

Ha napközben megyek el, az úgy még megy. PL. most felállok és elmegyek valahova, az úgy működik. Sokszor szoktam kimenni csak úgy, vagy elmenni a nővéremhez közben 6x kerülni hogy teljen is az idő.

Nem vagyok se anyám számára se a nővérem számára depressziós, senkinek nem hangoztatom a gondjaimat, előttük úgymond ezen adottságok mellett "jókedvű" vagyok.

Viszont manapság ezt már annyira meguntam, hogy keresgélek így össze-vissza. Ma pl. a ciántabletta volt a miután utána olvastam.

Most lehet mondani sok mindent de az életemben 2 személy van akivel az elmúlt 1 évben úgymond többet beszéltem mint "hirtelenbeszéd" az az anyám és a nővérem. De ettől független egyikkel sem valami felhőtlen jó a viszonyom. Beszéltem mással is, de az olyan pl. mint a bolt, vagy gyógyszertár vagy más. Mit kér stb. alapon.

Iskolában is csak beültem, és elvoltam magamban. Nem az hogy nem lett volna lehetőségem másokkal beszélni egyszerűen jobb volt pihenni hallgatni az unalmas előadást aztán kész. Ha úgy volt és meguntam hazamentem. (itt nem nézték ezt, jegyek voltak a fontosak).

Talán a legjobb ami volt az a munkahelyem volt ahol 1 hónapig gyakorlatoztam, ott is látták gondolom hogy picit "behúzodott" személyiség vagyok, meg viselkedtem cikin is, de jó volt dolgozni, gyors eltelt az idő, meg ott kaptam önálló feladatokat is. De ott sem 5-6-7-8-kor volt kezdőidő, hanem 9-10-kor kezdődött a munka.

Ha valakinek ezt elmondom a sztorit ami miatt úgymond leesett az életem az nevet egyet. Nem foglalkozik konkrétabban velem. Olyan ismerősöm nincs és sosem volt (nagy baráti körrel sem, mikor még volt), akinek tudtam volna ilyen-olyan dolgot elmesélni hogy mi a gond. Nem érdekelte ez senkit. Anyámmal ilyet akkor se beszélnék meg ha az utolsó ember lenne a világon, a nővéremmel sem.

Amikor meg valaki rákérdez, és elmesélem a sztorit, mindig azt mondják, nem lesz jobb hogy sajnálatom magam, vagy hogy milyen srác vagyok, ha úgy panaszkodom mint egy csaj. Na most én se nem panaszkodom se nem sajnáltatom magam, csak elmondtam mindig a gondom, ha valakit ez érdekelt. De ezért is írom hogy senkit nem érdekelt.

Pszchiológus lehetne megoldás, de egyrészt 100km-es körzetben nincs, másrészt anyagilag szarul állok most, harmadrészt egyszer beszéltem pszihológussal, se nem annyira foglalkozott velem, meg azt mondta, hogy "sportolj". Nincs más probléma. Mert hogy a sport nyugtat meg oldja a feszültséget meg ilyenek... közben semmit nem használ. Legalábbis nekem. Arról nem is beszélek hogy baromi unalmas.

Ami igazából most visszatart az öngyilkosságtól a megfelelő módszer. Nem akarok szenvedni, és fontos a gyorsaság.

Ez azért is vicces, mert körülöttem mindenki vidám srácnak ismer, közben meg nagyon nem vagyok az. Kiugrott a talaj alólam, én adtam magamnak X évet, de semmi nem javult, összedőlt.

A kérdést csak azért tettem fel, hogy adott esetben más most erre mit lépne? Fogalmazzunk úgy hogy autó előtt is átmegyek és max dudál, nem annyira figyelek már oda a normális közelekdésre meg ilyenek, nincs is halálfélelmem, meg most ha pl. asztalomon lenne valami ciántabletta tuti bevenném, de ez most még megmarad opciónak.

Nem félek tőle vagy valami, hanem nagyon töröm a fejem hogy mi legyen. Egyelőre öngyilkosság mellett más nem jut eszembe. Nem velem van gond, elsősorban, hanem az életkörülményeimmel. Bár tény hogy a fentebbi "alvásgond" sem egészséges, de az relative más.