Miért érzem magányosnak magam a barátaim közt is?

Én éreztem, és nem vagy egyedül... A barátság szót sajnos ma már igen sokszor használják felületes, semmitmondó kapcsolatokra is... Én akkor éreztem így, amikor elköltöztünk szüleimmel egy új városba, és a régi ,,barátaimat" nem is érdekelte. Mintha valami kolonc lettem volna, annyira lesz*rták. Ez teljesen összetört, és az új sulimban emiatt mindenkit gyűlöltem. Nem volt elég a költözés okozta stressz, még ez is hozzájött. Teljese depressziós lettem, dührohamokat kaptam és befelé fordultam. Teljesen magányosnak éreztem magam. Mindig nagy, fekete ruhákat hordtam és iszonyatosan bunkó voltam. Elértem hogy engem is megutáljanak. De aztán valahogy erőt vettem magamon, és ha szóltak hozzám, igyekeztem visszafogni magam, hogy azért ne gyűlöljenek. Lassan egyre többen beszéltek hozzám, még ha csak egy két mondatot is. Én se hittem, de jólesett. Saját magam próbáltam kilökni a komfortzónámból. Beszélgettem értelmesen(!!) másokkal, és lassan leszoktam a sátán-kinézetről. Én annyit tudok tanácsolni neked, hogy te is próbálj meg kilépni a komfortzónádból, legtöbbször nem olyan félelmetes dolog, mint elsőre hinnénk. Találj valami hobbit, és az fog összehozni emberekkel. Vagy inkább hagyd, hogy rád találjon egy hobbi. Bicózz vagy cosplayelj, esetleg vegyél egy kutyát, akármi, amit élvezel egyedül is. Ha pedig rendbe jöttél magaddal, onnantól a másokkal való lét sem lesz teher. Lesznek új barátaid is, csak nyitottabbnak kell lenni. Egy kis dolgot változtass meg az életedben, és sok mindent magával fog húzni. Remélem tudtam valamit segíteni. Ha beszélgetnél, írhatsz privátban is. :)