Mit kéne tennem? Pszichiáteri segítség kellene? Help. Bővebben megnyitás után.

24 éves leszek szeptemberben. Az általánosban végig a gúnyok, csínyek céltáblája voltam. Gimnáziumban szintén. Annak a váltására nem volt lehetőségem, hisz beteges gyerek voltam, ráadásul otthon a család legidősebb tagjait együttesen kellett ápolni. A szociális életem romokban hevert, minden nyitást követően úgy tűnt -- eleinte el is jártam társaságba --, nem látnak engem. A dolog nem változott, betegség betegséget követett, ezek a bulik és beszélgetések is elmaradtak. Végül maradt a családi gyász, két sikertelen egyetemkezdési kísérlet. Komoly egészségügyi problémák. Ráfogtam tehát a helyzetemre, hogy mindez az oka annak, hogy nincs kiút. Később aztán maradt a rengeteg tanulás. Mára pedig... eljutottam addig a pontig, hogy jogászhallgatóként nincs más a napjaimban, csak a tanulás és ez épp eléggé lefoglal ahhoz, hogy ne folyton azon merengjek, miért lettem ilyen üres. Amikor pedig nincs szorgalmi időszak, otthon ülök, ugyanott, a négy fal közt, ahol mindig... Nem keresnek az ismerőseim, hisz azok kollégák, bármennyire is igyekeztem jól elbeszélgetni velük. Csúnyának senki sem mondott. Illetve senki sem panaszolta volna fel, hogy 'gondokkal küzdőnek' látszanék. Egyszerűen csak... se barátok, se változás, se felnőtt élet, se első csók -- a többiről ne is beszéljünk. Hiába fordultam többször is az emberek felé, valóban... nem látnak. Nem hallanak meg. Most pedig... rémítő üresség maradt, semmi más. Van egyáltalán értelme így tovább menni? Mi a megoldás? Orvos?