Borderline beteg a szerelmem nemrég diagnosztizálta orvos. Mit tegyek vele? Szakítsak?

10-es

De legalabb cuki vagy es vicces :)

Legtöbbször egy egészséges eber hangulatingadozásaival sem könnyű együtt élni, nemhogy egy specialista által diagnosztizált beteg emberrel. Tudom hogy sajnálod őt, és hogy szeretnél segíteni neki, mert talán még szereted is, de kár lenne e miatt tönkretenned az életedet. Mert sajnos ez túl nagy önfeláldozás lenne, főleg ilyen fiatalon. Olvass utána, mint a borderline, mint a depresszió külön külön is nehéz betegségek, és így egyben... hidd el, több bánatot, fájdalmat és nehézséget okozna, mint amenyi megéri.

Alapjában véve én is szeretnék minden emberen segíteni, de sajnos van, amihez kevés az ember, és az hogy szeretem az illetőt akin segítenék. Szomorú, de így van.

Döme László – Személyiségzavarok c. könyvéből idézek pár fejezetet:

KLINIKAI KÉP

Viselkedés

A legfeltűnőbb az affektusok heves intenzitása és a viselkedés állhatatlansága, szélsőségessége. A hirtelen hangulati és viselkedési váltások nem a borderline mindennapjait jellemzik, inkább hosszabb távon belül figyelhetők meg. Önemésztő, dühös, depresszív tónus mellett gyakoriak a szorongásos agitációk vagy impulzív düh-harag kitörések. Az öndestruktív viselkedés sem ritka. A borderline temperamentumot és viselkedést a kiszámíthatatlanság és kaotikusság jellemzi Az ingatag, változékony jelleg (s nem valamilyen szabályos ciklicitás), ami ezekre a betegekre jellemző.

Önjellemzés, panaszok

Homályos, zavaros képük van önmagukról, személyes identitásukról. Egyik oka ennek, hogy nem világos előttük, miképpen alakítsák viselkedésüket, hogyan érezzenek. Nem tudják összetartani magukat, nincsenek biztos támpontjaik, amelyek meghatározzák viselkedésüket, céljaikat. Szétszórtnak és szétesettnek érzik magukat, gyermekként bizonytalankodnak, váltogatják érdeklődésüket, vágyaikat. Nincs céljuk, nem tudják energiáikat megfelelően levezetni.

Bizonytalan és instabil identitásuk miatt nagyon dependensekké válhatnak, ugyanakkor a külső támogatás elvesztésével szemben rendkívül sebezhetők. Az izoláció vagy egyedüllét nemcsak azért ijesztő, mert énjük gyenge, hanem azért is, mert nem képesek az érett, határozott cselekvésre. Mivel „védeni" próbálják magukat, sokszor „már előre megérzik" a fenyegető veszteséget, szakítást, és miután többnyire az önértékelésük is zavart, nem remélik, hogy akitől függenek, az jó véleménnyel lenne róluk. Következésképpen nagyon tartanak attól, hogy megalázzák és eltaszítják őket. Emiatt állandóan résen állnak, szoronganak. Ha mégis megszállja őket a remény, akkor idealizálnak, bálványoznak, megtagadják magukat. Máskor figyelemkeltő és manipulatív öndestruktív tettekre ragadtatják magukat, vagy éppen ellenkezőleg, impulzív dühöt és önérzetet mutatnak.

Már az is elég bajuk, hogy identitásuk diffúz és erős a szeparációs szorongásuk, de az intenzív dependenciakonfliktusuk és alkalmi magabiztosságuk kapcsán felelevenülő önvádlásaik és bűntudatuk tovább súlyosbítja helyzetüket. Ambivalenciájuk alapja: ha magabiztosak és önállóak, elveszíthetik a védelmet és biztonságot (amit másoktól kapnak) A múlt tapasztalatai alapján sohasem bízhatnak meg teljesen a többiekben, illetve a tőlük remélt védelemben és szeretetben. Ha erős szeparációs szorongásuk miatt meghunyászkodnak, „beadják a derekukat", az tovább erősíti a függést, s így még fenyegetőbbé válik az elszakadás, az elhagyattatás. Azt is tudják, hogy heves dühöt éreznek azzal szemben, akitől függenek, mert dühíti őket a másik ereje, ami egyúttal az ő szégyenteljes gyengeségük bizonyítéka. Ez a keserű düh önmagában is fenyegető, mert nehéz szabályozni, és ha kirobban, elveszhet a biztonság és támogatás. Rettenetes nehéz kérdés ez a „törjek-e ki, s legyek független, vagy adjam meg magam, hátha jut valami biztonság?"

