Mit tegyek? Nem akarok megőrülni!

Ez így ebben a formában úgy hiszem, hogy már nem ide való kérdés. A legjobb az lenne, ha elmennél és konzultálnál egy pszichológussal erről, ő majd tud segíteni.

Ezt egy-két mondatban nem lehet elintézni, viszont amit átélsz, az egyáltalán nem normális folyamat és rettentően életminőség romboló.

Konzultálj egy szakemberrel!

elég szomorú, hogy ilyen jellegű kérdéssel a gyik-re jössz!

anyukáddal miről szoktál beszélgetni???

Amit tudsz tenni értük pl most Szilveszterkor:

ha kinti kutyák, aznap akkoris legyenek bent a házban, és ne maradjanak egyedül, ha bentiek akkor foglald el őket:) A lényeg, hogy a petárdázás megijesztheti őket, ha félsz a szökéstől akkor ezt megelőzheted.

Anyudékat azzal fogod kikészíteni, ha egyszercsak öngyilkos leszel, mert nem vetted komolyan ezeket a jeleket és nem szóltál nekik róla, hogy segíthessenek. Szóval ilyen korban ez viszonylag normális, hogy vannak hangulatingadozásai az embernek, de ami sok, az sok, és amit leírsz, az szerintem kicsit túlmutat a normálison. Az alvászavar, a halállal kapcsolatos gondolatok, az indokolatlan sírógörcsök mind figyelmeztető jelek, és ez csak annyi, amit pár mondatban elmondtál, ki tudja, mi van még. Én se vettem komolyan anno, és majdnem csúnya vége lett, szóval tapasztalatból mondom, hogy ne szórakozz ezzel. Nem ciki segítséget kérni, ha egyszer bajban vagy. Az a ciki, ha megtartod magadnak, és nem hagyod, hogy segítsenek.

Az iskolapszichológus amúgy általában nem ér sokat, az a szakma legalja, valami normális szakembert kéne keríteni.

Nekem is két kutyusom van, az egyik még csak 2 éves, de a másik már 9. 7 éves korom óta velem van, pár hetes volt, amikor kaptam, én is imádom őt, és amikor ránézek, rámtör az, hogy milyen sok mindent megéltünk együtt, nem akarom soha elveszíteni. De ilyenkor az is eszembe jut, hogy biztos még sokáig velem lesz. Neked még tovább, mert csak 2 évesek, szóval kár aggódni. Ne legyél paranoiás. Ha ennyire ráparázol arra, hogy meghalnak, akkor még be is következik (ne úgy legyen!). Élj ki velük minden pillanatot, ne gondolj arra, hogy egyszer itthagynak, hanem arra koncentrálj, hogy MOST veled vannak és még fiatalok.

Egyébként ha 12 évesen ennyit agyalsz a halálon, az a pszichéden alapulhat. Ha nem is mész el pszichológushoz, valakivel szerintem mindenképp beszélgetned kéne erről. Ha nem a szüleiddel, akkor mondjuk ha van idősebb tesód vele. Vagy ha nincs, akkor legjobb barátnővel, nagymamával, nagyoapával, bárkivel, akiben megbízol annyira, hogy elmondod neki az érzéseid:)

Ne agyalj sokat a halálon, mert akkor elfelejted kiélvezni az életet a kutyusaiddal!:))