Olyan rossz az életünk rendszere nem? Ti mit gondoltok erről? Bővebben lent:

Az extrém sportokat az irdatlan adrenalinlöket miatt csinálják:-)

Minden kornak megvan a maga feladata és szépsége. 20 évesen szárnyalsz, szabad akarsz lenni, tanulsz (nagyon leegyszerűsítve az én meglátásomban). Utána kezd el beérni az ember, családot alapít, gondoskodik azokról a kis csodákról, akiket a világra segített, közben építi a karrierjét, békességet hoz a családra stb. Ez van olyan 45-55 éves korig, ki mikor ad életet egy gyermeknek. Aztán jöhetnek az unokák is, közben továbbképezheti a tudását, összetartja a családját, több ideje marad a hobbijára.. Ezek csak nagyon apal dolgok, a lényeg tényleg annyi, hogy mindig meglesz a feladatod az életben és mindig más fogja a legnagyobb örömet okozni pl. 60 évesen nem egy hajnalig tartó kocsmatúra fog a fejedben járni, hanem a kisunokád megszületése:D

(Legalábbis én így gondolom...:-))

Én pont nem szeretem annyira a gyerekkort, amikor az ember kicsi és függő... Később okosabb és egyre inkább rajta múlik, hogy mit csinál, legalábbis nekem így logikus.

Később nem tudom, mi lesz, de most 38 vagyok, jó, az életem speciel épp romokban, majd felhozom, de egészséges vagyok, még eléggé fiatal (szép sose voltam, 1-2 ránc sem fog érdekelni)... Viszont most már el kéne kezdeni tényleg azt csinálni, amit élvezek (bár mindig szerettem a munkámat, ez nálam alap, viszont most már kicsit más érdekel), plusz gyúrni és kialakítani egy sokkal jobb testet :D Ha a 100. születésnapomon hegyet akarok mászni egész nap (totálisan az a terv), akkor ehhez most már megfelelő fizikai aktivitást kellene elkezdeni, plusz egyébként is. Fiatal szervezet sokat kibír, de most már jobb, ha egészségesebb és aktívabb életmódot folytatok.

Házam már van, arra már nem kell gyűjteni, végre :) Ez azért jó. A motorok sem öregek még... Ja igen, 33 évesen még nem volt jogsim, ez is egy nagyon komoly javulás az életemben :) Bulizós ifjúságom nem volt, pénzem se volt rá...

A jó gének persze sokat segítenek. S az is, ha az ember nem töri össze magát nagyon. Nagyobb motoros eséseket nem akarok, a kötelező egy már megvolt :)

A szomszédék rég nyugdíjasok, de jóval vidámabbak, mint én és a párom, folyton nevetős haverok jönnek hegytetőn levő nyaralójukba, elég aktívak is... A felmenőim kevésbé vidámak, de szintén egész életükben aktívak voltak. Aki nem használja a lábát már 30 évesen se s nem vigyáz az egészségére, az ne csodálkozzon, ha lerobban öregkorára - persze, ha vigyáz, az sem tuti, de sokan valóban tehetnének többet önmagukért. Van, aki nyugdíjasként csak ücsörög, nagyanyám pedig még 90 évesen is kapált és eléggé meghajtott minket anyámmal, bár ez már a személyisége miatt volt, erőben a 60 éves anyám volt messze a legerősebb hármunk közül (én 20 voltam akkor).

Bocs, kissé túl személyes lett, de máshogyan nem tudtam.

Az én motorom nem képes 300-ra, de nekem jó még a 60-90 is, csak megfelelő élességű legyen hozzá a kanyar (300-zal tipikusan egyenesben mennek, arra bárki képes, bár akkor már elég hamar fel tud bukkanni egy kanyar... az viszont nem merészség, hanem szellemi probléma),

viszont mindig azt mondom, hogy én sokáig akarok motorozni, nem gyorsan. S a tájat is kell élvezni, én túrázom, nem pályázom :)

Az extrém sportok egy része pedig nem veszélyes, csak poénos.

Engem inkább az zavar, hogy olyan rövid az élet. Még nem éltem nagyon sokat, de biztos vagyok benne, hogy én olyan jól tudnék kezelni jópárszáz évet, feldolgoznám a negatív dolgokat és tuti nem unnám el magam, hisz annyira érdekes az élet, annyi rengeteg dolgot kéne megtudnom, kipróbálnom, megtapasztalnom, újra és újra... De nem olyan vészes, csak hosszú és főleg széles élet kell hozzá. Ez utóbbin még dolgoznom kell, túl kevés dolog történik velem. Pedig az csak rajtam múlik... Ez utóbbi megnyugtató, de bizonyos állapotban/személyiség mellett csüggesztő gondolat. Nincs sültgalamb, tenned kell érte. Vannak buta, helytelen mondások (pl. "Aki kíváncsi, hamar megöregszik"), de meglepően igazak is ("Mindenki a maga szerencséjének kovácsa" - van persze, aki eleve többet kap az élettől, de azért sok múlik rajtunk is... Még akkor is, ha valami nagyon nagy nehézséget kaptunk...)

Szerintem meg születésünktől fogva haldoklunk, mint minden élőlény körülöttünk. Amint fent, úgy lent. Mindenben megfigyelhető egyfajta szabályosság, így bizonyos idő után az ember rájön, hogy mire számíthat a továbbiakban, feltéve, ha foglalkozik olyan kérdésekkel, hogy mi az élet értelme. Amúgy nem kellene keresni. Ez olyan, mint amikor éhes vagy, de nincs kedved enni csinálni magadnak. Mit teszel? Ülsz a foteledben és bámulsz magad elé, hátha majd valaki megszán és behelyez a szádba egy sült csirkét. Pedig nagyon hamar elkészülne az a csirke, ha te magad felkelnél, és kivennéd a fagyóból. De nem, inkább éhen halsz.

Nagy dolgok amúgy senkire sem várnak, az univerzum szemében úgyis mindenki egyenlő, nem számít, hogy mennyi pénzed van. Ennél többet ugyanis sosem leszünk képesek elérni. A pénz az egyik mozgatórugója az emberiségnek, az igaz, de mivel mi találtuk ki, ezért magasabbra nem törhetünk vele, csak a mi kis világunkban elegendő az érvényesülésre. De semmi pluszt nem ad.

Azért mindig irigyeltem azokat az embereket, akik képesek mindig csinálni valamit, ami még hasznukra is válik. Én inkább csak gondolkodni szeretek, és várni, hogy felszolgálják a sült csirkét...

Nekem is tetszenek az extrém sportok, de nem meghalni akarnék általuk, bár elméletileg erre kifejezetten hajlamos vagyok. Amikor valami félelmetes dologban veszek részt szándékosan, akkor éppen hogy megszabadulok az ilyen késztetésektől, mert minden gondom összpontosul, és egyszerűen kirobban belőlem. Mintha egy nagy, rusnya kelés fakadna ki a bőrömön, ami már hetek óta csak gyűlt és gyűlt. Az egy megkönnyebbülés. Utána pedig boldogan megyek emberek közé, mert már nem nyomaszt semmi.

Ebben a pillanatban most nem is igazán értem a kérdést; szerintem túlságosan a részletekkel vagy elfoglalva. Nem kellene előre eltervezned, hogy az egész hátralevő életed borzasztó lesz, mert így képtelen leszel meglátni a lehetőségeidet, pl. a csirkét a fagyóban.