Egész életemben úgy éreztem, hogy valami nincs rendben velem, de mi?
27 éves nő vagyok, van egy 6 éves lányom, akit születése óta egyedül nevelek. Diplomám, munkám, normális életem van. Nem tinédzser kori megzavarodásról van szó.
Jártam pszichológushoz kb. egy évet, ő nem mondott semmit, csak csevegtünk heti egy órát. Otthagytam, nem szerettem hozzá járni, megnyílni sem tudtam. A bátyám pszichológiát végzett, szoktunk beszélgetni, és nem említette még, hogy bármilyen mentális zavarra gyanakodna. Nem mintha konkrétan rákérdeztem volna, de gondolom csak észrevenné, ha nem stimmelne valami. Szóval ésszerűnek tűnik a következtetés, hogy normális vagyok. Én mégis másképp érzem.
Nem szeretek emberekkel beszélgetni. Sem idegenekkel, sem ismerősökkel. Képes vagyok rá, de mindig kényelmetlenül érzem magam, családdal is (kivéve a lányomat). Ez nem nagyon látszik rajtam. Igyekszem disztingválni. Nem mindig sikerül persze. Előfordul, hogy szándékom ellenére faragatlannak tűnök, vagy megbántok másokat. Mindössze három barátom van, akikkel nem okoz kényelmetlenséget a kommunikáció. Mindhárom férfi. Többnyire tizenévesen ismertem meg őket. És mindhárommal leginkább a szex a közvetlen összekötő kapocs a mai napig is. Más barátaim nincsenek. És amúgy soha életemben nem éltem együtt férfival. Pedig vonzó vagyok és okos. Csak olyan... érzelmi analfabéta. Nehezen kötődő, még akkor is, amikor szerelmesnek érzem magam. Problémás csaj. Nem értem a hűséget sem. Egyszerűen nem tudom átérezni a fontosságát. Emellett az indulataim is nehezen kezelem (állítólag). Tény, hogy olykor elveszítem a kontrollt. Sokszor érzem úgy, hogy nem értem az embereket, és ők sem engem, és nem tudom magabiztosan megállapítani, mi normális és mi nem. Nagy a disszonancia külvilág és belső világ között. Az én belső világomban minden úgy van rendjén, ahogy van, a normális fogalma értelmezhetetlen. A viselkedés számomra olyan, mint egy több változós egyenlet, ahol a változók a korábbi tapasztalatok, a látott minták, a mentális korlátok, stb. Van olyan életút és személyiség párosítás, ami után az egyetlen normális cselekedet, hogy mondjuk felakasztja magát az ember. Anyám mindig azt mondta rám ezért, hogy mértéken felül toleráns és empatikus vagyok. Én nem tudom... Hiába értek sok mindent, nem tudom elhelyezni magamban. Nem ismerem fel a tettek helyét vagy értékét. Mi jó, mi rossz, mi illetlen, mi nevetséges, stb. A bűn fogalma sem egészen érthető számomra morálisan. A törvényeket azért betartom.
A másik: kényszeresen gyártom a listákat. Órákat, napokat képes vagyok eltölteni különböző listák, táblázatok és tervek készítésével, amikkel igyekszem felölelni az életem minden apró mozzanatát. Leírom, hogyan nézne ki a tökéletes lakásom, a tökéletes hetirendem, meg ilyesmi. A terveimet általában nem valósítom meg. Például eltervezem a következő napom minden percét, táblázatba foglalom, rendszerezem, színekkel jelölve tematikusan felbontom, 5 perces felosztású napirendet írok a 24 órára, majd felviszem a google calendarbe, közben pedig átélem, hogy milyen szuper egy tökéletes nap, és jól érzem magam, amíg ezzel foglalatoskodom, de másnap ahelyett, hogy tenném a dolgom, inkább újabb terveket írok a következő napra. Ebből sok károm származik. De nem csak napirendeket írok, mindent megtervezek. Ha a lányom megfázik, tervet írok arról, hogyan fogom kúrálni, és mire figyelek majd oda. A felét nem tartom be. Mindig túl magasra teszem a lécet. Ettől állandóan rosszul érzem magam. Egy kontroll vesztett control freak vagyok.
Az a baj, hogy tudom, hogy olykor mindenki bizonytalan önmagában, és mindenki érezheti magát meg nem értettnek, és érezheti azt is, hogy ő sem érti a világot, és lehetnek hülye szokásai, és mindettől még normális ember, én mégis azt érzem, velem valami nem oké, engem másképp huzaloztak. Igazából jó lenne, ha lenne valami neve ennek az érzésnek, még ha az egy mentális zavar megnevezése is. Legalább tudnám hova tenni, hogy miért is vagyok olyan, amilyen. Mit kezdjek ezzel az egésszel? Ti mit mondtok?
válasza:Tetszett a kérdésed, és tök szimpatikus vagy a leírás alapján. :)
Szerintem alapvetően az a "baj" veled, hogy túl intelligens vagy. A hétköznapi életnek egy csomó aspektusának átlátod az értelmetlenségét - plusz a szociális képességek egy részének a hiánya, amit csak gyakorlás útján lehet megszerezni, és Te még nem szerezted meg. Ez "diagnózisom" így első pillantásra.
