Különc vagyok, minden bajom van, lassan kiakadok és szeritem súlyosbodik az állapotom! Mit tegyek?
Próbálom, próbálom én, de ez nem könnyű. Önteltkedni nem szeretek, irritál ha az összes (vagy csak egy kis) figyelem rám irányul, de nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Kb. 1 hete rájöttem, hogy enyhébb antiszociálids személyiségzavarban szenvedek és enyhébb depresszióban (nem utálom magam, ezért ENYHE.) Azóta minden felidegesít, még egy szó is, egyre gyakrabban tör rám, hogy most sírni van kedvem vagy fogok,de visszafogtam - na, azért nem ilyen nagy könnyekre kell gondolni, csak magára a nyomásra a mellkasban meg a csípésre a szemekben. Még gázokat is álmodok, hogy anyám/apám/tesóm meghal, vagy én (általában rákban...)
Ezt is én írtam, előzmények: http://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__magany-egyedullet__62..
Pszichológushoz nem akarok menni, elég gond van a tesómmal (ő évek óta depressziós - hajlama van rá -, komoly hangulatingadozásai vannak, jár oda, de a szüleimnek elég "teher" ő is, nem akarok én is haszontalan lenni). Mit tegyek...?
válasza:Pszichés kérdéseknél mindig közölj, légyszi, nemet és kort, mert anélkül sok esetben a zavarosban halásznak a válaszolók! Köszi.
Lehetőleg írj konkrét esetet is: pontosan egy olyan helyzetet, vagy többet is, melyben jelzed a konkrét történést, és hogy pontosan mit váltott ki belőled, mit mondtál, tettél, kinek, mit mondtál volna, amit visszafojtottál, vagy cselekedtél volna, stb.
Avagy a linkelt kérdésben benne foglaltatik? Elolvasom azt is most, de jobb, ha minden kérdésnél, kérdésenként ismételten jelzed ezeket. Köszike. :)
válasza:Nnnnah.
Úgy kb végiggyömöszöltem magam a linkelt kérdéseden. Bár a vége felé kicsit ugrottam már Tituszt, mert nem igazán értett meg téged, ahogyan első két reakciójából leszűrtem.
Teljesen világos a problémád. Viszont nem egyszerű állapot, tudom, mert egy cipőben járunk. Avval a különbséggel, h életkorunkat tekintve az apukád lehetnék.
A linkeltnél az első beírók között ott a pont! Sajnos ilyen a világ, túl sok a felszínes ,bunkó. Nehéz az értelmeseknek társakra lelni e világban, mert kisebbségben vannak (vagyunk).
Viszont: érzelmileg kell még edződnöd, amire bőven van időd még, persze ezt folyamatosan művelned kell. (És mindenkinek, saját magán, főleg tizenévesen.) Érzelmileg pl azt kell megrágnod, hogy ilyen a világ:
a többség boldog tudatlanságban szenved, de aki értelmesebb, komolyabb, egyben nehezebb életfeladatai vannak, részben saját magával! Így pl az átlag felettieknek a türelmet különösen tanulnia kell, ha nem annyira jó benne, a fenti okokból.
Viszont nem csak erről van szó... összetett folyamat a lelki fejlődési lehetőség az életben. Pl Ha ennyire zavar a magány (amit egyébként megértek), akkor vég nélkül keresgélned kell megfelelő, megértő, hozzád hasonló szellemi színvonalú társakat! Tudom, 12 évesen még nem feltétlen igazán érett szociálisan az ember, pl a kommunikáció terén neked is van mit fejlődni, amit nem bántásból mondok, hanem ugye neked adott egy problémád, ez eleve azt jelenti, h valami hiányzik belőled, de ez nem szégyen! Mindig mindenki fel tud fedezni saját magában hiányosságokat pl képességei terén, és részben erről szól a fejlődés! Aki nem talál hiányosságokat magában, az beképzelt.
Na már most... úgy fest, a kommunikációs hozzáállásodban is akad pár hiányosság (nyugi, bennem is, csak más oldala problémás bennem) : javaslom, minimalizáld a kifogásokat, kihez mehetsz oda; ezen felül meg kell tanulnod vállalnod a visszautasításokat, mert többen szokták az embert visszautasítani, mint elfogadni, de nem kell h ez kedvedet szegje, tehát: szólítsd meg, vagy adj jeleket annak (metakommunikációs jeleket, pl mimika, sóhaj, tekintet, stb), akit ismerkedésre méltónak tartasz, és, hangsúlyozom: minimalizáld a kifogásokat, pl
NE agyald túl hogy az a személy most "túl idős", "túl nagy a presztízse", "most túlságosan izzad a tenyerem", stb.
Várom reagálásodat, aztán folytathatjuk az eszmecserét itt.
Hát ömm... konkrét helyzetet? Az most per pillanat nem jut eszembe, csak az, hogy ma edzés után beültem a kocsiba és úgy utáltam az egész életemet meg pár embert az edzésről, hogy majdnem elmondta, de mégsem, hogy: "Anya, már nem szeretek ide járni, nem tudom miért, de az utolsó 2-3 alkalom óta irritál ez a közeg/környezet blablabla."
Igen. Azt nem tudom, hogy láttad-e, de 4. osztály óta ez van. Már kicsit kivagyok tőle, lassan feladom, hogy mindig álarcot viseljek (azért kell, mert máshogy nem bírom elviselni a környezetem, és így nem szólnak hozzám, nem számít a véleményem és nincs min konfliktusba kerülni stb. meg még van 1000000 oka.)
Értem, mit akarsz mondani, de nincs hozzá önbizalmam. Menjek oda egy rohadt vadidegenhez? És mégis mit mondjak neki? Hjajj. Tudom, ez gyávaság, nagyon. Szerintem ha ilyen jeleket küldenék, hülyének néznének.
Plusz meg két lehetőségem van: suli meg edzés.
De ne értsd félre, nem azzal van bajom, hogy bárkivel is kialakítsak egy laza viszonyt, mert pl. volt ovistársammal nyáron gyakran összejártunk, meg múltkor 5 óráig voltam nála szülinapi bulin; nem ezzel van a gond. Hanem a mélyebb kapcsolatokkal. Nincs egy se a korosztályomból. Ez az a hiány, ami nem jó. Így visszanézni az eddigi egyetlen "barátnőm" se értett meg soha. (Bár ez egy iszonyú hosszadalmas történet...)
Apropó, az antiszociális személyiségzavar jellemzői csak a felvett "maszkomra" igazak, rám nem.
Válaszolj, köszi. :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!