Szerintetek normális vagyok vagy túl lihegem netalán csak beképzelem? Orvoshoz kéne fordulnom? Más is embereket gyilkol a képzeletében?

Szerintem meg érdemes lenne szakembert felkeresned.

Nekem is voltak hóbortjaim 14 évesen, amik többé-kevésbé elmúltak így 21 éves koromra. De megközelítőleg sem ennyire, enyhén szólva, túlzóak. A serdüléssel járó személyiségváltozás, az esetleges téged körbevevő problémák felismerése, például hogyha nagyon elhanyagolt családi környezetben élsz, gondjaid vannak az iskolában, a szabadidődben barátok közelében, igenis vezethet egy magába forduló, depressziós illetőhöz, aki talán felnőtt korára sem tudja ezeket levetkőzni. Szerintem az még egy fiatal tinitől sem feltétlen normális, hogy folyton ilyesmiken jár az esze, a nap minden percében (mint írtad, a buszon is szadista gondolatok kerülgetnek, amiket a "különböző énjeid" fejeznek ki). Ez nem puszta átmeneti kori gondolat.

Ha problémáid vannak az otthoni környezetben, vagy a tanulással, vagy bárhol máshol, ha a valóság elől menekülsz inkább ebbe a világba, és ez ilyen élénken nyilvánul meg, az több mint tini hóbort. Főleg azért is gondolom így, mert alapvetően az írásodból ítélve sokkal érettebbnek látszol a korodnál.

Szerintem célszerű volna legalább egy pszichológust felkeresned, esetleg beavatnod egy szülőt, rokont, felnőttet, akiben megbízol. Egy normális, segítőkész pszichológus, hogyha tényleg csak a serdülés velejárója ez a személyiségtorzulás, megcáfol engem. De emögött alapvetően sokkal komolyabb, mélyebben gyökerező okok fekhetnek, amiket ha nem tudsz társadalmilag elfogadható módon kifejezni, kiadni magadból, később problémákat fog okozni a mindennapi életedben, felnőtt korodban is.

2. vagyok, és oké, kijavítom magam. Ha nagyon durvának érzed (és igen, talán az is), felkereshetsz egy szakembert, persze. Mondjuk szerintem nem tudna ő sem túl sok okosat mondani, de egy próbát megérhet.

Nem azért írtam, hogy ilyen korban normális lehet az ilyen mértékű fantáziálás, mert számomra mindig az volt, hanem mert 13-14 évesen én is rengeteget fantáziáltam egy teljesen más témában, mondhatni ugyanígy lekötötte rengeteg szabadidőmet és beletettem magam a karakterekbe (de egyik se én voltam teljesen). Ilyen korban túlpörög a fantázia, az én "énjeim" nem gyilkolásztak mondjuk, ez egy félig szerelmes, nagyon kicsit szexuális, kicsit erőszakos sztori volt, és éveken keresztül "írtam" fejben, máig azon gondolkozom, hogy meg kéne írnom könyvben, persze kissé átalakítva. Szóval én még mindig tartom magam ahhoz, hogy teljesen normális, amit a kérdező csinál, DE ettől függetlenül lehet szakemberhez fordulni, akár csak egy alkalomra is, hogy megnyugtassa magát.

Ugyan már, én is, és a barátnőm is fantáziálunk ilyesmiről. Nagy ügy.

Nagy fantáziád van, és most erre irányul. Kis idő múlva lehet, hogy valami csöpögős, romantikus fantazmagóriával állsz majd elő.

Én a helyedben leírnám a gondolataim, hátha valami jó kisül belőle. Az új Stephen King, csak jobb és nőbe;)

Szerintem nincs veled baj, ha már a késztetés is meg van hogy csináld (állatkínzás vagy hasonlók) akkor már gáz van szerintem. Elég fiatal vagy, még bőven fejlődsz(az agyad is). Én ezt az egészet megpróbálnám pozitív irányba terelni (mint pl könyvírás)

én 11éves koromban az ilyen fantáziáimról kis kezdetleges történeteket írtam az osztálytársaimnak, akik őrültnek néztek már akkor is, de megszokták. Aztán középiskolába már csak meséltem ezekről a gondolataimról. Amikor valaki ártott nekem szóval, vagy tettel, annyira végigpörgött a szemem előtt, hogy milyen változatos módon tudnám megölni. A bántás mértékétől függően kínoztam, és csonkítottam őket a fejemben. Kiskorom óta nagyon színes a fantáziám, így sorra jöttek az ötletek. Mindenki elkönyvelt őrültnek, megszokták, aztán valaki jobban félt tőlem, valaki meg ugyan úgy megmaradt mellettem, mint előtte.

Ma már 21 vagyok, magam mögött tudhatok rengeteg horrorfilmet, ami csak még jobb ötleteket adott, mégjobban kiszínesítette a fantáziáim. A mai napig elképzelek embereket, akik nem szimpatikusak, vagy ártottak nekem ( most ide elkezdte írni az előbb, hogy mit tennék, de inkább kitöröltem, és nem fogom leírni megint).

Az állatokat mindig többre becsültem az embereknél, egy kutyával szívesebben beszélgettem, mint a környezetemmel. Így természetesen sosem kínoztam állatokat, sosem bántottam őket.

Orvosnál ezzel sosem voltam, csak az anyám fenyegetőzött állandóan a rajzaim, és írásaim láttán, hogy el fog küldeni dokihoz, de sosem tette. De mindig is őrültnek tartott.

Az én történetem ennyi :) nem diagnosztizáltak soha semmivel, és nem tekintem ezt magamon rossz dolognak.

21L

6-os vagyok, én is 21 éves, és a mai napig fantáziálok ilyesmikről, mint ahogy írtam. Amíg az ember így vezeti le a feszültséget, szerintem rendben van.

Anno alapiskolán listám volt arról, hogy bántott meg valamelyik osztálytársam és hogyan ölném meg, vagy kínoznám érte.

Voltam pszichiáternél(más probléma miatt), de ezzel kapcsolatban semmi probléma nem volt.