Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Honnan és mennyi kezelés után...

Honnan és mennyi kezelés után lehet tudni, hogy jó-e a pszichológusom?

Figyelt kérdés
3 kezelésen vagyok túl, és nem érzem azt, hogy a megfelelő segítséget nyújtja. Bár több problémám van, de ő csak egyre fókuszál. Persze lehet, hogy később sikerül összeraknom a képet innen kiindulva is, mégis úgy érzem, hogy valahogy másképp, máshonnan kellene megközelítenünk. Viszont hiába próbáltam más témát elindítani, gyorsan lezártuk és visszatértünk az általa fontosnak gondoltra. Ráadásul azt hiszem, rossz embernek tart amiatt, ahogy alakult az életem, és mivel komoly önbecsülési gondjaim is vannak, ez kifejezettem rosszul esik. Bár hajlamos vagyok a szavak mögé látni olyan dolgokat, amik nincsenek is ott.

2014. febr. 19. 18:42
 1/6 anonim ***** válasza:

Ezt nehéz megmondani. DE! Alap, hogy ha úgy érzed, nem tudsz vele együtt dolgozni, nem bízol benne, akkor másikat kell keresni. Viszont ha ez az illető a sokadik pszichológus, akkor a gond benned is lehet. Az is kérdéses, hogy vajon nem-e egy témán rágódnál állandóan, ezért azt egyelőre hanyagolja. Az is probléma lehet, hogy ha azt hiszed, attól meggyógyulsz. hogy pszichológushoz jársz. Pedig ha magad nem akarsz változni, akkor mindegy hányszor és miről beszéltek. Legjobb lenne, ha elkezdenél szakkönyveket olvasni, amelyek a betegségeddel - állapotoddal kapcsolatosak. Így tisztában leszel a betegségeddel és konkrétabban is tudsz segítséget kérni.

Szerintem.

2014. febr. 19. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Egyáltalán, milyen betegséggel panasszal mentél pszichológushoz?

Jut eszembe: mennyibe kerül egy ilyen kezelés, alkalmanként?

2014. febr. 19. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Amennyiben magánrendelés, 3-4 alkalom után köteles terápiás javaslatot tenni.

Ez amolyan kölcsönös próbaidő is, hogy tudtok-e együtt dolgozni.

Nyugodtan rá kell kérdezni, akár írásban is kérhető "szak"vélemény, ami után könnyebb dönteni a folytatásról.

2014. febr. 19. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Hiszem, hogy tud segíteni a pszichológus, és nyilván magam is változtatni akarok, ezért szántam rá magam a külső segítségre. Mert egyedül viszont képtelennek tartom rá magam. Talán depressziós vagyok. (ez csak saját diagnózis) A neten található tünetek egy kivételével mind stimmelnek. A halál/öngyilkosság-féle gondolatok nincsenek a tüneteim között. De a többi jellemez.
2014. febr. 19. 20:44
 5/6 anonim ***** válasza:

A terápia intenzitása függ az alkalmazott módszertől. Mit csináltok?

-beszélgetés

-kognitív terápia

-transzperszonális terápia

-hipnoterápia

-integratív terápia

????

2014. febr. 20. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Szia! Én most nemrég voltam utoljára. Szintén három alkalmon vagyok túl. Érdekes,hogy nálam is csak egy témán lovagolt végig,holott meséltem volna ezer más dolgot is. A következő megbeszélt időpontra nem mentem el.
2014. febr. 21. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!