Mi tévő legyek?
18 éves vagyok és az egész életem elvan b*va.
Egy évvel ezelőtt pszichiátriára kerültem öngyilkossággal. Nem bírtam elviselni magam, függtem a barátomtól irreálisan dependensen, az apám láttam benne, a nap 24 órájába vele akartam lenni, életképtelen voltam nélküle, csak feküdtem. 1 évet voltunk együtt, 10 percente hivogattam az egy év alatt.
A végén már nem bírt idegekkel..érthetően. Én is próbáltam fékezni magam, uralkodni az érzéseimen, de nem bírtam, ekkor vettem be 24 szem No-spat, fogalmam se volt mit veszek be, csak egy éjszaka folyamán adagoltam szép lassan. Tehát bekerültem, 3 hetet voltam bent, bediagnosztizáltak borderline- szindrómával, és viselkedés zavarral. Írtak fel Stiloxot meg frontint. Egyik se használt, aztán Rivotrilt és Gerodormot.
3*1mg, meg este 2 tabl. altatót. A barátommal szakítanom kellett, az orvosom kötelezett.
Amikor kijöttem lelkes voltam, gyógyulni akartam. Bementem a Thalassa Házba, fél évre. Imádtam, ott végre otthon voltam, volt anyám, apám, testvérem, pasim.
Ott már csak rivotrilt kaptam, este 1,5mg-ot.
Ott megismerkedtem a mostani párommal, aki alkoholista.
Mindketten befejeztük a terápiát idő előtt, mert párban nem folytathattuk. Akkor már összevissza szedtem a Rivotrilt. Hozzáköltöztem, 1 hónapig ivott és otthon feküdtünk. És összevssza hazudtam neki, hogy rám figyeljen, a halálomat is behazudtam.
Utána elment dolgozni én otthon takarítottam.
Az orvos rengeteg gyógyszert írt fel.
Antidepit, 3*1mg rivot, gerodormot. Ezeket összevissza szedtem, itt is ugyanúgy függtem a barátomtól.
Egyik nap bekattantam, és bevettem minden otthon található gyógyszert azt éreztem nem vagyok elég jó.
Bevitt a mentő, a barátom nem jelentkezett, szó nélkül elhagyott és inni kezdett. Ismét pszchiátria.
Nem emlélkszem több napra, tele nyugtatóztak.
Hazamentem "szerető" szüleimhez és mély depresszióba zuhantam, 2 hónapig feküdtem éjjel nappal, nem beszéltem senkivel, gyógyszerezem, azt hittem meghalok.
Találkoztam ismét a barátommal aki elhagyott, megkérte a kezem. Rájött egy roham és elvitte a mentő, ennek fél éve. Azóta is együtt vagyunk. Ő 3 hónapot feküdt élet halál között egy intenzíven. Én mindennap ott ültem az ágyánál, prostituált lettem ez idő alatt,hogy őt ellássam. Kijött a kórházból, mindennap veszekszünk, és azóta Xanaxot szedek, napi 3*1 mg sr-t. Nem bírok meglenni nélküle, rettegek hogy smét vossza kell mennem prostituáltnak, hogy mindene meglegyen.
Megőrülök, rohamaim vannak és senki se segít, megőrülök, most is 5 mg xanaxot kellett bevennem, hogy ezt nyugodtan letudjam írni
mit tegyek? köszönöm, annak, aki elolvassa.
Sajnálom a helyesírási hibákat, zaklatott vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!