Szorongós, élettelen, életképtelen lány vagyok. Mit tanácsolnátok nekem?

16 éves vagyok, gimnazista. Mikor idejöttem, azt hittem teljesen megváltozik az életem, sok új barátom lesz, mert általánosban elég rossz volt az osztályközösség. Az első félévben minden gondtalan volt, aztán idővel újra elkezdtem úgy érezni, hogy nem igazán találom meg a közös hullámhosszt az osztálytársaimmal. Itt is kezdtem magamra maradni, innéttől fogva pedig elindultam a lejtőn. Most már csak egy-két olyan ember van, akivel többet beszélgetek, de csak a sulis dolgokról. A többiekkel alig kommunikálok.

Egyetlen barátnőm van, akivel szabadidőmben találkozni szoktam, de sajnos csak heti 1-2 alkalommal. Ezen kívül eljárok külön angolra, heti 3x edzésre, mellette pedig még futni is szoktam, de csak azért, mert utálok itthon unatkozni. Főleg most, nyáriszünetben nagyon sokat vagyok egyedül, mert nincsenek barátaim, nem tudnék sehová menni. Jobb híján a gépet nyomom egész nap, pedig bármit megtennék, csak ne kelljen egész nap itthon lennem.

Tudom, hogy minden az én hibám, mert sokszor nem érzem magam jól több ember társaságában. Nem tudok megszólalni, pedig szeretnék bekapcsolódni a beszélgetésbe, csak akkor jut eszembe minden, mikor már egyedül vagyok. Talán unalmasnak vagy furcsának tartanak emiatt.

Általánosságban elmondható, hogy nem szeretek kapcsolatba kerülni az emberekkel. Ha tehetem, elkerülöm a beszélgetést és mindig szorongok, mikor valami olyan helyzetbe kerülök, ahol nem lehet megúszni. Pl. hivatalos ügyek, posta. El tudom intézni ezeket, de előtte ezerszer átgondolom, hogy mit fogok mondani. Olyan hülye dolgaim is vannak, hogy nem megyek oda a boltban ahhoz a polchoz, ahol éppen az árufeltöltő pakol, vagy nem megyek egyedül olyan ruhaboltokba, amik nem elég nagyon és nem tudok "elbújni" az eladó elől.

Eléldegélek így, amíg eltartanak, de ha majd a saját lábamra kell állnom, barátok nélkül, ilyen tulajdonságokkal igen nehéz dolgom lesz. Magam is tudom, hogy mennyire szánalmas vagyok, mikor kerülgetem az embereket, de ha nem vagyok rákényszerítve akkor nem tudok leszokni róla. Félek, hogy egyedül és elveszetten fogom leélni az életemet.