Ha szeretnéd, én szívesen barátkozom Veled, meghallgatlak. Én is nő vagyok, de leszbikus (nyugalom, nem akarok rád mozdulni ;) ), van egy csomó fiús tulajdonságom (is), és előttem nem kell viselkedned, nyugodtan elengedheted magad. Elég jól tudok hallgatni. :)
"Szóval ésszerűnek tűnik a következtetés, hogy normális vagyok. Én mégis másképp érzem."
Szerintem, némileg leegyszerűsítve, egyetlen normális ember sem érzi magát "normálisnak". Csak a túl buta, a társadalmi normákat vakon követő, primitív emberek érzik magukat normálisnak. :)
"Nem szeretek emberekkel beszélgetni. Sem idegenekkel, sem ismerősökkel. Képes vagyok rá, de mindig kényelmetlenül érzem magam, családdal is (kivéve a lányomat)."
Egyrészt nem mindenkivel kellemes beszélgetni, mert az emberek túlnyomó része rendkívül korlátolt. Másrészt mindenkivel van olyan, hogy jobban élvezi a magányt. Harmadrészt pedig a szociális képességeket tanulással kell megszerezni; nekem például mákom van, mert egy jó darabig olyan munkám volt, hogy emberekkel kellett foglalkoznom behatóan, így alaposan megtanultam szocializálódni, az ezzel kapcsolatos gátlásaim leépültek. De fiatalon én is zárkózott és társaságkerülő voltam, az később alakult át.
"És amúgy soha életemben nem éltem együtt férfival. Pedig vonzó vagyok és okos. Csak olyan... érzelmi analfabéta. Nehezen kötődő, még akkor is, amikor szerelmesnek érzem magam. Problémás csaj. Nem értem a hűséget sem. Egyszerűen nem tudom átérezni a fontosságát."
A párkapcsolat külön is baromi nehéz dolog, és sok szempontból túlértékelt is. Szerintem nem kell mindenáron törekedni rá. Mindig van rengeteg hátránya is, csak rengetegen azt hiszik, hogy mivel ez a társadalmi elvárás, hogy Isten-család-haza, ezért mindenképpen muszáj egy családot formálniuk, vagy legalábbis párkapcsolatban élni, mert az úgy való. Pedig szerintem tök felesleges erőltetni, ha nem esik jól. A hűség is ilyen: mindenki csak a másiktól várja el, magáról meg sokszor csak hazudja. Ez is csak olyan, mint bármely másik "jó" tulajdonság, amit mindig csak a másik féltől vár el mindenki.
"Emellett az indulataim is nehezen kezelem (állítólag). Tény, hogy olykor elveszítem a kontrollt."
Az életben sok a stresszfaktor, főleg egy nőnek. Meg egy nőtől el is várja a társadalom, hogy tagadja meg az agresszióját, tegyen úgy, mintha nem is létezne, holott ugye az állatvilágban a nőstény is alaposan kiveszi a részét az agresszióból. Tehát tulajdonképpen ez is természetes, és egy csomó olyan helyzet létezik sajnos, amit agresszióval lehet csak, vagy lehet jobban kezelni.
"Sokszor érzem úgy, hogy nem értem az embereket, és ők sem engem"
Mások is pont úgy működnek alapvető szinten, mint te. Ez a kulcsa az emberek viselkedésének a a megértésének.
"és nem tudom magabiztosan megállapítani, mi normális és mi nem."
Na ez az, ami azt jelzi, hogy intelligens vagy. Az ugyanis, hogy mi "normális" és mi nem, rendkívül fluid, képlékeny fogalom. Egy országgal odébb, de még vidéken kontra Budapesten, sőt, akár egy utcán kontra egy bevásárlóközpontban is teljesen más a "normális". Egy strandon normális, hogy csak egy bugyogó és melltartó van rajtad, de egy méterrel odébb, a kerítésen túl, az utcán már mindenki megbontránkozik, ha így öltözöl - és így tovább, számtalan példát lehetne sorolni.
"A bűn fogalma sem egészen érthető számomra morálisan."
A morális bűn fogalma meg aztán végképp teljesen képlékeny dolog, mesterségesen kimódolt korlátokkal.
"A másik: kényszeresen gyártom a listákat."
Haha, ez szerintem sok értelmes emberre jellemző! :D Nekem már csak egy lista kellene, amin csak ennyi van: "NÉZD MEG ÉS TARTSD BE A TÖBBI LISTÁDAT!". :) Már tervezem, hogy ezt valahogy a szemhéjam belső felére kéne tetováltatni, vagy ilyesmi. :)
A leírásod alapján egy igen szimpatikus ember képe bontakozott ki előttem. Ha szeretnél beszélhetni, írásban vagy személyesen, írj rám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!