Szorongás a pszichológusnál?

Engem azért szokott elfogni szorongás, mert az az egyetlen hely, ahol tényleg őszintén beszélhetek bármiről és érzem a feltétel nélküli elfogadást, ez pedig akármilyen nevetségesen hangzik, zavarba ejtő és ez szorongást generál. A másik pedig hogy a pszichológusnál van az a hely, ahol beszélek a rossz dolgokról, amikről nyilván beszélni sem túl vidám dolog. Ezt amennyire várom, annyira nem várom. Szóval rengetegszer görcsölök rá már előre hogy "de én erről nem akarok beszélni... meg arról sem... meg semmiről sem... akkor miről beszéljek?" De az igazság az hogy pont azokról kéne beszélni és igazából kicsit akarok is beszélni, amikről nem akarok. Viszont a terápiák nyújtják szinte az egyetlen helyet, ahol felmerül, hogy beszéljek ezekről (szóval szeretek ott lenni, mert beszélhetek és érzem a biztonságot). Szóval állandó kettősségben élek. Akarok menni, de szorongok és mégse mennék.

Nem tudom ez segít-e valamit, hogy elmondtam én mit tapasztalok, de hátha jutsz vele valamire :)

Ez olyan, mint a párkapcsolatnál: ha a másik kidobna, akkor jobb hogy kidobott mert azt jelenti, hogy a kapcsolat nem működött és csak annyi történt, hogy ő feladta.

Amúgy ha jó szakember és türelmes, akkor nem fog kidobni, hanem igazodik hozzád. Ha pedig úgy érzi, hogy ő képtelen segíteni neked, mert nem működik a "kémia" és ő nem a megfelelő szakember neked, akkor az a szakszerű eljárás, hogy átirányít máshoz, akiről úgy véli, jobban segíthet.

De szerintem azt az előre jelzést inkább biztatásnak, mint elriasztásnak szánta. Csak próbálta jelezni, hogy átlagosan ebben ennyire jól tud segíteni. De ha megfázol se mondanak le rólad csak azért, mert nem gyógyultál meg 3 napon belül, ahogy azt szokás. Szóval nyugi, idővel menni fog, de ha mégse, akkor keress másik szakembert! Viszont érdemes lenne valahogy megpróbálni beszélgetni a pszichológussal és arról beszélgetni ami a problémád, ami konkrétan zavar. Ha szóban nem megy elsőre, akkor mondjuk le is írhatod akár... Vagy nem tudom. De az alapján amit írsz én nem csodálkozom, hogy feszült vagy és szorongsz a terápia előtt.

A szorongásod és a depressziód erősödhetett valami külső tényezőtől? Leterheltebb vagy, sok rossz történt mostanság vagy hasonló?

Az mindenképpen pozitív irány, ha elindultál afelé, hogy békében legyél önmagaddal. Szóval a terápia hat és te fejlődsz.

Nem késtél el semmivel! A lehető legjobb korban vagy még mindig. Fiatal vagy, könnyen változol, nem úgy mint az idősebb korosztály. Tudom, hogy néha nagyon nehéz bízni és hinni és nem kétségbeesni, hogy ez sosem fog menni, de bármilyen nehéz is muszáj. Muszáj hinni benne, és folytatni. Lesz ez jobb is. Abszolút úgy gondolom, hogy az, hogy önutálat eltűnik, egy nagyszerű pozitív jel. Akkor is, ha ideiglenesen a depresszió és a szorongások erősödnek. Mert ez valószínűleg csak ideiglenes. És valóban lehetséges, hogy azért tűnik most rosszabbnak, mert elkezdted elhinni, hogy nem ezt érdemled. Ez is egy fázis, lesz még máshogy.

De azért magadtól is próbálkozhatsz esetleg kitalálni, hogy hogyan tudnád jobban kezelni a szorongást. Nekem egy kabalám van ami mindig velem van. Nem szorongok tőle kevésbé, de mégis könnyebb belemenni és elviselni a szituációkat vele. De bármi más hasonló apróságot ki lehet találni. Valami szokást, vagy intenzívebb sportot, vagy akármit. Figyeld magad, a reakcióidat, hogy mi az amitől esetleg egy kicsit könnyebb, és nyugodtan csináld azt, akkor is ha valami elsőre gázosnak tűnő dolog. Ha neked attól jobb (és persze nem bankot rabolsz vagy ártasz magadnak :D ) akkor érdemes csinálni. :) És persze járj továbbra is a pszichológushoz, ő is segít neked, talán majd még ilyen technikák elsajátításában is. De abban mindenképp, hogy jobban legyél.

Mit mondott, átlagosan mennyi idő kell szerinte a gyógyuláshoz és te mióta jársz?

Ha csak beszélgettek, nem valószínű, hogy a pszichológusod kiképzett terapeuta.

Az esetedben talán a leghatékonyabb lenne a KIP, ego-state, hipnobehaviorista kezelés. Nézz utána, gondolkodj el rajta.