A düh és keserűség elleni „biztosíték" az önbírálat és az önvádlások felerősítése. Becsmérlik magukat, keményen ítélkeznek önmaguk felett, erős a bűntudatuk, és ha ezek az érzések elárasztják őket, önpusztító-öndestruktív cselekedetekre lehet számítani.

PSZICHODINAMIKAI HÁTTÉR

A hosztilis érzések kimutatása fenyegeti a biztonságukat, mert másokból ellenséges reakciókat, elutasítást és szakítást válthat ki. A dühös érzéseket nem elég megkurtítani vagy ártatlan bűnbak felé irányítani, hanem irtrapszichésen - befelé kell fordítaniuk őket Mindent meg kell tenni a megtisztulásért, ezért az agresszív impulzusokat önmaguk felé fordítják, s túlzó módon adnak hangot bűnösségi és értéktelenségi érzéseiknek, s hangsúlyosan önvádassá válnak. Ezzel nemcsak felnagyítják agresszív érzéseiket, hanem azt is „bizonygatják" a többieknek, hogy „nem érnek semmit'', „nem is igazán ellenfelek". Az önmegtagadás, az önmeghiúsítás kísérlet a borderline hosztilitás ellenőrzésére és mások ellenséges érzéseinek távol tartására. Ha a düh és harag érzése túl erős és destruktív, fokozni kell az önvádat, és alávaló, gyűlöletes színben kell magukat feltüntetniük. Az önvád sokszor mar téveszmés arányokat vesz fel, és a racionális ellenérvek nem segítenek. Az idáig jutó betegeknél kézenfekvő aztán a szuicidális veszélyeztetettség.

Interperszonális érvényesülési stílus

A borderline-ok a másokhoz fűződő kapcsolataikban ambivalensebbek, mint a legtöbb egyéb kóros személyiség. Jellemző az is, hogy dependeniciaszükségleteik kielégítésében általában kevésbé sikeresek, emiatt igen erős a szeparációs szorongásuk. Szeretnének elfogadást és érzelmeket kapni, de nem akarnak alárendelődni másoknak, viszont az elutasítást és veszteséget is szeretnék elkerülni. Mivel már amúgy is ingatag alapon állnak, többnyire nem további támogatást és megbecsülést kívánnának elérni, hanem azt a kevés biztonságot szeretnék megőrizni, ami még maradt nekik.

Jellegzetes coping stílusukat nagy hévvel képesek mozgósítani. Ezért aztán könnyen eljutnak a „mártírszerepbe", s a végletekig megalázkodnak, hogy „ne csak használják őket, hanem szükség legyen rájuk". Mi több, ez a manipuláció arra is alkalmas, hogy „megsajnálják és szeressék őket". Képtelenek elviselni a visszautasítást, üresnek és magányosnak érzik magukat, mert nem tudnak megtartani biztonságos és vigaszt adó kapcsolatokat, emiatt szorongásuk, dühösségérzésük tovább tornyosul. Szükségük van valamilyen szelepre, amelyen a mások elleni feszültségeiket leengedhetik, mivel azonban erősen függenek mások jóakaratától, ezt nem mindig tehetik nyíltan. A depresszió, rezignáltság, kétségbeesős, önkínzás szolgálhat közvetett utódon a düh kifejezésére. A depresszió egyúttal bosszú is azokkal szemben, akik „becsapták" vagy „túl sokat követeltek" tőlük. A többiek „lelketlenségén" feldühödve – depressziójuk révén – „leckéztetik meg őket". A depressziójukkal megterhelik a környezetüket, és kibújhatnak a felelősség alól is. Keserű panaszkodással mérgezik a légkört, feszültséget és ingerültséget keltve a többiekben. Az öngyilkossággal való fenyegetőzés és más impulzív önkárosító viselkedés is a zsarolás és büntetés eszközeként működhet.

szia,

nekem is az a barátom sajnos (én 19L, ő 21F)

egyre nehezebben bírom és van pár egyezés az ő vonásaiban, az általad leírtakkal. 2éve jár(t)unk, nemrég jöttem rá a betegségre, bár mindigis tudtam h vmi nem stimmel nála...

keress mást, amíg tudsz...